Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)
2005-04-07 / 7. (312.) szám
2005. április 7. Lakások, irodák, üzletek Filmszínházból lakóház 2. rész Elcsúfított külseje, ráccsal elzárt bejárata nyomán a mai járókelő aligha gondol arra, hogy az Árpád út 57-59. szám alatt egykor a város legnépszerűbb mozgóképszínháza működött. 2005 tavaszán immár arról adunk hírt, hogy az épületet lebontják, helyén ötszintes lakó- és irodaház épül. Cikkünk második részében Orbán Zoltánnal, a beruházó Kipkerszolg Kft. ügyvezetőjével a tervekről beszélgettünk.- Újpesten az új építésű lakóingatlanok többsége általában három-négy cég nevéhez kötődik. Az önök vállalkozása viszonylag ismeretlen ezen a területen...- A Kipkerszolgot mintegy másfél évtized óta kivitelező cégként ismeri a szakma. Kezdetben közművek építésével foglalkoztunk, ma már az állami, infrastrukturális, a környezet- védelmi és kereskedelmi célú beruházások területén is jelentős referenciákat tudunk felmutatni. Az ország különböző városaiban, például Budapesten, Győrött, Dunakeszin, Kecskeméten építettünk és adtunk át új lakásokat. Munkánkat rugalmasság és megbízhatóság jellemzi, eddigi építkezéseink során mindig tartottuk a határidőt, és még soha nem kellett kötbért fizetnünk. Az Alkotmány ház esetében is a teljes beruházást és kivitelezést felvállaljuk. Az ingatlanvásárlók számára ez csak jót jelenthet, mert bármilyen kérdésre válaszolni tudunk, és probléma esetén helyben a segítség, a saját új irodáinkat ugyanis itt szándékozunk kialakítani. A városrészhez egyébként igen szoros a kötődésünk, hiszen jelenlegi irodánk a Virág utcában működik.- Hogyan „fedezték fel” a maguk számára az Alkotmány mozit?- Az eredeti tulajdonos a Budapest Film volt, amely 1997 őszén zárta be a filmszínházat. Az elhagyott épületet később eladták, és az új tulajdonos egy fűtéstechnikai, épület- gépészeti szakáruházát kívánt megnyitni ezen a helyen. Hamarosan kiderült, az Árpád út és a városközpont nem alkalmas arra, hogy nagy méretű berendezéseket az utcán át ki- és beszállítsanak. Mielőtt a mozival bármi is történt volna, az ingatlant ismét eladásra kínálták. Ekkor, tehát 2003 decemberében döntöttünk úgy, hogy megvesszük a mozit, és a helyére lakóingatlant építünk.- A vásárláskor milyen állapotban vették át a filmszínházat?- A baráti körömből néhányan velem tartottak a bejáráskor. Fiatalkori emlékeiket idézték, akadt, aki elárulta, hogy első szerelmével itt csattant el az első csók. Jelenleg is jó állapotban van a mozi, az 1970-es évek retrostílusában készült csillárokat és vitrineket szándékunkban áll megmentem. Sajnos a hajléktalanok többször feltörték a bejáratot, és szállásként használták az épületet. Emiatt hegesztettünk rácsokat az ajtókra. Ma már birtokunkban van a bontási és valamennyi szakhatósági engedély.- Milyen épületet emelnek a mozi helyén?- A terveket a Lukács és Vikár Építészi Iroda készítette. Elképzeléseink szerint a ház homlokzata kifejezetten lendületes és fiatalos arculatot tükröz. A 4534 m2-es alapterületen egy A T alakú épület homlokzata az Árpád útra, ötszintes szárnya a belső kertre néz befelé elnyúló, T alakú, szinteltolásos ház épül fel. Az Árpád úti oldalon négy, a belső szárnyban öt emeletet húzunk fel. Negyven- három lakást és négy-öt irodát kívánunk elhelyezni az épületben, a lakások alapterülete negyven és nyolcvan négyzetméter között változik. A legkisebb lakást másfél szobásra terveztük. A lakások várható négyzetméterára összhangban lesz a környékbeli ingatlanok áraival, és arányos a környezeti adottságokkal. Az Árpád úti homlokzatot hangszigeteléssel látjuk el. A lakásbelsők, a hideg- és melegburkolatok, az ajtók, a festékek kiválasztását egyéni ízlés szerint alakítjuk. Szinte minden lakáshoz tartozik erkély is. A ház lapos tetővel épül, és a tetőtérben több reprezentatív, rendkívül nagy terasszal rendelkező lakás kap helyet. Az épület hátsó oldala kertre néz.- Milyen megoldással helyettesítik a mozi árkádsorát?- Új árkádsor épül, amely mögött három vagy négy üzlethelyiség vár kiadásra. A boltok elnevezése a mozit idézi majd. Az arra járók ajándékokat, virágot, nívós árucikkeket vásárolhatnak ezekben a boltokban. Italbolt vagy kocsma semmiképp sem kap itt helyet. A Volánbusz jelenlegi megállóját néhány méterrel az István út felé toljuk el, hogy a ház alatti mélygarázsból zavartalan legyen a kihajtás.- Mikor kezdődnek az építési munkálatok?- Mindenekelőtt felvesszük a kapcsolatot a környékbeli társasházakkal. Az építkezés összesen öt szomszédos telket érint. A közös képviselőkön keresztül mindenkit tájékoztatni kívánunk, hiszen nem célunk a zaklatás. Szeretnénk, hogy az épület problémamentesen épüljön fel. Ennek első lépése, az Alkotmány mozi bontása hamarosan megkezdődik. Terveink szerint az első lakók jövő nyáron költözhetnek az Árpád út 57-59. szám alá. Az új házon emléktáblával kívánjuk jelezni, hogy valaha itt állt a Corso, majd az Alkotmány filmszínház. Rojkó A. (vége)