Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)
2004-03-11 / 5. (285.) szám
2004. március 11. 11 nak a hajóját Venezuelában az őrzött marinából lopták el. Szép kis kilátások! - gondolkodom el a hallottakon. Február 9-én megérkezik barátom, akivel terveink szerint közösen hajózunk tovább a dél-amerikai Trinidadra. A Viktoria indulásra kész, üzemanyag- és ivóvíz-vételezés után elhagyjuk a Rodnay Bayt. Elsőként Castriest, St. Lucia fővárosát látogatjuk meg. Nem sokat időzünk itt, elsétálunk megnézni a fedett helyi piacot, majd a kb. 4,5 mérföldre fekvő Marigot-öbölben horgonyzunk le. A jól védett hely jobb partján egy chartercég van, a bal partját mangrovemocsár és őserdő borítja. A bejárati részen homokos part várja az odalátogatókat, ahol a hűs hullámokon kívül pálmafák árnyékában talál menedéket a pihenni vágyó. Este hangulatos, fáklyákkal megvilágított vendéglők, „a tenger gyümölcseivel” megrakott, roskadozó asztalok várják a vendégeket. Marigot Bay útikalauzunk szerint egy „hurrican hole”, amely szó szerinti fordításban „hurrikánlyukat” jelent. Az északi szélesség 14. fokánál járunk. Júniustól októberig hurrikánveszélyes környék ez, dél felé tartó utunk során gyakran találkoztunk a pusztítás nyomaival. A kb. két négyzetkilométer alapterületű öblöt földrajzi adottságainál fogva elkerüli a hurrikán. Itt találhatnak menedéket a tomboló természeti erők elöl menekülő hajósok. Utunk következő állomása a sziget déli végén található Soufriere-öböl, messziről látható 800 méter magas, meredek lejtőjű, kettős csúcsú hegyeivel: a Pitonokkal. Az őserdőben, idilli környezetben egy vízesés található, alatta egy kis természetes medence alakult ki, ahol fürdés közben találhat felüdülést a nagy hőségtől eltikkadt vándor. A csinos kis város végéből keskeny ösvény vezet a szomszédságában található, hullámpapírból és bádoglemezből álló viskónegyedbe. Az elmúlt évben hurrikán pusztított itt, mutat körbe széles mozdulattal a közeli vendéglő tulajdonosa, ahol hűsítőnket fogyasztjuk. Másnap reggel a horgony felszedése után St. Vincent felé vettük az utunkat. A két szigetet elválasztó csatornán az Atlanti-óceánon az afrikai partok felől érkező 4 méteres hullámokban, kellemes szélben vitorláztunk következő állomásunk, a Vallibu-öböl felé. 4 óra 30-kor már lehorgonyozva álltunk a homokos partú, pálmafákkal koszorúzott öbölben. Kezdünk már hozzászokni ahhoz, hogy amikor egy kikötőhelyhez közeledünk, a partról a helyi feketék hada indul felénk minden elképzelhető úszó eszközzel: egyesek fából kivájt kenukkal, mások szörfdeszkán hasalva, kézzel evezve, megint mások hungarocellen ülve, egymással versenyezve igyekeznek hozzánk, hogy a hajóba kapaszkodva bábeli hangzavarral kínálják portékáikat. A fedélzetet szemmel tartva, szabályos közelharcot kell vívni velük, amíg végre visszaeveznek a partra, és eltűnnek a pálmák árnyékában megbúvó kunyhóikban. Elfáradva, jóleső érzéssel nyújtózunk el a fedélzeten, amikor már csak egy bennszülött marad a hajó mellett törött szörfdeszkáján hasalva.- Garfieldnak hívnak - mutatkozott be. - Bármiben a segítségetekre vagyok - ajánlkozott tovább.- Rendben van, Garfield, ma már nincs szükségünk semmire sem, de holnap reggel hozzál Caribi zsákmány nekünk kenyeret, banánt, piros paradicsomot - kértük meg.- Hány órára óhajtjátok?- Reggel 8 órára légy szíves! Garfield igazi üzletember volt. Pontosan reggel 8-kor szörfdeszkáján hasalva, kezével evezve megjelent a hajó mellett. Előtte a kért dolgok sorakoztak, köztük a paradicsom szép zöld kupacban. A paradicsom kivételével a többi dolgot átvettük.