Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)
2005-05-19 / 10. (315.) szám
6 2005. május 19. Tárlatajánló Képek más világból II. (Fotó: Zalka István) gában. Óriási sikernek számított, hogy - Szellay Alice-szal a főszerepben - a film díjat nyert a velencei biennálén. A szakmai együttműködés mellett életfogytig tartó barátságot kötöttem kollégáimmal, Szőcs Istvánnal és Ranódi Lászlóval. A későbbi évtizedek alatt vágóként váltam ismertté, mintegy kilencven játékfilmben, kisjátékfilmben, illetve dokumentumfilmben működtem közre.- A filmes munkája közben képzőművészettel is foglalkozott?- Hosszú éveken át nem jutottam műteremhez. Az ötvenes években igen megbízhatónak kellett lennie annak a művésznek, akinek műtermet utaltak ki. Szobrokat azért így is készítettem, munkáim főként két filmforgatás között születtek. A festészetet nyugdíjba vonulásom után kezdtem újra. Néhány éve megözvegyültem, egyedül maradtam, így a festés elfoglaltság és egyben kedvtelés is. Kiskunfélegyházán állandó kiállításon láthatók a műveim, de volt már tárlatom a Dorottya utcai és a Vigadó Galériában, valamint a győri Xantus János Múzeumban, a szegedi Móra Ferenc Múzeumban és még számos helyen.- Milyen stílusvilágban alkot?- A szakemberek nem tudják besorolni a képeimet. Magam azt vallom, hogy rám minden igényes festői világ hat. Azért a kíváncsiaknak elárulom, valójában vadóc vagyok, az ösztön világában víziókat és látomásokat festek. Képeimre a nézőktől várok magyarázatot. A kiállítás május 29-ig tekinthető meg az Újpest Galériában (Árpád út 66.). Rojkó A. Botja csupán sétapálcaként kíséri. Az elegáns öregúr, akinek egész élete a művészetről szól, a tárlat rendezésekor személyes vallomásként mutatja körbe festményeit. Moreit Mihály festő- és szobrászművész kilencvennégy évesen is friss, ma is alkot, és elégedett, hogy Újpesten állíthatja ki képeit, szobrait.- Sára Sándor filmrendező kicsit irigykedve jegyezte meg önről, hogy „Mihály ugyanott raboskodott közöttünk a filmgyárban, ám szabadon, a festészetnek, a szobrászatnak élt”. Mikor és hogyan indult ez a történet?- Még iskoláskoromban kezdődött Kiskunfélegyházán, amikor kis fácskákat rajzolgattam, és a képeket uzsonnáért osztogattam a szünetekben. Ez volt életem első és azóta is legnagyobb sikerű üzlete, a festményeimet ugyanis azóta sem adtam el. A szobrászatot is gyerekfejjel kezdtem, kis török kardokat faragtam a társaimnak. A középiskolában már szinte természetes volt, hogy a képzőművészi pályát választom. Félegyházán egy osztályba jártam a későbbi neves festőművésszel, Szántó Piroskával, akivel a kezdetektől figyeltük egymás pályáját. Érettségi után felvettek a Képzőművészeti Főiskolára, ahol hét évet töltöttem. Előbb mint festő, Glatz Oszkár növendékeként, majd a második év után átiratkoztam a szobrász tanszékre, ahol Kisfaludy Stróbl Zsigmond volt a mesterem. Elvégeztem a főiskolát, de a har- .....mm***—ma mincas évek elején nem lehetett állást kapni.- Hogyan került végül a filmes szakmába?- A véletlen segített. Kezembe került egy újság, amelyben filmrendezői tanfolyamot hirdettek. Hamarosan kiderült, hogy a tanfolyam nem létezik, de azt javasolták, próbáljak szerencsét a Hunnia Filmgyárban. Az akkor már igen prosperáló filmgyárban megpályáztam egy fél évre szóló gyakornoki állást, amelyet elnyertem. Az idő leteltével még egy fél évet hosszabbítottak. Az ott töltött gyakorlat alatt az alapoktól kezdve megtanultam szinte valamennyi filmgyári technikát és a filmrendezést. Végül a filmgyárban maradtam. Segédrendezőként dolgoztam, többek között Szőcs István Emberek a havason című filmjében. Ez a film valamennyiünk szívügye ______ ____, volt, hiszen valami úja t akartunk az akkori magyar film viláMorell Mihály (jobbra) festő- és szobrászművész kiállítását Gyergyádesz László, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely igazgatója és Sára Sándor filmrendező nyitotta meg Nyolcvanöt éve történt Folytatva azt a hagyományt, amelynek keretében Újpest Önkormányzata - adózva a régmúlt emlékeinek - felújítja a városrész különböző pontjain lévő emlékhelyeket, május 17-én a Népszava két újságírója: Somogyi Béla és Bacsó Béla halálára emlékező obeliszk újraavatására került sor. A betonból készült emlékmű a Fővárosi Vízművek újpesti telepénekterületén, a Megyeri csárda közelében található, azon a helyen, ahol a Népszava felelős szerkesztőjét, valamint fiatal munkatárását, a fehérterrort támadó cikkeik miatt, 1920. február 17-én az Ostenburg-különítmény tisztjei meggyilkolták, és holttestüket a Dunába dobták. Az emlékoszlopnál - Somogyi Béla születésnapjáról is megemlékezve - dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere és Németh Péter, a Népszava főszerkesztője helyezett el koszorút. (Fotó: Zalka I.) -r-
