Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)
2004-04-08 / 7. (287.) szám
2004. április 8. ÚJPEST ••• Irodalmi nap*** Hosszú évek óta az „újpesti irodalmi verseny- naptár” állandó programja az az összetett irodalmi verseny, melyet minden esztendőben tavasszal kelt életre az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ. Idén március 24-én az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban, valamint a Király Könyvtárban találkoztak egymással a versmondó, mesemodó és szépen olvasó kisdiákok. A különböző életkorú verselők egy magyar A Király Könyvtárban megtartott mesemondó verseny után meglepetés bábjáték is várta a gyerekeket (Fotó: Zalka tolván) költő két szabadon választott művét adták elő, a mesemondók a Szél- anyó keresztlánya című mesekötet- ből választottak egy nekik tetsző történetet. Az épület egy távolabbi szegletében ez idő alatt a többiek a betűkkel „küzdöttek”: az olvasóverseny indulóinak egy szépirodalmi, valamint egy ismeretterjesztő szöveggel kellett lenyűgözniük a szakértő zsűrit. A három helyszínen zajló versenyen a pedagógusokból álló zsűri hosszas tanácskozása után végül megszületett a döntés, a nap végén ugyanis minden kategóriában eredményt hirdettek. A győztesek: versmondó verseny, 2. osztály - Stermeczky Zsófia, Károlyi- István 12 Évfolyamos Gimnázium, 3-4. osztály - Ghira Zsófia, Árpád Fejedelem Általános Iskola; olvasási verseny, 3. osztály - Venczel Tünde, Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola, 4. osztály - Szilágyi Ivett, Árpád Fejedelem Általános Iskola; mesemondó verseny, 1-2. osztály - Habibulla Dániel, Nyár Utcai Általános és Szakképző A meseíró verseny díjazottjai előtt a Bajza József Általános Iskola másodikos diákjai adtak elő egy népmesét Iskola, 3-4. osztály - Szfárli Zsófia, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium. Szintén hagyomány, hogy az év közben meghirdetett meseíró verseny díjazottjait ünnepi ceremónia keretében is bemutatják a közönségnek. A Hallgasd a mesémet! címmel kiírt pályázaton idén több mint 50 gyermek engedhette szabadjára a fantáziáját, szerepeltethette az általa alakított történetben az előre meghatározott, valamint az általa kitalált mesebeli alakokat. A háromfordulós verseny legjobbjai könyvjutalomban és oklevélben részesültek ezen a napon. KE Barangoltak Évről évre egyre több kiállítás helyszíne az Újpesti Gyermek Galéria. Március 22-től 28-ig Barangolás a Felső-Tisza-vidéken címmel kisiskolások munkáiból nyílt színes tárlat: több mint húsz meseillusztráció és informatív tabló dicsérte a gyermekek keze munkáját. A kiállítást szervező Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ a hagyományos irodalmi versennyel kötötte össze a kiállítást, hiszen az irodalmi versenyen csak olyan tanulók indulhattak, akik osztálytársaikkal karöltve - a korosztályuk számára kiírt feltételek szerint - legalább egy kiállításra szánt darabot elkészítettek. Az első és második osztályos tanulóknak idén a Szélanyó keresztlánya című mesekötet valamely szabadon választott történetéhez kellett meseillusztrációt készíteniük, a harmadik és negyedik osztályosoknak pedig a Felső-Tisza-vidék népi építészetét, népviseletét kellett tablóra varázsolniuk. A kiállításra nevezett alkotásokat természetesen szakmai zsűri is értékelte, így számtalan oklevél és könyvjutalom talált gazdára a megnyitó délutánján. A Barangolás a Felső-Tisza vidékén kiállítás díjazottjainak névsorát következő lapszámunk Böngészde rovatában olvashatják. „Bundást is vittem” a jöttök A Petőfi Irodalmi Múzeum Felolvasó Színpada április 16-án, pénteken, este 7 órakor bemutatja Valachi Anna „Minket, Gyuszi, szeretni kell” című dokumentumdrámáját. Az Újpesten élő szerző József Attila, Kozmutza Flóra és Illyés Gyula szerelmi háromszögét idézi fel versek, levelek, naplójegyzetek tükrében. Szereplők: Bertók Lajos, Bertalan Ágnes és Hegedűs D. Géza. Rendező: Forgách András. Jegyek 400 Ft-ért elővételben is válthatók a helyszínen: Bp. V., Károlyi Mihály u. 16. A Mozgássérültek Budapesti Egyesületének újpesti szervezete ezúton is értesíti tagjait, hogy összejöveteleit minden hónap harmadik keddjén tartja 16 órai kezdettel az Ady Endre Művelődési Központban (Tavasz utca 4.). Legközelebbi, április 20-i rendezvényükön a IV. kerületi rendőrkapitányság előadója lesz az egyesület vendége, aki a fogyatékkal élőket érintő témákat foglalja össze, és válaszol a kérdésekre. A szervezők várják az érdeklődőket. A gyerekek büszkén jjHHnak alkotásaikat HSkolatársaiknak is (Fotó.Zalh