Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)
2005-08-30 / 17. (322.) szám
során hol gyengülnek, hol felerősödnek. Nem csupán a politikai, faji, vallási előítéletekre gondolok. Az emberekben állandó bizalmatlanság lappang a környezetükben lévő személyek vagy helyzetek ellen, és sokszor megbélyegeznek másokat. A Tizenkét dühös ember alapvetően az előítéletekről szól, illetve arról, hogy egy higgadt, okos ember kételye hogyan bontja le a többiek előítéleteit az est végére. A színpadon különböző életutak és nézőpontok tárulnak fel, ütköznek egymással. A közönség tanúja lehet annak, hogy a társadalom különböző rétegeiből érkezett esküdtek rossz beidegződései miként alakulnak át a humánus, tisztességes gondolkodás kényszere miatt.- Mi a különbség az ismert filmváltozat és a színpadi verzió között?- A tizenkét dühös ember eredetileg tévéjátéknak készült. 1957-ben, Henry Fonda főszereplésével, ennek alapján forgatták a Sidney Lumet által rendezett, nagy sikerű filmet. Később még egy feldolgozást vetítettek a mozikban, amelyben Jack Lemmon játszotta a főszerepet. A színházi adaptáció attól a szokatlan helyzettől izgalmasabb a filmnél, hogy a nézők a tizenkét esküdttel összezárva követik az eseményeket. A színpadon bizonyos dolgokat jobban meg lehet mutatni, mint a filmen. Itt az előadás elejétől a végéig minden színész a színpadon van, nincsenek egymást váltó jelenetek, s annak a szereplőnek, aki öt percig egy szót se szól, pontosan olyan fontos a részvétele a darabban, mint a többieknek. Olyan ez, mint az a gépezet, amelyben minden fogaskerék egyszerre forog, mert a műszer csak így működik.- Mennyire különböznek egymástól az egyes karakterek?- A Henry Fonda-féle filmben a főszereplőn kívül csupán Jack Warden volt ismert színész, ennek ellenére valamennyien kitűnő alakítást nyújtottak. Magam soha nem gondoltam volna, hogy Magyarországon ennyire nehéz szerepet osztani, és megtalálni a megfelelő színészeket. Erre az a magyarázat, hogy egy speciális színdarabról van szó: kizárólag férfiak játszanak benne, akik valamennyien határozott jellemvonásokkal rendelkeznek. Mindemellett hiányzik az előadásból az úgynevezett attrakció, a tánc és a móka. Valójában a darab rendkívül szikár, csupasz, kifejezetten a verbalitásra és a szellemi szikrázásra épül. Mindezeket figyelembe véve rendkívül boldog és büszke vagyok, hogy a számomra ideális szereposztást sikerült összehozni. Az is örömmel tölt el, hogy a színészek listáját látva, a kollégák és az érdeklődők szerint is, ez a csapat már önmagában is siker. A közönség biztosan találkozott már a színlapon szereplők többségével - a plakátokon valamennyiük neve vonzó -, ezért úgy gondolom, a néző nemcsak a darabra, hanem a színészek játékára is kíváncsi, amikor jegyet vált az Újpest Színházba. Nagyon bízom a sikerben, egyrészt a mondanivaló aktualitása miatt, másrészt az is tény, hogy a Tizenkét dühös embert két évtizede játszották utoljára Budapesten.- Önmagára miért nem osztott szerepet?- A kérdés jogos, hiszen szerepeltem már olyan előadásban, amit én is rendeztem. Ebben a darabban azonban elképzelhetetlen, hogy a rendező színészként mozogjon a színfalak között. Ezúttal a legkisebb szerepet se játszhatom el, mert „belülről” nem látható a rendkívül nehéz dramaturgiai helyzetet, és a játékot nem tudom kézben tartani. Rendezőként - bár tudom, hogy a kollégáim érzik a szokatlan lehetőség és feladat súlyát - itt leszek minden este.- Nézőként látta-e valamelyik korábbi előadást?- Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy középiskolás diákként láttam az ősbemutatót a Bartók Teremben (ma Pesti Színház). Mindez 1959. szeptember 1-jén történt, és akkoriban nem fogtam föl, hogy a darabnak mekkora politikai súlya volt, hiszen három évvel jártunk ’56 után. Az előadást későbbi tanítómesterem, Várkonyi Zoltán rendezte. A közelmúltban sikerült megszereznem a korabeli előadás hangfelvételét. Az ősbemutatón Várkonyi hangján szólt az esküdtekhez a bíró. A filmen ez a szereplő személyesen is megjelenik, de a darabban csak a hangját hallja a közönség. Az Újpest Színházban - tisztelegve Várkonyi Zoltán előtt - ugyancsak az ő hangján szólal meg a bíró. Rojkó Annamária Munka közben a rendező: Kovács István (Fotó: Zalka István) Turek Miklós, Dózsa László és Vincze Gábor Péter Tahi Tóth László, Bitskey Tibor és Rusz József Kautzky Armand és Balázs Péter
