Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)
2005-03-24 / 6. (311.) szám
6 2005. március 24. Sorrendben a harmadik Testvérvárosi kapcsolat születik Néhány hónapon belül új testvérvárosa lesz Újpestnek, a berlini városrész, Marzahn, illetve Bécs IV. kerülete után a svédországi Stockholm-Tyresö is belép a sorba. Az új testvérvárosi kapcsolat létrejötte érdekében február közepén Stockholmban járt az újpesti önkormányzat háromtagú delegációja: Sebestyén Béla, az EU-integrációs és kisebbségi ügyekért felelős alpolgármester, Szálkái István környezetvédelmi alpolgármester, valamint Síkvölgyi László főtanácsadó. Sebestyén Béla alpolgármestert, a delegáció vezetőjét arról kérdeztük, hogyan születik egy - jelen esetben svédországi - testvérvárosi kapcsolat? Felvételünkön Berit Assarsson asszony, Tyresö polgármestere Sebestyén Béla alpolgármester társaságában látható. A tervek szerint a polgármester asszony májusban Újpestre látogat- Természetesen nem egyik napról a másikra, a közös akarat kinyilvánításáig tárgyalássorozat zajlik. Esetünkben a svéd nagykövetség javaslatát vettük fontolóra. Talán az újpestiek is hallottak arról a Svédiiletes címmel, ősszel megrendezett kulturális és gazdasági programsorozatról, amelynek Svédország magyarországi bemutatása volt a célja. A svéd külügyminisztérium a 2004-es évben a két ország randevúját lényegesnek tartotta, és a távoli országból több vállalat is keresett regionális együttműködési lehetőséget a magyar partnerekkel. E tőlünk távoli ország szakemberei olyan sokat vártak e rendezvény- sorozattól, hogy magát Viktória trónörökösnőt is sikerült Magyarországra csábítaniuk. A követség, illetve a kereskedelmi kirendeltség vezetői e program során arra törekedtek, hogy a magyarországi önkormányzatok képviselőit és a svédországi környezetvédelmi szakembereket összeismertessék egymással, ezáltal felszínre kerüljenek az esetleges együttműködési lehetőségek, amelyek mindkét félnek hasznosak lehetnek. Nekünk, újpestieknek konkrét ajánlat érkezett, nevezetesen Stockholm elővárosával, Tyresö önkormányzatával egy testvérvárosi szerződés megkötésének lehetősége, amely három területet - a víztisztítási rendszereket, a hulladékgyűjtést és -újrahasznosítást, valamint ezek lakossági tájékoztatási hátterét és további EU-projekt-lehetőségeket - foglalt magában. Küldöttségünk tapasztalatcserére és az együttműködési lehetőségek megbeszélése érdekében indult útnak a tyresöi önkormányzat meghívására és költségére Stockholmba, ahol három teljes nap állt rendelkezésünkre.- Milyen tapasztalatokkal gyarapodtak?- Kedvező benyomást szereztünk. Vendéglátóink, a város polgármester asszonya és alpolgármestere, valamint nemzetközi és európai uniós koordinátora, az önkormányzat műszaki bizottságának elnöke, a környezetvédelmi osztály vezetői és mérnökei sokféle témában voltak segítségünkre. Utunk során megtekintettük két kerület hulladékgyűjtő és -hasznosító álAz iskola tankertje egy minigazdaság- Milyen eredménnyel zárult az ismerkedés? lomását és az esővíztisztító rendszert. Jártunk egy általános iskolában, ahol az elsőtől az ötödik osztályig tanulnak a gyermekek, s fakultatív tantárgyként környezetvédelmi ismereteket sajátítanak el, és valamennyiük örömére tankertet alakítottak ki az iskola udvarán. A tankert termését a gyerekek és a szülők, valamint a pedagógusok a tanév során közösen el is fogyasztják. Jártunk egy hulladékgyűjtő állomáson is, és Högbytorp helységben megtekintettük Svédország egyik legnagyobb hulladékhasznosító állomását, amelyet a RagnSells AB működtet. Utunk során alkalmunk volt betekintést nyerni a talajvízproblémák kezelésének lehetőségeibe, az állami és a helyi közigazgatási egységek munkájába, valamint a tájegység kulturális életébe.-A találkozó eredményeként megfogalmazódott a testvérvárosi együttműködési megállapodás tervezete a környezetvédelem, s ezen belül a hulladékkezelés, az -újrahasznosítás, a felszíni vízkezelés, valamint az ingatlankezelés, az energiagazdálkodás, a fűtés-korszerűsítés témájában, továbbá annak lehetősége, hogy a két önkormányzat közösen vegyen részt EU-s pályázatokon. A környezetvédelmi kérdések során vendéglátóink nagy érdeklődést tanúsítottak például a Farkas-erdő revitalizációja iránt. Emellett már a kapcsolatépítés elején lehet egy másik közös témánk: Tyresö temetőjében például éppen oly nagy gondot jelentett a talajvíz elvezetése, mint amilyet évek óta jelent az újpesti Megyeri úü temetőben... A tervek szerint Tyresö önkormányzatának képviseletében a polgármester asszony májusban Újpestre látogatna, és itt kerülne sor a testvérvárosi megállapodás végleges formába öntésére és aláírására is.- Újpest már meglévő két testvérvárosával kulturális területen folyik az együttműködés. A svédországi testvérvárosi kapcsolat lehetősége ezek szerint más jellegű kapcsolatot kínál...- Valóban, ez lenne az első teljesen gazdasági témában létrejövő testvérvárosi kapcsolatunk, amelyhez egyébként nagy reményt fűzünk. Természetesen a gazdasági területen megvalósítandó együttműködés lehetősége nem zárja ki a kulturális lehetőségek feltérképezését sem. Hiszen egymás hazájának megismerése kínálja a lehetőséget a sokoldalú ismeretszerzésre.-bk