Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)

2004-10-14 / 20. (300.) szám

4 2004. október 14. Közlemény Mélységes megdöbbenéssel értesültünk ar­ról, hogy Demszky Gábor főpolgármester a tegnapi napon, szeptember 29-én a forrás- megosztás korrekciójával kapcsolatban a többiek kirekesztésével, a fővárosi MSZP-s és SZDSZ-es polgármestereket összehívta, és egyeztetést tartott. Megdöbbenéssel, de nem meglepetéssel kel­lett tudomásul vennünk, hogy Demszky Gá­bor, Budapest főpolgármestere, úgy látjuk, nem tekinti magát a 23 kerületből álló Bu­dapest első emberének. Eddig inkább csak sejtéseink voltak arról, hogy a főváros for­rásmegosztásáról csak a szocialista és sza­baddemokrata polgármesterekkel egyeztet, és ehhez a két párthoz nem tartozó polgár- mestereket, így rajtuk keresztül ezen kerü­letek polgárait nem tekinti partnernek. Az állami feladatok ellátásához szükséges, az állampolgárok által befizetett pénzt egymás között, mintegy titokban osztják szét. Nem először fordul elő egyébként, hogy a város egészét érintő kérdések megvitatásából tu­datosan kihagy a főpolgármester egyes kerületeket. A dolog számunkra sajnálatosan ismételten azt bizonyította, hogy nem történik más, mint ami az elmúlt évek során: a főpolgár­mester valójában nem gazdája Budapestnek. Budapest koszos, Budapest bűzös, Budapest szürke, Budapest lassan lakhatatlan, és a fő­polgármester úr aktív irányításával provin­ciális településsé süllyedt. Évek óta nem tör­ténik semmi a főváros közlekedésében, évek óta nem történik semmi a közterületek fel­újításában, évek óta nem történik semmi a fővárosi kórházak működési színvonalának javítása érdekében, évek óta rohadnak le Budapest útjai. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere ahelyett, hogy az alapvető feladatát ellátná, a kerületeket összefogva a fővárosi önkor­mányzat aktív közreműködésével, Budapest­nek más európai fővárosokkal szemben fennálló már nem lépés-, hanem kilométer­lemaradása behozatala érdekében együttmű­ködne, helyette Budapest kerületeit pártállás alapján megosztja. Nemcsak az ország, ha­nem fővárosa is siralmas gazdasági, társadal­mi, szociális állapotban van. Ezen csak együtt, a budapesti 24 önkormányzat össze­fogásával lehet segíteni, de ennel<. útjában áll a főváros főpolgármestere, dr. Demszky Gá­bor a kerületeket szelektáló magatartásával. Nem kevésbé súlyos a felelőssége a fővárost vezető két koalíciós pártnak, a Szabad De­mokraták Szövetségének és a Magyar Szo­cialista Pártnak. Nemcsak hogy eltűrik Bu­dapest megosztását, hanem aktívan közre­működnek a főpolgármesterrel. Ki kell mondani, hogy Budapest agonizál, és az agonizálás megszüntetéséhez más orvos­ra van szükségünk. Ha magukénak érzik a szabad demokraták, a szocialista párt politikusai Budapestet, és felelősséget éreznek Budapest sorsáért, ak­kor minden erővel rákényszerítik a főpolgár­mester urat, hogy feladatát valamennyiünk érdekében lássa el, és hagyjon fel megmagya­rázhatatlan diszkriminációs politikájával. Budapest, 2004. szeptember 30. dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere Tarlós István, Óbuda-Békásmegyer polgármestere PÁLYÁZAT Újpesti fényképtár Az Újpesti Helytörténeti Alapítvány digitális fo­tópályázatot hirdet „Újpest” címmel, amelynek célja: Az alapítvány által kiadandó CD-ROM fénykép­tárának elkészítéséhez várjuk a városrész neve­zetes épületeiről, szobrairól vagy kevésbé is­mert építészeti örökségeiről (régi kapualjak, homlokzatok stb.), jellegzetes vagy „eldugott” közterületeiről, jellemző újpesti életképekről készült digitális fényképeket. A pályázat feltételei: A pályázat minden azon részt venni szándéko­zó számára nyitott, nevezési díj nincs. Egy pályázó tetszőleges számú, de legfeljebb 5 felvételt küldhet be. A képeket elektronikus for­mában kérjük eljuttatni a creative71@chello.hu e-mail címre „Újpest” megnevezéssel, egyen­ként maximum 150 kB méretben, jpeg formá­tumban. A képek mellett fel kell tüntetni a kép címét, készítésének helyszínét, a beküldő ne­vét, pontos postacímét. A pályázók a pályázat benyújtásával a képek felhasználási jogát áten­gedik a kiírónak. A pályázat elbírálása: A beküldött fényképeket az alapítvány elnök­sége által felkért zsűri bírálja el. Díjak: I. helyezett: 15 000 Ft II. helyezett: 10 000 Ft III. helyezett: 5 000 Ft A nem díjnyertes képek is felhasználásra kerül­hetnek az Újpest CD-ROM készítése során. A pályázat beküldési határideje: 2004. november 30. Újpesti Helytörténeti Alapítvány A közlemény margójára A mellékelt közleményt Újpest és Óbuda- Békásmegyer önkormányzatainak első emberei jegyezték. Dr. Derce Tamás és Tarlós István független polgármesterek ezáltal jelezték nemtetszésüket a forrás- megosztás korrekciójának vitáját megelő­ző főpolgármesteri eljárással szemben. Budapest fideszes polgármesterei - szám hárman - szintén közös nyilatkozat aláírá­sával tiltakoztak az ellen, hogy ismét kire­kesztő volt a tárgyalássorozat. Minderről dr. Derce Tamást, Újpest polgármesterét kérdeztük.- Volt-e foganatja a tiltakozásuknak?- Nem. De azt hiszem, ebben egyikünket sem érte meglepetés. Hiszen nem először fordul elő, hogy a független avagy a polgári oldalhoz tartozó önkormányzatok polgármestereinek véleményére, azaz közvetett módon több százezer ember véleményére nem kíváncsi a főpolgármester úr, illetve a fővárosi vá­rosvezetés. A fővárosi forrásmegosztás kor­rekcióját célzó tárgyalásokat ily módon igye­kezett kötelező feladatként minél előbb ki­pipálni, formális egyeztetéssel a témát rö­vidre zárni. Nincsenek kétségeim egyébiránt arra nézve, ha ott vagyunk, akkor is kevés be­leszólásunk lett volna a dolgok menetébe. E témában korábban az újpesti képviselő- testület is döntött, nem támogatva mintegy 150 millió forint városrészünket érintő ter­vezett elvonását. Ez az eljárás azonban jelzi: a főpolgármester úr már a látszatra sem ad, és sajátos elképzelései vannak a demokrá­ciáról.- Hogyan szereztek arról önök tudomást, hogy van ilyen egyeztetés?- Ezúttal a véletlen sietett a segítségünkre. A Duna túloldalán dolgozó polgármester-kol­légám ugyanis kapott meghívót az egyezte­tésre, ám a gyors postabontásnak megvolt a böjtje: érkezett egy telefonhívás is, amelyben azt kérte a főpolgármesteri hivatalban dolgo­zó titkárnő: tépjék el a meghívót, véletlenül rossz helyre küldte...- Nem lett volna célravezetőbb, ha önök nem kétféle, hanem egy nyilatkozatban lépnek fel eme eljárással szemben?- Valóban ésszerű megoldás lett volna, hi­szen állhatnánk egyazon oldalon. Ám a fide­szes polgármesterek nyilatkozatát aláírta olyan kollégám is, aki annak idején - ország- gyűlési képviselőként - megszavazta a kerü­letek számára kedvezőtlen forrásmegosztási törvényt, amellyel szemben jómagam az Alkotmánybírósághoz fordultam jogorvos­latért. Sorsközösséget ezért nem vállaltam, bár sorsunk kétségtelenül azonos...-b-

Next

/
Oldalképek
Tartalom