Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)
2004-03-25 / 6. (286.) szám
2004. március 25. „Mert ki szülőföldjét úgy szereti...” v _______________;______________________________________________________________________________________________________________) ( folytatás a 7. oldalról) Szécsen Antalra, Vas Miklósra, Mailáth Györgyre, s mindazok neveire, akik szerepet játszottak az ország szabadságának a megfosztásában? ÉS MA? Húsz évről vagy még régebbről ismert nevek tűnnek fel nap mint nap. Az ország ismét hárommillió szegény országa, akik akár megint kitántoroghatnának Amerikába. Az utak járhatatlanok, kosz és piszok veri fel a legeldugottabb zugot is, a kórházak lassan állati tartózkodásra sem alkalmasak, egy magyar ember várható élettartama - és nem tartalma - szinte a legalacsonyabb Európában, s minden évben többen halnak meg, mint ahány csecsemő születik. Minden egy Baross Gáborért, egy Eötvös Józsefért, egy Podma- niczky Frigyesért, egy Krammermayer Károlyért, azokért kiált, kik nemcsak megértették a kor kihívását, hanem arra méltó feleletet is tudtak adni. És akik vannak ma... ÉS MOST ITT ÁLLUNK A NYUGAT KAPUJÁBAN, bebocsátásra várva, egyikként a tíz közül. De nem ezer évvel ezelőtti kalandozóként, hanem bebocsátást kérőként. Már nincs hátra lépés, már nem mondhatjuk el okulásul magunknak és a világnak Herczeg Ferenc jaj szavait, „Valahol utat tévesztettünk”. Lépéseink csak előre, a kapun át vihetnek bennünket. Egy olyan világba lépünk, melynek csak felibe, harmadába ismerjük a játékszabályait. Egy olyan világba lépünk, melyet nem érdekel, hogy ki volt Vörösmarty Mihály, s mitől olyan nagyon szívszorító a Szeptember végén, és miért sajdul fel a lelkünk Liszt rapszódiáit hallgatva. ÉS AKKOR HOGYAN TOVÁBB? Nekünk, magyaroknak és Magyarországnak nincs más esélyünk a megmaradásra, mint a Nyugathoz való csatlakozás. A birodalmi álmok mindig újra és újra felélednek. Fél évszázadon át egy olyan birodalom tagjai voltunk, amely saját, fegyverrel meghódított földjének tekintett minket, s amely immáron újból nosztalgiázva emlékszik a régi szép időkre. Nincs más esélyünk a megmaradásra, mint a Nyugathoz való csatlakozás, mert saját erőből már nem tudunk többé talpra állni. Nincs már nemzeti iparunk, ténylegesen önálló, az országot megvédeni képes nemzeti hadseregünk, s nemzeti pénzügypolitikánk sem kizárólag a mi akaratunk visszaköszönése. De nincs hová hátrálni. Csak egyet tehetünk. Bízzunk önmagunkban, bízzunk tudásunkban, s higgyük el, a Jóisten egyik népénél sem érünk kevesebbet! És merjünk bátran merészet gondolni, és merészet lépni! Elhangzott: március 15-én, a Petőfi-szobornál megtartott megemlékezésen. Az ifjúság a Megyeri temetőben emlékezett A városrész ifjúsága minden esztendőben a Megyeri úti temetőben emlékezik a forradalom és szabadságharc újpesti hőseire. A nemzeti ünnep alkalmából a helyi iskolák évről évre egymást váltva rendezik meg az ünnepséget. Az idén - március 12-én - a Bródy Imre Gimnázium diákjainak megemlékező műsorára került sor. A Lebstück Mária huszár főhadnagy sírjánál felsorakozott diákok mellett számos érdeklődő is megjelent. A műsort Vészi Gézáné tanárnő szerkesztette és rendezte, a műsorvezető Fábián Viktória tanuló volt. A Himnusz közös eléneklését követően Üveges Réka Petőfi Sándor 1848, te csillag című versét szavalta el, majd Várhalmi Eszter Birányi Schultz Ákos korabeli naplójából idézett egy részletet. Mihalik Dóra Tárkányi Béla Boldogasszony anyánk kezdetű írását adta elő, amit Vörösmarty Mihály Szózata követett, Orbán Zoltán tolmácsolásában. Kitti Enikő szintén Petőfi Sándor sorait adta elő, a 15-ik március, 1848 című írásból. A műsor utolsó darabja Lakatos István költő Psalmus Hungaricus című verse volt, amit Fodor Ágnes szavalt el. A műsorban a Bródy Imre Gimnázium 10. d és a 11. p osztályainak diákjai és az iskola kamarakórusa vett részt. A karvezető Demjén András tanár úr volt. Az énekkar a ’48-as katonadalokat éneklő 9. évfolyamos sportosztályos fiúkkal egészült ki. Az ünnepséget követően a megemlékezők helyezték el Újpest Önkormányzata, valamint a pártok és civil szervezetek koszorúit Lebstück Mária huszár főhadnagy sírjánál, majd a résztvevők átvonultak Éber Nándor 1848-as diplomata sírjához, ahol szintén elhelyezték a megemlékezés virágait. Az ünnepségre az előző napok ridegségére felelve szikrázó napsütésben, igazi tavaszi hangulatban került sor. 'Ob dHHfe. WlüHnntt. A kamarakórus katonanótákat énekelt
