Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)
2005-10-13 / 20. (325.) szám
2005. október 13. Új városközpont épül a Táncsics Bőrgyár helyén (folytatás az 1. oldalról) Dr. Benkő László (MSZP) a pénzmaradványok és hiányok összegét számszerűsítette. Az előterjesztő válaszában elmondta, hogy a hiányokat átkönyvelték az idei esztendőre, és az intézmények ezeket kötelesek pótolni. Az alpolgármester ugyanakkor úgy vélte, nem lenne helyes elvonni onnan, ahol többlet keletkezik, a pénzmaradványok ezért az adott intézményeknél maradnak. A minősített többséget igénylő szavazás során a képviselők 26 igen szavazattal, ellen- szavazat nélkül, 1 tartózkodással módosították a rendeletet. Indul a Panel plusz program A második napirendi pontban - ugyancsak Hock Zoltán alpolgármester - az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának önkormányzati támogatásáról szóló rendeletre terjesztett elő javaslatot. Szóbeli kiegészítésében utalt arra, hogy az állami támogatás jogi környezete számos esetben változott. A többször módosított 2005. évi állami költségvetésben a kormány 500 millió forintot határolt el erre a célra. A nyár folyamán az önkormányzat kereste a lehetőségeket arra, hogy bekapcsolódjon az úgynevezett Panel plusz programba. A kormányrendelet pontosan rögzíti a felújítások fajtáit, amelyekre támogatásként 400 ezer forinttal számol lakásonként. A program ugyanekkora összeget vár el a társasházaktól és az önkormányzatoktól. Egy lakásra tehát 1 millió 200 ezer forint juthat. Újpesten banki konstrukció keretében vehető igénybe az önkormányzati támogatás. Egy-egy nagy tömbház esetében, valamennyi lakással számolva, a panelfelújítási költség összege 240 millió forint. Ez az önkormányzat részéről egy- harmad összeget, azaz 80 millió forintot igényelne. Ekkora támogatásra sajnos nincs lehetőség, ezért kerestek más megoldást. Hock Zoltán alpolgármester utalt arra, hogy a képviselő- testület 1999-ben dolgozta ki, majd 2003-ban módosította a kamattámogatási rendszert. Újpesten az elmúlt három évben a 100 milliós keretet kimerítették a társasházak, amelyek a bank felé eddig rendszeresen törlesztették tartozásaikat. A Panel plusz programban más a lehetőség, nem a társasházak, hanem az önkormányzatok nyújtanak be pályázatot. Amennyiben a ház vállalja a terheket - és minden lakó írásban nyilatkozik arról, hogy vállalja a jelzálog bejegyzését akkor lép életbe az állami támogatás. E konstrukció csupán lehetőség a panelházban élők számára. A pályázat beadásának határideje december 1., ezért előteijesztőként azt kéri, fogadják el a rendelettervezetet. Dr. Trippon Norbert, az MSZP frakcióvezetője arról számolt be, hogy a frakció megtárgyalta és támogatja az előterjesztést. Észrevételként elmondta, örvendetes, hogy az önkormányzat részt vesz a programban, de véleményük szerint a tervezet túl későn került a testület elé. A koncepcionális felújítási programot középtávra is ki kellene terjeszteni, mert Újpesten több mint 20 ezer panellakás található. A képviselő javasolta, hogy a jövő évi költségvetésben keressék a tőkefinanszírozási lehetőségeket, és a lakókat is vonják be a panelfelújítási terv kialakításába. (folytatás a 4. oldalon) wmmmmtmmm hmm Végéhez ér... Várhatóan október 19-ére befejeződik a vi)lamosp41ya újjáépítése a városközpontban lévő postaépület és a Görgey Artúr út közötti szakaszon, ahol csatornarekonstrukció is zajlott a vágányzár ideje alatt. Ezen az útszakaszon a keramitkockás útburkolatot aszfaltszőnyeg váltja fel. Mint ahogyan előző lapszámainkban már megírtuk, a BKV Rt. azért döntött a villamospálya cseréjéről, mert a postaépület előtti sínpálya rossz állapota miatt egyre gyakoribbá váltak a járatkimaradások. Bár a villamospálya cseréje rövid szakaszt érint, az emiatt életbe léptetett forgalomkorlátozások és elterelések Újpest egészére hatással vannak, hiszen a városrészben szeptember 24-e óta nincs villamosközlekedés, az utasokat villamospótló autóbuszok szállítják. * Épül a felüljáró Már állnak az épülő Fóti úti felüljáró első tartópillérei. Újpest Önkormányzatának a Fővárosi Ónkormányzattal közös, az utóbbi évek legnagyobb beruházásáról még tavaly született döntés, s lapunk azóta is folyamatosan beszámol a fejleményekről. Nemrég még arról adhattunk hírt, hogy a felújítási munkák miatt már lezárták a Rákospalota-Újpest vasútállomás előtti Szilágyi utcát, ám most már megkezdődött az új sínpárok lefektetése, illetve a felüljáró első elemei is állnak. A munkálatok alatt a Káposztásmegyerre vezető, eddig egyirányú utca kétszer egy sávosra szélesedik, s a Fóti útat külön szinten keresztezi. A korábbi, meglehetősen rossz minőségű útszakasz eddig arra késztette az autóSzélesebb lesz a Szilágyi utca sokat, hogy inkább a kertvároson keresztül közlekedjenek, ami azonban a zöldövezetben élők mindennapjait nehezíti meg. A korszerűvé, szélesebbé és kétirányúvá váló Szilágyi utca azonban tehermentesíti ezt a városrészt, egyúttal a kifelé autózók helyzetét is könnyíti. A felújított útszakasz átadása, ha rossz időjárási körülmények nem nehezítik a munkát, december közepére várható. Felüljárón át juthatunk el Káposztásmegyerre, illetve onnan a városközpont felé Fotók: Rudó Szilvia k-Az István úti munkálatok j egy szakasza