Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)

2005-05-19 / 10. (315.) szám

8 ÍJ PEST 2005. május 19. Törő újra táncolt „Csókolom, alá tetszene itt írni?" A fiatal, lila-fe­hér sálas hölgy vékony hangja mint menny­dörgés csapott bele a szikrázóan napos május 1- jébe. Törőcsik András ekkor még az újpesti klubház kapujáig sem jutott el, de már több száz autogramot osztott ki („Kese, ez a kép 28 éve lóg a falamon!’’). Ekkor azonban a pillanat egy alig észrevehető, tört részére megállt az idő. Talán épp ideje volt. Kétségtelen, játékos-pályafutása alatt is számolatlanul járultak elé a környékbeli tinilányok egy-egy szignóban reménykedve, ám ők még azt mondták, „Szerbusz, Andriska!" Na de csókolom? És tetszik?! Az ünnepelt pedig talán ekkor gondolkodott el aznap először rajta, hogy az ördögbe, tényleg eltelt volna ötven év? Törőcsik, Bene és Dunai II. játékán felnőtt apuka igyekezett mentem a menthetőt egy tegezéssel, „Andris, légy szíves, egy autogramot a lányom­nak...” Andris pedig csak írt, írt, írt alá. „Törő, mutass valamit ma is! Úgy, mint régen!” - kiál­tott még egy szurkoló; „Úgy már nem megy...” - legyintett alig észrevehetően az egykori bálvány, mielőtt ráfordult volna az öltözőfolyosóra. Május 1-jén, a ladarúgózseni ötvenedik születés­napján a régi emlékek felelevenítéséért zarán­dokolt ki mintegy négyezer ember a Szusza Ferenc Stadionba, ahol is egy valódi futballgála keretein belül az ünnepelt korábbi csapattár­saiból, barátaiból verbuvált Újpest csapott össze újra a hajdani ellenfelekből álló 11-gyel. Az elmúlt évtizedek megannyi klasszisa jött el felköszönteni Törőt; ízelítőül csupán; Nagy László, Fekete László, Juhász Péter, Dunai Antal az egyik, Détári Lajos, Esterházy Márton, Dzurják „Csöpi” József, Garaba Imre a másik oldalon - mindannyian 9-es mezszámmal, s Törőcsik felirattal a mezükön. Aztán úgy a 17. perc környékén járhattunk, amikor Kese a 16-os vonalánál állva felnézett, s látva, hogy a kapus kissé kimerészkedett portájáról, azzal az utá­nozhatatlan, pimaszul lezser bokamozdulattal, amire egyedül ő képes, alányesett a labdának, hogy az átszállt a hálóőr feje fölött, s mint hulló falevél a kapuban landolt. A Megyeri út közön­sége tombolt, meglett férfiak szeme fátyoloso­don el, s velük együtt huszonéves fiatalok, kik maguk sem hitték, hogy valaha még részesei lehetnek ennek az élménynek, mindannyian mint egyfajta mámoros időutazásnak voltak ta­núi ekkor. „Jóleső érzés, hagy gondoltak rám, és létrehozták ezt az ünnepséget - mondta a szüle­tésnapos. - Bár én nem nagyon szeretem a nagy felhajtást, ezúttal azonban éreztem, hogy igazán szívből jön, úgyhogy természetesen vállaltam a szereplést. És persze nagyon rendesek voltak srá­cok az ellenfélnél, mert nem fogtak nagyon szo­rosan, hagyták, hogy elsántikáljak odáig, és gólt lőhessek..." Mi azonban, akik a pálya szélén áll­tunk, mind tudtuk, hogy tőlünk aztán a Tungs- ram-pályáig is hátrálhatnának a védők, mi akkor sem lennénk képesek úgy varázsolni a labdával, ahogy tette azt Törőcsik András. A kihívás napja Újpesten Vüágszerte május utolsó szerdáján rendezik meg a kihívás napját. A Kanadában kitalált tömegsportnap célja, hogy minél több em­bernek szükségletévé váljék a napi rendsze­res mozgás. Ennek érdekében a rendezvé­nyeken egy-egy