Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)
2004-07-29 / 14-15. (295.) szám
2004. július 15. Rendeletmódosításokról döntött, díjakat ítélt oda a testület Újpest Önkormányzata június 29-én tartotta soron következő testületi ülését a városháza dísztermében. Az ülés levezetőelnöke, dr. Derce Tamás polgármester rövid köszöntőjét követően megállapította az ülés határozatképességét, majd a képviselők 29 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták az ülés 10 pontból álló napirendjét. Napirend előtt dr. Derce Tamás polgármester emlékeztette a megjelenteket, hogy hatvan esztendővel ezelőtt, 1944 nyarán Újpest minden harmadik lakosát deportálták. 17 000 embert vittek el, többségükben zsidókat, kisebb részben cigányokat. Az akkori elöljáróságból senki nem emelte fel szavát a város polgárainak védelmében. A polgármester hangsúlyozta, hogy ezt akkor is meg kellett volna tenni, ha a dolgok menetén nem tudtak változtatni. Tizenöt évvel a rendszerváltás után Újpest képviselő-testülete első ízben emlékezik az el- hurcoltakra. Dr. Derce Tamás polgármester szavait követően a képviselő-testület egyperces, néma felállással adózott az áldozatok emlékének. A napirend első pontjában, Hock Zoltán alpolgármester előterjesztésében, az újpesti önkormányzat intézményei és a polgármesteri hivatal 2004. évi költségvetéséről és a végrehajtás szabályairól szóló önkormányzati rendelet módosítását tárgyalták a képviselők. A rendelet módosításához kapcsolódó határozati javaslat kitér a nevelési, oktatási intézmények feladatainak racionálisabb ellátása érdekében indokolt álláshely-megszüntetésre, létszámcsökkentésre; míg a rendelettervezet javasolja az oktatási intézmények tálalókonyháinak létszámmódosítását, valamint a fővárosi önkormányzat stratégiai alapjához benyújtandó pályázati önrész átcsoportosítását. Hock Zoltán alpolgármester elmondta, hogy az előző nap tartott pénzügyi és költségvetési bizottsági ülés nyomán a képviselők csak a testületi ülés kezdetén kapták kézhez a kiegészítést tartalmazó anyagot. Arra kérte a testületet, hogy előterjesztést és korrigált változatát együtt vegyék figyelembe a rendelet tárgyalásakor. Daróczi Lajos (Fidesz - MPSZ), a pénzügyi és költségvetési bizottság elnöke arról tájékoztatta a testületet, hogy a bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és 9 igen, 1 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolja azt. Dr. Chikány Gábor (MDF), a közművelődési, oktatási bizottság elnöke - bizottsága nevében - ugyancsak elfogadásra javasolta a rendeletmódosítási javaslatot. Ezt követően a határozati javaslatot 18 igen, 1 nem szavazattal és 12 tartózkodással, míg a módosított 2004. évi költségvetési rendeletet 18 igen, 1 nem, 12 tartózkodás mellett fogadta el a képviselő-testület. A napirend második pontja - Hock Zoltán alpolgármester előterjesztésében - az Újpestért díj adományozására tett javaslat volt. Az előterjesztő nem kívánta szóban kiegészíteni az írásos anyagot. Dr. Chikány Gábor a közművelődési, oktatási bizottság nevében a javaslatot elfogadásra ajánlotta. Az Újpestért díj idei kitüntetettjei Dr. Derce Tamás polgármester ezt követően szavazásra terjesztette elő a határozati javaslatot, amelynek elfogadásához minősített többségű szavazati arányra volt szükség. Az előterjesztést - amely szerint a képviselő- testület úgy dönt, hogy 2004. évben „Újpestért” díjat adományoz megosztottan az Iványi házaspárnak; Iványiné Komád Gizellának és Iványi János építőmérnököknek, valamint Kurucz György motor- versenyzőnek, örökös magyar bajnoknak - 31 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a képviselő-testület. A harmadik napirendi pontban a játéktermek létesítésének és működésének egyes feltételeiről szóló - többször módosított - 23/1995. (X. 06.) számú önkormányzati rendelet újabb módosítására