Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)
2005-01-27 / 2. (307.) szám
2005. január 27. FELHÍVÁS kórházi felügyelőtanácsba társadalmi küldöttek delegálására Az egészségügyről szóló, módosított 1997. évi CLIV. törvény 156. §-a értelmében a területi ellátási kötelezettség körében fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézményekben kórházi felügyelőtanács működik. A módosított 23/1998. (XII. 27.) EüM-rendelet értelmében a korábbi rendelkezések szerint megalakult és működő kórházi felügyelőtanácsokat 60 napon belül újra meg kell alakítani. A Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet újraalakítandó kórházi felügyelőtanácsa tizenkét tagból álló testület, megbízatása négy évre szól. A tanács tagjainak egyharmadát az intézet ellátási körzetéhez tartozó, Bp. IV. és XV. kerületi önkormányzatok 2-2 fő küldötte, további egyharmadát, azaz a társadalmi küldötteket az intézet ellátási körzetében, az említett két kerületben, ill. a fővárosban, az egészségügy területén működő társadalmi szervezetek küldötteiből, míg a többi tagot az intézet küldötteiből kell megválasztani. Társadalmi küldötteket az egészségügy területén működő olyan társadalmi szervezet delegálhat tagjai köréből, amely a fővárosban tagszervezettel rendelkezik, és a Fővárosi Bíróságon nyilvántartásba bejegyzett társadalmi szervezet. Felkérjük az érintett, az egészségügy területén működő és az említett jogszabályokban előírt követelményeknek megfelelő társadalmi szervezetek vezetőit, hogy a jelen hirdetmény megjelenésétől számított 15 napon belül intézetünk, a Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet (1041 Budapest, Nyár u. 103.) kórházi felügyelőtanácsába társadalmi küldötteket delegáljanak, a delegáltak nevét és lakcímét írásban közöljék. Tisztelettel: dr. Küttel Péter főigazgató, dr. Neumann Tibor kórházi orvos-igazgató Testületi ülésen Újpest Önkormányzatának képviselő-testü- lete január 25-én tartotta ez évi első ülését, amelyen az előzetesen kiadott meghívó alapján hat napirendi pontot tárgyaltak, az egyebek témakörbe sorolható témákkal együtt. A képviselők Hock Zoltán alpolgármester előterjesztésében tárgyalták a 2003. évi forrásmegosztás korrekciójára vonatkozó egyszeri és egyösszegű 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás igénybevételének lehetőségét, majd újabb témaként az UTE atlétikai stadionjának birtokbavételét. Dr. Vitális Edit jegyző egy az „Újpest” név használata iránti kérelmet tárt a képviselők elé. Az egyebek napirendi pontba soroltakat követően a képviselők zárt ülésen hoztak határozatokat dr. Tóth Krisztina alpolgármester előterjesztésében a fiatal házasok első lakáshoz jutását segítő 500 000 forintos összegű, vissza nem térítendő támogatással kapcsolatos fellebbezésekről döntve, továbbá Nagy István alpolgármester előterjesztésében szociális segélyek tárgyában benyújtott fellebbezéseket elbírálva. Téli, kiegészítő lakásrezsi-támogatás A fővárosi közgyűlés rendelete értelmében - külön kérelem benyújtása nélkül - egyszeri téli fővárosi kiegészítő lakásrezsi-támogatásban részesülnek azok a lakossági fogyasztók, akik 2004. december 31-ig a távhő-szolgáltatási vagy a víz-, csatorna-, szemétszállítási díjhoz kompenzációt vettek igénybe, és a díjkompenzációs kérelem beadásakor a velük egy lakásban élő családtagok körében:- távhőszolgáltatás esetén: van olyan személy, aki nyugellátásban részesül, vagy három vagy több gyermek (akik után családi pótlékot kap) neveléséről gondoskodik,- egyéb fűtés esetén: van olyan személy, aki nyugellátásban részesül. Az egyszeri támogatás összege: távhőszolgáltatás esetén 10 000, egyéb fűtés esetén 8000 Ft. A támogatás folyósítására számlajóváírás formájában 2005. év első negyedévében kerül sor. (A rendszeres fővárosi lakásrezsi-támogatásról információ kérhető az újpesti önkormányzat szociális osztályán, Bp. IV., Király u. 12-14., tel.: 231-3178.) ' » Görög-szerb zenés estet rendeznek közösen az újpesti ítTO/ CaM/ görög és szerb kisebbségi önkormányzatok február 5- én 20 órai kezdettel a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központban (Hajló u. 2-8.). Ételspecialitásokról büférendszerben gondoskodnak. A belépő 600 Ft/fő, amely helyben fizetendő. Szeretettel várnak mindenkit. Vállalkozók figyelmébe! Ez év februárjától Újpest Önkormányzata és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara újpesti tagcsoportja a European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézettel közösen Európai Uniós Irodát (EUI) működtet. Az iroda elérhetőségei: e-mail: palyazat@european.hu telefon: 306-0290 (Az iroda helyiségének és fogadóóráinak kialakítása folyamatban van.) Az EUI várja az újpesti vállalkozók és szervezetek pályázati forrásból támogatni kívánt fejlesztési elképzeléseit, valamint kérésre megküldi a pályázati felhívásokat és az azokhoz kapcsolódó formanyomtatványokat és útmutatókat. Az EUI ezúton hívja fel a figyelmet a januártól folyamatosan megjelenő 2005. évi európai uniós pályázati kiírásokra, melyek a tavalyi éviekéhez hasonló formai és tartalmi követelményekkel kerülnek kiírásra. A beruházás jellegű támogatások a projektek 50%-át finanszírozzák. Az irodának telefonos költségcsökkentési ajánlata van, amelynek köszönhetően a telefonköltségek jelentős része megtakarítható. Sebestyén Béla alpolgármester f > Az országgyűlési képviselők fogadóórái: Csizmár Gábor: • február 2.17.30 órától, Káposztásmegyer • február 23.17.30 órától, Polgármesteri Hivatal Kiss Péter: • február 23.18.30 órától, Polgármesteri Hivatal Pettkó András: • február 3.17-18 óra, Polgármesteri Hivatal Wintermantel Zsolt: • elektronikus fogadóórája: www.wintermantel.hu Újpest Önkormány- zatának kéthetente megjelenő lapja Kiadja: Újpest Önkormányzata Szerkesztőség: Polgármesteri Hivatal 1041 Budapest, István út 14. Tel.: 231-3160.231-3101/144, fax: 231-3161. e-mail: szerkesztoseg@ujpest.hu Szerkesztőségi titkár: Karsai Orsolya Hirdetésfelvevő: Tóth Andrásné Nyomdai előkészítés: Újpest szerkesztősége, XIII. évfolyam 2. szám Felelős szerkesztő: Bangha Katalin Daróczi Zita Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Matoicsy Miklós vezérigazgató Internet: www.szikralapnyomda.hu E-mail: info@szikralapnyomda.hu Terjesztő: DM Hungary Kft., tel.: 887-0737 Szerkesztőségünk a meg nem rendelt kéziratokat nem őrzi meg, és nem is küldi vissza.