Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)

2004-08-02 / 17. (297.) szám

2004. szeptember 2. UJ PEST 11 Hozzánk csak le kell sétálni Szombaton reggel tíz órakor már vendégeket fogadott a nagy sátor előtti részen a gumicsúszda, a mászófal és há­tul a cirkuszi rész. A Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ igazgatója, Hortobágyiné Török Rita az aulában épp a lakótelep egyik háziorvosát üdvözölte. Az orvos jelenlétét rögvest meg is indokolta.- Az orvosi ügyelet fenntartása kötelező, de egyben saját jól felfogott érdekünk. Orvosi szo­bánkban a program kezdetétől a végéig adunk ügyeletet. Szerencsére nagyon ritkán van erre szükség. Tizenkét éve szervezzük az Újpesti Városnapok keretein belül a káposztásmegyeri rendezvényeket. Ezeket megelőzően is, az isko­lai évnyitók kapcsán már voltak egész napos rendezvényeink. Rendszeresen „meg is szon­dázzuk” a programsorozaton részt vevőket: melyik előadást, foglalkozást, zenekart látnák itt máskor is szívesen. A rendezvény szerkezete tehát kialakultnak mondható, a konkrét elő­adók, együttesek azonban mindig változnak. Törekszünk az igényes, színvonalas szórakoz­tatásra. Ilyen például a Figurina gyermekmű­sora vagy a 100 Folk Celsius együttes előadása. Az előző évek tapasztalata, hogy az időjárás nagyon befolyásolja a látogatottságot. Egy évvel ezelőtt hiába volt felállítva a 600 négyzetmé­teres sátor, sokan nem merészkedtek le az eső miatt. Idén van az olimpia, ma lesz a Budapest Karnevál, üzemel a Duna-plázs. Azzal azonban mindezeknek nehéz versenyezniük, hogy hoz­zánk csak le kell sétálni, öt perc az oda-vissza út. Látogatóink itt találkozhatnak ismerősök­kel, szomszédokkal. Többen mondták, hogy már vendégeik is vannak az Újpesti Városnapok idejére. A fúvószenekari ébresztő változat­lanul népszerű, néhányan már szóltak, hogy miért nem mennek feléjük is. A gyermekeknek újdon­ság lesz a lovas-íjász bemutató. Ez kicsit hasonló Magyar Attila hun-magyar táborához. Ingyenes kézműves foglalkozásaink is min­dig sikert arattak. Idén ezek két térítéses foglalkozással bővülnek: a szalvétatechnikával és a henna­festéssel. gt­Hennafestő Hétvégi kézműves mestereinktől különhúzód­va egy profi szolgáltatót, a hennafestőt is meg­találhattuk a káposztásmegyeri nagy sátor ár­nyékában. A Hargita utcában lakó Góg Angéla elmondta:- Főleg a koncertekre jövők kémek hennafestést, ami 800 forinttól indal, az anyagigénytől függő­en. Festékem a felső hámrétegbe szívódik be, és mintegy két hét múlva, azzal együtt lekopik. Kö­zel öt éve foglalkozom ezzel. Marton Ákossal, a mesteremmel több mint két évig dolgoztam együtt, 6 tanított meg mindenre. Sok rendezvény­re hívnak, családi napokra, a Városligetbe. Új­pesten most az igazi tetováláshoz hasonló és az indiai (kacskaringós, nőies) minták keresettek. Észak-Afrikában és Ázsiában nagy a hagyomá­nya a hennafestésnek. A Közép-Keleten áldásnak tekintik, a viselőjének szerencsét, gazdagságot hozónak. Alapanyagát, a hennapépet összezú­zott hennalevelekből készítik. Keleten használata összeforrt a nőiességgel, az ünnepi pillanatokkal, a szépségkultúrával. Lényegében ez az egyszerű kozmetikai módszer egy ideiglenes tetoválást eredményez. lilsnapok 2004 Ugrálóvár két napon A káposztásmegyeriek,legrövidebb útja a Kósa Pál sétá­nyon át vezetett az itteni rendezvényhez. Rövid sétautat követően egy kék színű ugrálóvár magasodott előttük, oldalain virító reklámokkal. A vár előtt egy műanyag fó­liára lehetett a cipellőket lerakni. Volt aztán itt nagy lár­ma, kacagás. Gyakran 40-50 gyermek is mászott felfelé a kötélhágcsón, ugrált a vár alján, tetején, vagy épp csú­szott lefelé. Az ingyenesen működő ugrálóvár-gumi- csúszda idén is nagy sikert aratott. Az Újpestről elszármazott Fekete Szilvia gyermekeivel a Külső Szilágyi úton lakó édesapjához jött vissza látoga­tóba, a városnapok miatt. Több gyerek van vele, a ba­rátainak a gyerekeit is kihozta a rendezvényre. Nagyob­bik lánya, Bíró Cintia idén lesz hétéves.- Az tetszett, hogy amikor lecsúsztam, jött utánam a le­vegő. Már ötször-hatszor csúsztam, de mindig csak fekve. Egy testvérpár, a Hajló utcában élő kilencéves El-Nagar Amanda és az ötéves Modi:- Nem lehet megszámolni, mennyiszer csúsztunk le! Nagyon jó volt. Főleg az, hogy indulásnál és csúszás közben is lehetett ugrálni - mosolyogtak. g.

Next

/
Oldalképek
Tartalom