Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)
2004-05-06 / 9. (289.) szám
2004. május 6. LI j PEST „Újpesten minden fűszerből annyi van, amennyi nekem kell” A hazai városfejlesztés, városépítészet legrangosabb elismerését, a Hild-díjat a Magyar Urbanisztikai Társaság ítéli oda. Az elmúlt esztendő végén e kitüntetésben részesült Berényi András, Újpest főépítésze, akit pályájáról és másfél évtizedes újpesti tevékenységéről kérdeztünk.- Milyen rangot jelent a Hild-díj az építészszakmában?- A Magyar Urbanisztikai Társaság páros években településeknek, páratlan években személyeknek ítéli oda a Hild-díjat. Az elismerés rangját az adja, hogy a döntés szigorúan a szakmai tevékenység alapján születik. Számomra rendkívül megtisztelő és felemelő érzés, hogy 52 éves koromban két kiváló ur- banistával: Hübner Mátyással, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettesével és Maróthy Győzővel, a Csongrád megyei Tervező Vállalat szakfőmérnökével, a szakma iskolateremtő mesterével együtt vehettem át a kitüntetést.- Végzős építészhallgatóként, annak idején hogyan képzelte szakmai pályáját? Gondolt arra, hogy a tervezőirodából egyszer a polgármesteri hivatal főépítészi irodájába kerül?- Hosszú távra nem terveztem, de azt tudtam, hogy először a pincétől a padlásig meg kell ismernem a szakmát. Emiatt döntöttem úgy, hogy a Műszaki Egyetem elvégzése után diplomadíjasként is inkább egy kivitelező vállalatnál kezdem a pályát: öt évig dolgoztam a Középületépítő Vállalatnál. Nagyon sok gyakorlati ismeretre tettem szert ennél a kiválóan szervezett cégnél. Ezt követően, 28 évesen lettem Szolnok főépítésze. Tíz éven át maradtam a városban, és olyan dolgokat is megtanultam, amelyeket az egyetemen nem tanítanak. Időközben elvégeztem a várostervezői szakmérnöki kurzust. Hittem abban, hogy sikerült annyira felvérteznem magam, hogy pályám során már nem érhetnek nagy meglepetések.- Volt-e valamilyen kötődése Újpesthez, amikor a IV. kerület főépítészévé nevezték ki?- Elég távoli volt a kapcsolat. A feleségem családjából néhányan ebben a városrészben laktak, ő maga pedig fiatal korában az Újpesti Dózsában vívott. Közvetlenül a rendszerváltás előtt állt az ország; Budapesten is sorra „állították csatasorba” a főépítészeket. 1989 első munkanapján léptem át először a városháza küszöbét. Újpest belvárosában akkoriban már állt a lakótelep. Káposztásmegyer I.-et szinte befejezték, és hatalmas erővel folyt KáposztásmegyerNI. építése. Számomra akkor nóvum volt a főváros szakmai gyakorlata, hiszen Budapest általános rendezési tervét a fővárosi tanács, míg a kerületi tervek többségét a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága hagyta jóvá. A lokális érdekek képviselete csak igen szűk keretek között volt lehetséges, a levegőben volt tehát, hogy valami történni fog. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel valóban a kezdetektől részese lehettem az önkormányzati rendszerrel együtt formálódó új közigazgatási szakmai struktúra kialakulásának. Szép idők voltak.- Milyen benyomásokat szerzett itteni pályája kezdetén, majd hogyan változott a városhoz való viszonya?-Az első három évet a lázas állapot jellemezte, mert „meg kellett tanulnom Újpestet”, és be kellett illeszkednem. Újpesten abban az időben a szakmámat illetően is határozott változások jelentkeztek, lelassultak, majd leálltak az állami építkezések, egyre több figyelem fordult a belső területek átalakulása felé. Az első választás nyomán kialakult az önkormányzati struktúra, amit azonban „magunkra kellett formálni”. El kellett dönteni, hogy mi Újpest érdeke, én pedig komoly szakmai és emberi támogatással a hátam mögött, főépítészként a kezdetektől részt vehettem az álláspont kialakításában. Meg kell jegyeznem, hogy a főépítésznek, bár e titulusról külön jogszabály rendelkezik, nincs döntési joga, nincs hatalmi eszköze. A legfontosabb, egyben legsürgetőbb feladat a városrendezési tervek elkészítése volt. Korábban csupán kisebb területeket érintő tervek álltak rendelkezésre, de ezekből több tucat is létezett, a hivatalban senki sem ismerte ki magát. 1992 és 1996 között elkészítettük a városrész teljes „lefedettségét” eredményező rendezési terveket. Más-más kollégákkal dolgoztunk például a kertváros és az iparterület tervezésekor, hiszen minden esetben más jellegű feladatokról volt szó. A belváros-rekonstrukció során kisvárosias léptékre törekedtünk, amely karakteres beépítést eredményezett. Ma már elmondható, hogy a rendezési tervekben erre kijelölt területeken kívül Újpesten nincsenek újabb beépíthető részek, sőt vannak területek (például a Palotai-sziget), ahol elképzelhetetlen, hogy építkezzenek. Újpest, megőrizve a város hagyományos beépítési karakterét, ma is vegyes funkcionális képet mutat. A Tungsram és a Chinoin például a rendszerváltás után is itt maradt, és ez egyértelműen az „iparváros” hagyományát erősíti.- Eddigi pályája során milyen kudarcokat élt meg, illetve mire a legbüszkébb?- Számomra az a legnagyobb kudarc, amikor nincs rá esély, hogy meg tudjak győzni valakit. A nem megtörtént dolgokat ugyanis nem lehet megtörténtté tenni. Több dologra azonban büszke vagyok. Arra például, hogy sikerült megértenem, mikor milyen eszközzel kell egy- egy feladat, probléma „kezeléséhez” nyúlni. Meg arra is, hogy kerülve a „hivatali” szakzsargont még tudok pallérozottan és szabatosan fogalmazni. Számomra az is rendkívül fontos, hogy tagja lehetek az Országos Főépítészi Kollégiumnak és a Fővárosi Tervtanácsnak. Mindezek mellett részt veszek az új építési törvény előkészítésében is. A legbüszkébb mégis arra a légkörre vagyok, amit az újpesti főépítészi irodában sikerült kialakítanom. Ide örömmel jönnek a tervezők, mert szándékom szerint itt alkotó légkör fogadja őket. Én nagyra értékelem az önállóságot és az intuitív gondolkodást is, és bevallom, szeretem a „nehéz” embereket; sokak szerint én is az vagyok. A főépítész nem zeneszerző, de süket fülekkel zenélni és zenét hallgatni sem lehet. Ha tehát megértjük és követni is tudjuk a város hangzásának ritmusát és hangnemét, akkor minden így születő dallam és hang- szerelés „jól fog szólni”. Ehhez a hivatáshoz megfelelő alkat is szükséges, vagyis más főépítész kell Kőszegre, mint Miskolcra, más Kőbányára, és megint más a Belvárosba. Ugyanakkor a településeknek is létezik afféle „genetikai kódja”, arculatukat meghatározza a gazdaság, az éghajlat, a közlekedés, valamint maga a városlakó. Tizenöt éve vagyok Újpest főépítésze, ezalatt számomra kiderült, hogy Újpest nekem való. Minden fűszerből annyi van benne, amennyi nekem kell. A Hild-díj, a Magyar Urbanisztikai Társaságtól kapott elismerés ezért egyaránt szól nekem, az önkormányzatnak, illetve a város egészének. Rojkó Annamária
