Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)

2005-09-29 / 19. (324.) szám

10 LI j PEST 2005. szeptember 29. Az Újpesti Orvosklub rendezvénye férfiaknak Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján, az Újpesti Orvosklub első alkalommal szervezett nyitott fóru­mot szeptember 15-én, az európai prosz­tatanap alkalmából. Az Újpesti Polgár Centrumban megtartott szakmai előadá­sok hátterét a Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórháza biztosította; a rendezvényt Újpest és Rákospalota Önkormányzata egyaránt támogatta. Nagy István alpolgármester - a rendezvény egyik védnöke - dr. Küttel Péter kórházi főigaz­gató társaságában (Fotó: fíudó Sz.) Megnyitójában dr. Hollósi Antal, a kórház or- vosigazgató-helyettese, az újpesti önkor­mányzat egészségügyi tanácsnoka köszön­tötte a megjelenteket, köztük a rendezvény védnökeit: Nagy István újpesti alpol­gármestert, Király Csaba rákospalotai alpol­gármester képviseletében Fodor Józsefet, dr. Küttel Pétert, a Károlyi Kórház főigazgatóját, valamint dr. Neumann Tibor kórházi or­vosigazgatót. Elmondta, hogy az Újpesti Orvosklub a városrészben évente kétszer ren­dez egészség- és sportnapot, ahol az orvosok a lakosság minden rétegével találkoznak. E mostani fórum rendhagyó módon elsősorban a férfiak számára kínál hasznos informá­ciókat. A prosztatanap alkalmából a fővá­rosban elsőként Újpesten tartanak figyelemfel­hívó programot, amelynek keretében urológu­sok, háziorvosok és a lakosság részvételével interaktív formában kívánják szolgálni mind a felvilágosítást, mind a gyógyítás ügyét. A kapcsolattartás érdekében az orvosoknak is fontos, hogy találkozhassanak betegeikkel. Dr. Böszörményi-Nagy Géza osztályvezető főorvos a rendezvény moderátoraként arra biztatta a hallgatóságot, hogy reagáljanak az elhangzó előadásokra, és tegyenek föl kérdé­seket. Hangsúlyozta, hogy ezen a délutánon nem tudományos értékű, inkább ismeretter­jesztő jellegű fejtegetésekre kerül sor. Ezt követően urológus szakemberként vázolta a szeméremcsont és a végbél között elhe­Dr. Böszörményi-Nagy Géza urológus főorvos (jobbra) moderátorként dr. Dénes Csaba háziorvost kérdezi doktor arról is beszámolt, hogy a kényel­metlen vizsgálattól való félelem ellenére a szponzorok által szervezett szűrőakciókra sokan jelentkeznek. Sajnálatos - mondta hogy a prosztataszűrést a társadalombiz­tosítás nem támogatja. A továbbiakban dr. Böszörményi-Nagy Géza tartotta meg előadását a prosztatamegnagyob­bodásról, majd dr. Farkas Zsolt szakorvos a prosztata gyulladásos betegségeit elemezte, végül dr. Siller György főorvos a prosztatarák kezelését ismertette a jelenlévőkkel. A ren­dezvény az orvosok és a betegek, illetve az érdeklődő közönség közötti kötetlen beszél­getéssel zárult. r. a. lyezkedő, „rejtett helyzetű” prosztata működését. El­mondta, hogy az 50 évesnél idősebb betegek 30%-a alsó húgyúti panaszokkal fordul orvoshoz. Ha a diónyi nagy­ságú szerv - amely körülveszi a húgycsövet - túlságosan megnagyobbodik, a vizelet áramlása lelassul­hat vagy leállhat. A prosztata elváltozásait három csoportra osztva beszélhetünk jóindu­latú megnagyobbodásról, gyulladásról, illetve rákos elváltozásról. A fórum előadói is e három különböző problémát vették sorra. Dr. Dénes Csaba káposztásmegyeri háziorvos Prosztatabetegségek a háziorvos szemével címmel elsősorban arról beszélt, hogy milyen panaszokkal fordulnak hozzá a betegek. A gyakori vizelési inger, a fájdalom vagy a nehéz vizelés mindenképpen kivizsgálást igényel. Magyarországon évente 2400 új beteget re­gisztrálnak, Európában ez a második leg­gyakoribb daganatféle. A 60 év feletti férfiak 60-70%-a az érintettek közé tartozik. Dénes Az Újpest FC az árvízkárosultakért A Bajza József Általános Iskola és a helyi Vöröskereszt véradást szervez az iskolában (IV., Bajza u. 2.) október 3-án, hétfőn 14 óra 30-tól 17 óra 30- ig. Kérik, hogy a véradók személyi igazolványt és TAJ-kártyát legyenek szívesek magukkal hozni. Minden önkéntes véradót szeretettel várnak. Jótékonysági mérkőzést játszik Mádon az Újpest FC. A barátságos meccsre 2005. ok­tóber 5-én, 17 órától kerül sor a helyi csapat ellen. A mérkőzés bevételét a mádiak teljes egészében az özönvíz sújtotta település rend­betételére, illetve a rászorulók megsegítésére fordítják. Mint ismeretes, augusztus közepén május ele­je után már másodszor került víz alá a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei település az özön­vízszerű felhőszakadás után. A nagy meny- nyiségű eső következtében a helyi patak megáradt, és elöntötte a vele párhuzamosan futó utcákat. Májusban több mint száz házat, augusztusban tízet érintett az áradás, a víz főként melléképületeket, pincéket és ud­varokat öntött el. A patak viszont most jóval több hordalékot rakott le, ennek magassága helyenként fél méterrel meghaladta a májusit. A kár több száz millió forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom