Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)
2004-07-29 / 14-15. (295.) szám
12 2004. július 15. az olvasó, a lapkészítő és a terjesztő között N éhány héttel ezelőtti lapszámunkban, amelyben az Újpest lap terjesztésével kapcsolatosan írtam, az volt a célom, hogy hidat építsek az olvasó, a lap készítői és az újságot terjesztő cég között. Lehet-e háromoldalú kapcsolatot egy irányba terelni? Az elmúlt év ősze óta ugyanis egyre több jelzés érkezett szerkesztőségünkbe, mely szerint nem jut el az újság az olvasóhoz. Miután egyre szaporodtak ezek a jelzések, a terjesztővel egyeztettük tapasztalatainkat. Hiszen számunkra a lapkészítés nem áll meg a nyomdagépnél, nekünk az is fontos, hogy a lap eljusson az olvasóhoz. A lap házhoz vitelét a kezdetek óta, vagyis több mint egy évtizede a DM Hungary Lapterjesztő Kft. végzi - sietve hozzáteszem: általában megelégedésre. A terjesztés ellenőrzésére önmaguk is rendszert alakítottak ki, és mi, a szerkesztőség tagjai is fogadjuk a visszajelzéseket. Ezért volt szokatlan a jelzések hirtelen jött sokasága. Egyeztettük a reklamáló hívások utcajegyzékét. Kiderült: van, ami a terjesztő „sara”, a nemrégiben átadásra kerülő házakat nem térképezte fel, a nagyobb lakótömbben - névkiírás híján - nem lehetett nyomon követni, mely lakásokban laknak már, s melyekben nem. Ezt a problémát könnyen kezelni tudtuk. Ám volt, amit nem. Jöttek ugyanis olyan, újságot hiányoló telefonok, ahol azért nem ért a postaládába az újság, mert a lakóközösség egy, vagy két, vagy több, avagy akárhány tagja - ahogy fogalmaztam: „hatalmi szóval” vagy anélkül - nem járul ahhoz hozzá, hogy az Újpestet terjesztő személy bejusson a lépcsőházba. Jó esetben a gyűjtőig jut el a lap, azután órák kérdése, rákerül-e más szórólap, reklámkiadvány vagy sem. Egy idő után pedig a kukában landol a lakásokba fel nem vitt szórólapköteg, az alatta lévő Újpest újsággal együtt. A terjesztőnek olyan információja is volt, hogy munkatársának verést helyeztek kilátásba, amennyiben a postaládába meri helyezni az Újpestet vagy más kiadványt. A terjesztő rendelkezésünkre bocsátotta azon, húsznál több lakásos társasházak listáját, ahová nem nyertek bebocsátást. A listát közzétettem a lapban. Cikkem azért íródott, hogy nyíljon meg a kapu lapunk előtt. A cikkben 23 társasházat soroltunk fel. Hat társasházból érkezett jelzés. Beszélgetéseink avagy a boríték felbontása utáni első percek nem voltak számomra kellemesek. Levélbeli vagy telefonpartnereim mindegyike nehezményezte, hogy társasházuk ily módon közszemlére tétetett, illetve, hogy úgy fogalmaztam: „hatalmi szóval” tartják távol az Újpest lapot. A beszélgetés folytatásakor azonban gyorsan közös nevezőre jutottunk. Egyik olvasónk levele - amelyet telefonon történt beszélgetés is követett - arról győzött meg, ők ugyan zárják a kaput, de mindig van, aki a kapun belülre bevigye a lapot és a reklám- kiadványokat. A lépcsőházban különválogatják a házba érkező tömeges mennyiségű reklámanyagot és az Újpest lapot. A jövőbeni kezelésre is ígéretet tett, ami megnyugtatott. Egy másik telefonhívó úgy vélte: a kapun belülre jutás már garancia arra, hogy a lakók elvegyék az újságot. Ám nem hiszi, hogy bárki is megfenyegette volna - verést ígérve - a terjesztőt, amennyiben a postaládába helyezi az újságot. Meglepődött, amikor elmondtam: éppen az ő házában történt az eset. Beszélgetőpartnerem elmondta: biztosan azért, mert több lakás