került sor. A kiegészítésben azokat az egészségügyi intézményeket sorolják fel, amelyek közelében tilos játékterem működtetése. Előterjesztőként dr. Derce Tamás polgármester nem kívánt szóbeli kiegészítést tenni. A képviselők a szavazás nyomán 30 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással fogadták el a rendelet módosítását. A napirend negyedik pontjában a plakátok elhelyezésének szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotására tett javaslatot dr. Derce Tamás polgármester. Szóbeli kiegészítésként elmondta, hogy a jelen rendelet nem érinti az 1997. évi C törvény 42. §-ától kezdődő, a választásokra vonatkozó plakátragasztással kapcsolatos rendelkezéseket, a képviselő-testület ugyanis nem jogosult a törvényt módosítani. A nem engedélyezett helyeken elhelyezett plakátok kiragasztói ellen a jövőben szankciókat vezetnek be. (Lásd bővebben: Megkérdeztük... című írásunkat a lap 7. oldalán. A szerk.) A képviselők 27 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 4 tartózkodással fogadták el a plakátrendeletet. Első lakás és bérlakások Az ötödik napirendi pontban a testület a fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatásáról szóló 11/2001. (V. 03.) számú önkormányzati rendeletet módosították. Dr. Tóth Krisztina alpolgármester nem kívánt szóbeli kiegészítést tenni. Az ülést vezető dr. Derce Tamás polgár- mester elmondta, hogy Pajor Tibor (MIÉP) eljuttatott hozzá egy módosító indítványt. Ezt követően Pajor Tibor képviselő (MIÉP) felolvasta módosító indítványát, amely a rendelettervezet 1. § (1) bekezdés a) pontjára vonatkozott. A javasolt módosítás szerint ne változzon az eddig hatályos „magyar állampolgár” kifejezés „az Európai Unió tagállamainak polgára” formulára, hanem a korábbi változat is maradjon benne a rendelet szövegében. Dr. Derce Tamás polgármester annak a véleményének adott hangot, hogy Pajor Tibor képviselő módosító indítványa semmilyen jogszabályt nem sért. Dr. Tóth Krisztina alpolgármester a módosító indítványt nem fogadta el. Indoklásként azzal érvelt, hogy a magyar állampolgárok is az Európai Unió állampolgárai, Pajor Tibor indítványa a szöveget értelmezésében is módosítja. Álláspontja szerint jogszabályt sért az indítvány, mégpedig nemzeti jogot, és a javasolt formában nem lenne összhangban a római szerződésben rögzített nemzeti elbánás elvével sem. Dr. Derce Tamás polgármester elsőként Pajor Tibor képviselő módosító indítványát terjesztette elő szavazásra, amelyet végül a testület 13 igen, 9 nem, 3 tartózkodás, arányban elutasított. Ezt követte az eredeti rendeletmódosító javaslat, amelyet a képviselők 26 igen, 2 nem, 2 tartózkodás mellett elfogadtak. A napirend hatodik pontjában - amelynek előterjesztője ugyancsak Tóth Krisztina alpolgármester volt - az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről és bérbeadásának szabályairól szóló 42/1996. (XII. 30.) számú önkormányzati rendelet módosítását tárgyalta a testület. Javaslata szerint, az önkormányzat 30%-ban rögzítse a bérleti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése esetére a pénzbeli térítés mértékét. A testület 18 igen, 10 nem, 3 tartózkodás mellett elfogadta a rendeletmódosítást. Emléktábla és pályázatok A hetedik napirendi pontban Hock Zoltán alpolgármester előterjesztésében került sor annak a javaslatnak a tárgyalására, amely szerint az Újpesti Közművelődési Kör az Újpesti Városnapok keretében emléktáblát kíván állítani Wolfner Lajos gyáros, Újpest díszpolgára tiszteletére. A határozati javaslat szerint a képviselő-testület egyetért Wolfner Lajos emléktáblájának állításával, és elfogadásra javasolja azt a fővárosi közgyűlésnek. Szóbeli kiegészítés és hozzászólás„ nélkül, a képviselő-testület 30 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással hozta meg határozatát. (folytatás a 6. oldalon)