- Mi piros paradicsomot kértünk, ez zöld, ezért nem vesszük át! - mondtuk neki. Garfield kezébe vette a zöld paradicsomot, és felénk mutatva bizonygatta:- De hiszen ez piros, skipper (kapitány), nem látod? Miután megbizonyosodtunk róla, hogy Garfield nem színvak, kemény áralku következett. Végül mindenki megelégedésére az alku megköttetett, és árusunk elevezett a part felé. A következő állomásunk a karib szigetvilágban Bequia volt. Az Admirality-öbölben elhelyezett bóják egyikére kötöttük ki a hajónkat, majd gumicsónakunkba szállva a kikötőkapitányságra mentünk bejelentkezni. Amíg a papírok elintézésére vártam, egy a falon elhelyezett hirdetményre lettem figyelmes, amelyen a következő felirat állt: „A szeméttel mi sem tudunk mit kezdeni, vidd haza!” Bár a felhívásban sok igazság van, nem hiszem, hogy a turistákat így kellene odacsábítani azoknak, akik belőlük akarnak megélni. A hajónkhoz visszatérve kellemetlen meglepetés várt: egy csónakos ember 25 karibi dollárt kért azért, hogy a bójára kikötöttünk (25 karibi dollár kb. 18 USD). Kiderült, hogy a helyi lakosok egyik bevételi forrása az öbölben elhelyezett bójákra gyanútlanul kikötő hajóktól beszedett kikötői díj. Hangulatunkat nem engedtük elrontani az egyébként hangulatos öbölben, a naplementét vacsora közben a homokos parton sorakozó vendéglők egyikéből néztük. Canuan-szigeten, utunk következő állomásán mindössze egyetlen napot töltöttünk. Késő délután csónakkal igyekeztünk a partra (a Viktoria itt is lehorgonyozva állt), barátom ült hátul, én elöl. Az eléggé erős szél által felkorbácsolt, tarajos hullámok hosszan futottak ki a lapos, homokos partra. A parthoz közeledve hátulról kiáltás hallatszott: jön, jön, jön! Hátrapillantva egy hatalmas hullám közeledtét láttam, majd éreztem, hogy a csónak megemelkedik, és száguldani kezd a part felé. A fövenyen elterülő hullám lágyan lerakott, a következő pillanatban a homokon találtam magam, még mindig a csónakban ülve. Újból hátranézve láttam Lászlót, aki kirepült a csónakból, és most mellig a vízben állva igyekezett kifelé. Más alkalommal a partról a hajóra igyekezve pont az ellenkezője történt: a partra kifutó hullám a csónakot a fejünkre borította. Bizony meg kellett tanulni a bennszülöttektől, hogy hogyan kezeljük partközeiben az óceán hullámait! Természetesen csüromvizesek lettünk, mehettünk átöltözni vissza a hajóra. A Canuan-szigettől délre hét mérföld hosszan a Tobago Cay korallszirtekből álló csoportja terül el. Ezen a fantasztikusan szép, zátonyos részen, ahol elszórva kis, homokos, pálmafás szigetek emelkednek ki a halványkék, türkizzöld, sötétkék színű tengerből, két napot töltöttünk el. Tobago Cay természetvédelmi terület. A külső korallgyűrűn belül, a sekély vízben bójákat raktak le, hogy a búvárkodni vagy horgászni induló csónakok ne tördeljék le a víz alatt hófehér, piros, zöld és kék színben pompázó korallágakat horgonyukkal. Hamarosan mi is búvárszemüveggel csodáltuk a gazdag víz alatti élővilágot. A lehorgonyzóit hajónkhoz látogató helyi halászoktól a hazai árak töredékéért langusztát és halat vásároltunk, amelyből, miután a hajókonyhán elkészítettük, hatalmas lakomát csaptunk. Fájó szívvel búcsúztunk el ettől a helytől, hogy utunkat tovább folytassuk az Union-szigetek, Grenada és Trinidad felé. (folytatjuk) Marigot Bay