tulajdonosa külföldön dolgozik, a megtelt és nem ürített levélszekrény felhívhatja a betörő figyelmét arra, hogy a lakás nem lakott... Úgy vélem, ahol húsznál több lakás van egy házban, így közel száz lakó él egy fedél alatt, lehet és van is egy-egy „jószomszéd”. Egy másik levélíró nem volt ennyire toleráns, mondván, nem ellenőriztem személyesen, hogy igazat állít-e a terjesztő, hogy hozzájuk nem lehet bemenni, hiszen egyik lakótársuk vállalta, hogy ha becsöngetnek hozzá, bejuthat a gyűjtőig. A levelet közös képviselőként jegyző úr egyébként megjegyezte azt is, ha mi olyan (értsd) jó lapot készítünk, akkor azt a kukából is kiguberálja az, aki olvasni akarja... Egy telefonáló hölgy ígéretet tett arra, hozzá be lehet csengetni, és beengedi a lapot, de úgy tapasztalja: mindig megérkezik... ígérte, hogy kiplakátol- ja, más szomszéd is járjon el így. Szereztem további tapasztalatokat: egy közös képviselő azért hívott, hassak oda, hogy a terjesztő ne a kapun kívüli gyűjtőbe tegye a lapot, hanem menjen be, és dobja be a postaládába... Máshonnan olyan jelzés érkezett: hónapok óta nem kapnak újságot. Mint a terjesztőtől megtudtam, amiatt, hogy a földszinti lakó hatalmas kutyáját szokta a terjesztőre uszítani, ha megjelenik a házuk körül... Emiatt ez a lakótömb sem újságot, sem más kiadványt nem kapott, és a terjesztő nem merte még a főnökét sem beavatni e történetbe... Hogy jutottam-e előbbre az észrevételek nyomán? Igen. Köszönöm azoknak, akik megértették és nem értették félre szándékomat. És remélem, levélíróim is elhiszik nekem, nem akartam megbántani azokat, akiket - pestiesen szólva - „kiszerkesztettünk”. A 23 házból hat válaszolt. Talán nem voltak mégsem olyan sértők a leírt mondatok, ha a többség sem telefont, sem papírt-tollat nem ragadott. Reményeim szerint azóta párbeszéd nélkül is segítik lapunk bejutását. P ár éve a terjesztő még arról szólt, az Újpest újságot említve minden kapu megnyílt előttük. Mára megváltozott a helyzet, és tudom, ennek nem az Újpest lap, hanem az a mérhetetlenül sok kiadvány, a betörőtől való félelem az oka, ami életünk mindennapi velejárója lett. Higy- gyék el, mégsem az a megoldás, ha az utcai gyűjtőben marad a lap, és tréfás kedvű arra járók heccből az egész köteget kireptetik onnan, és ezzel végigtapétázzák az utcát. Az sem megoldás, ha a lapra idővel több réteg más kiadvány kerül, mert egy kétheti-időszaki - lapnál nemigen lehet megjegyezni, mikor esedékes az érkezése, s talán nem az „akkor is kiguberálják” a követendő példa. Mint ahogyan nem megoldás az sem, hogy a már említett, húszlakásosnál nagyobb társasházak esetében, ahol testvérek között is 80-100 lakó él együtt, fenyegetni kellene bárkit is, leginkább nem a terjesztést végző férfiút. Szeretném, ha nem az Újpest számlájára írnák, hogy a külföldön lévő, élő, dolgozó lakástulajdonos postaládájában gyűlő kiadványok felkelthetik a betörő figyelmét. Azért viszont mi is felelősek vagyunk, hogy a lapunk, ahol lehet, jusson be a postaládába, de legalábbis a belső lépcsőházi gyűjtőbe. Köszönöm mindazoknak, akik cikkünk nyomán vagy anélkül erre tettek ígéretet, vagy így is tartják helyesnek, és fáradoznak ezért. Nemcsak miattunk, hanem olvasni, tájékozódni szerető lakótársaim érdekében is. Azt pedig külön köszönöm, hogy egyetlen észrevétel kivételével valamennyi levélíró, telefonáló elmondta, várja és szereti lapunkat. A híd tehát megvan. Bangha Katalin szerkesztő
