Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)
2004-02-12 / 3. (283.) szám
16 2004. február 12. Megkerülte hajójával a földet Búcsú az óceántól és a Viktóriától G ibraltár város, a North Town, a szikla északnyugati oldalán fekszik. A lakosság nagyobbrészt spanyolokból és genovaiak leszármazottaiból áll, de arabokkal és indiaiakkal is találkozhatunk. A várost átszelő Main Street tarka képet nyújt. Paloták, üzletek, bazárok találkoznak hosszú sorban. Hangulatos a sok angol kocsma (pub), amelyek „happy hour”-ral csalogatják be vendégeiket. Ilyenkor kedvezményes áron fogyaszthatok az ételek, vagy egyet fizet, kettőt kap alapon adnak néhány italfajtát. Alaposan ki is használtuk ezeket a lehetőségeket! Lépcsősoron másztunk fel a Gibraltár jellegzetes képét nyújtó sziklára, amely mészkőből és helyenként homokkőből áll. Az itt található erődítmény egy 38 km hosszú alagútrendszerből áll, amely, miután mára elvesztette katonai jelentőségét, turistalátványosságként szolgál. A sziklába vájt alagutakban galériákat rendeztek be, ahol korhű ruhába öltöztetett viaszfigurákkal mutatják be az akkori katonák életét. Egy- egy lőrésen kitekintve vethetünk pillantást az alattunk elterülő panorámára. A hegy déli vége, a Punta de Europa felé sétálva megnéztük az itt található nagyon szép cseppkőbarlangot. A hegycsúcsot majomhordák lepik el, amelyek agresszívan viselkedve követelnek élelmet az arra járó turistáktól. Akik nem figyelnek eléggé, azoktól elragadják a táskáikat, szemüvegüket, fényképezőgépüket, vagy éppen a sapkájukat. Eközben a támadók könnyen megharaphatják az embert, amely azon kívül, hogy igen fájdalmas lehet, betegségeket közvetíthet, közöttük az AIDS-t is. 1999. augusztus 9-én a hajó indulás előtti utolsó, minden részletre kiterjedő ellenőrzése folyik. Teletöltjük ivóvíz- és üzemanyagtartályainkat, miután mindent rendben találunk, az útvonalat tervezzük meg. A Földközi-tengert az Atlanti-óceántól a Gib- raltári-szoros választja el, és ezen a keskeny szoroson az árapályjelenség hatására a hatalmas víztömegek váltakozó irányú áramlást idéznek elő. Ennek a sebessége helyenként a 4 csomós (7,3 km/h) sebességet is eléri. A sűrű hajóforgalom miatt a szorosban forgalmi elválasztó rendszer működik, amelyet úgy kell elképzelni, mint egy autópálya forgalmát. Nekünk és a többi kis hajónak ennek az elválasztó sávnak a legszélén kell maradni. Ha erre a zónára tévednénk, az körülbelül olyan, mint ha kerékpárral hajtanánk fel - az előző hasonlatnál maradva - az autópályára. Számolgatjuk, mikor induljunk el. 15 óra 30 perckor elengedjük a kikötőköteleket, és a Bahia de Algecirasból kihajózva elindulunk az Atlanti-óceán felé. A Kanári-szigetekig tartó utunkat, amely körülbelül 630 mérföld lesz, 6 nap alatt akarjuk megtenni. Erős délnyugati szelünk van, ezért úgy döntünk, hogy az afrikai partok mellett hagyjuk el Gibraltárt. Sok cápát látunk. Az időjárás minket igazol, az afrikai partok lefogják az erős délnyugati szelet, este 10-kor már lehúzott vitorlával, motorral haladunk. Éjfélkor a Battlay-Koleszár párost a Gaál-Holka páros váltja fel az őrségben. Részlet a naplóból: 1 óra 15 perckor a motor leáll. Álmomból felriadva a kormányállás felé tartok, amikor kiáltás hallatszik:- Péter! Gyere, baj van! Gyors állapotfelmérés után kiderül, hogy egy kifeszített halászhálóba akadtunk bele a kormánylapáttal. Gyorsan felveszem a búvármaszkot és a békatalpakat. Éjjel 2-kor vízbe ereszkedem, hogy kiszabadítsam a hajót. A víz fogvacogtatóan hideg. Kijövök a vízből, hogy felvegyem a neoprén könnyűbúvárruhámat. Közben megérkeznek a halászháló hangosan méltatlankodó tulajdonosai. Visszamászom a vízbe. A halászok hirtelen elhallgatnak. A többszöri próbálkozás sikerrel jár: hajónk kiszabadul a háló fogságából. Gyorsan kijövök a vízből, száraz ruhát veszek fel, majd, miután már túl vagyunk mindenen, villan át rajtam a halászok hirtelen elhallgatásának az oka: éjjel 2-kor a Gibraltári-szoros cápáktól hemzsegő vizébe másztam be! Mire felvirrad a nap, már a nyílt óceánon járunk. Mindannyian úgy érezzük, hogy sorsdöntő fordulat történt életünkben: végighajózva az Adrián, a Tirrén-tengeren, a Földközi-tengeren kijutottunk a végtelen óceánra. Kutató szemmel fürkésszük a vizet. Az óceán nyugodt, nem látunk, de a hatalmas víztükör „lélegzik”. Lassan emeli és süllyeszti a Viktóriát, mint ahogy egy alvó ember lélegzik. Neptun pillanatnyilag kegyes hozzánk, szél nincs, csak a hajómotor egyhangú du- ruzsolása töri meg a csendet. Időnként teknősök mellett haladunk el, amelyek úszó szigetként az áramlásokkal sodortatják magukat csak általuk ismert úticéluk felé. Augusztus 7-én, kétnapi szakadatlan motorozás után 18.30-kor a térkép fölé hajolva számolgatunk. Ha továbbra is motoroznunk kell, nem lesz elég az üzemanyagunk - állapítjuk meg.- Kössünk ki Lanzaroton! - javasolja Tamás.- Légy szíves, dolgozd ki az alternatív útvonalat! - hangzik a válasz, és Tamás 20 perc múlva már be is programozta az új útvonal Az óceán a szárazföldről nézve...