résztvevőnek legalább 15 percet kell sportolással töltenie. A települé­sek egymással is versenyben állnak, a győz­tes az lesz, ahol a legtöbb résztvevőt regiszt­rálják. A tömegeket megmozgató vetélkedő­ből Újpest sem marad ki. Május 25-én 0 órakor, a Halassy Olivér Sportközpontban (Pozsonyi u. 4/c) indul a program, ahol a Kanizsay Dorottya Egész­ségügyi Szakközépiskola és Gimnázium szervezésében középiskolások és felnőttek részére különféle labdajátékokra és tréfás ügyességi vetélkedőkre kerül sor. Kora délelőttől a Golden Water Úszóiskola óvodások és általános iskolások részére úszóversenyt és vízi ügyességi játékokat rendez. Délelőtt tíz órától az Újpesü Ifjúsági Sport­telepen (Tábor u. 24.) is fogadják a diáko­kat és a felnőtteket. Villámtornákat rendez­nek labdasportágakban, az erőt és a gyor­saságot igénylő sportokban, dartsban és lö­vészetben. A program szervezője az Új­pesti Városi Sportiskola. A programokban részt vesznek a helyi óvo­dák, általános és középiskolák, valamint a különböző egyesületi szakosztályok sporto­lói. A szervezők mindenkit szeretettel vár­nak; aki kedvet érez a sportoláshoz, a hely­színeken jelentkezhet. További információ kérhető a 231-3176-os és a 231-3180-as tele­fonszámon. . ❖ Güttler Károly és Ágh Norbert Úszóiskolája a kihívás napján reggel 8 órai kezdettel úszóversenyt rendez az Újpesti uszodában az általános iskolások 1-4. osztályosai szá­mára, két korcsoportban a fiúknak és a lá­nyoknak is, három úszásnemben (gyors, hát, mell) és váltóban. A győztes iskolák a szokásos érmek és ajándékok mellett pénzdíjban is részesül­nek! Nevezni május 23-áig személyesen az uszodában vagy a 06-20-335-4480-as és a 06-30-251-1052-es telefonszámokon lehet. A nevezési díj: 500 Ft/gyermek. Köszönik Az ÚJPA Stoma Klub Egyesület köszönetét mond azoknak az adófizetőknek, akik jövedelemadó­juk 1%-ának felajánlásával segítették szerveze­tünket. A szervezetünk javára felajánlott 2004. évi SZJA 1%-ának összege 51 721 Ft volt. Ezt az összeget rehabilitációs klubfoglalkozások lebo­nyolítására használtuk-fel. Köszönjük segítségü­ket. Kérjük, hogy a jövőben is támogassák klubunkat. Köszönettel és tisztelettel: Hubikné Klein Margit klubvezető Szöveg és kép: Hanula Zsolt Az UTE tomaszakosztálya nyári napközi sporttábort szervez lányok és fiúk számára 5-7 éves és 8-12 éves korcsoportban. A TÁBOR IDEJE: június 20-tól augusztus 19-ig heti turnu­sokban (hétköznap 8-tól 16.30 óráig). A TÁBOR HELYE: 1046 Bp„ Szilágyi u. 30. - az UTE atlétikai stadionja és tornacsarnoka területén. A TÁBOR PROGRAMJA: teremben és szabad levegőn játékos is­merkedés a sportágak - torna, gumiasztal, atlétika, küzdősportok, labdajátékok - alapjaival, ügyességet fejlesztő, szórakoz­tató játékok, játékos ismerkedés az angol nyelvvel. E A TÁBOR DÍJA: 11 000 Ft/fő/hét+400 Ft biztosítás - plusz felügye­let 2000 Ft/fő/hét, mely tartalmaz napi háromszori étkezést, egész napos, szervezett foglakoztatást. A táborra jelentkezni személyesen vagy telefonon lehet június 3-ig (13-tól 18 óráig, szükséges a név, lakcím, telefonszám és az igényelt időpont). BŐVEBB FELVILÁGOSÍTÁS: a 233-0873-as vagy a 06-30-904-6692-es telefonszámokon. BEFIZETÉS: 2005. június 6-7-én 16.30-tól 18.30-ig a helyszínen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom