Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)

2004-03-25 / 6. (286.) szám

Bírósági ítélet alapján be kell zárni a szemétégetőt Újpesten szakmai és erkölcsi sikernek tartják az ítéletet 2004. március 25. ( JJ P r £71* 3 A Fővárosi Bíróság lapzártánk után, március 22-én született jogerős ítélete szerint engedély nélkül és jogsértően működik a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű, azaz a rákospalotai szemétégető. A határozat jogerős. S bár az írásos indokolás nem áll a felek rendelkezésére, a szemétégetőnek március 23-án be kell zárnia. A bírósági döntés részleteiről interjút kértünk dr. Kató Balázs ügyvédtől, az önkormányzat jogi képviselőjétől.- Hogyan értékeli a bíróság döntését?- Mindenképpen nagy szakmai és erkölcsi elég­tételként. Bár a szemétégető rekonstrukcióját, a füstgázmosó átadását mostanra, március végé­re ígérte a főváros, a szemétégető eltelt közel egyéves - ismét megállapítottan jogsértő - mű­ködésével sajnos nem tudtunk mit kezdeni. De megint bebizonyosodott, hogy nekünk volt iga­zunk, a politikai játszma, ami át­hatotta és végig­kísérte a lakosság egészségét káro­sító szemétégető ügyét, megbu­kott. Mindazon­által fájlalom, hogy ma Ma­gyarországon csak bírósági vég­zéssel a kezében dokumentálhat­ja bárki is az igazát. A bizonyításhoz ugyanis kevés csupán a szakmai hozzáértés. A szemétégető működte­tését egyébiránt helyi önkormányzati kép­viselőként is személyes ügyemnek tekintem.- Miért fordult Újpest ismét bírósághoz a szemétégető miatt?- Mint ismeretes, Újpest Önkormányzata elsőfo­kon megnyerte azt a birtokháborítási pert, melynek nyomán 2003. március 31-ével be kel­lett zárni a szemétégetőt. A döntést a főváros megfellebbezte, és a 2003. április 28-án hozott másodfokú ítélet ugyan megállapította, hogy jogsértően működik a szemétégető, ugyanakkor- tudomásul véve, hogy a szemétégetőben rekonstrukció folyik - a bíróság eme polgári peres eljárásban megteremtette a lehetőségét annak, hogy a hulladékhasznosító mű közel egyéves időtartamra újra termeljen. És a Kör­nyezetvédelmi Főfelügyelőség 2004. március 31-ig erre meg is adta a működési engedélyt. A szemétégetőben tehát folyik a rekonstrukció, de az égetés is a mai napig. Szakszerűtlennek, dilettánsnak és leginkább törvénysértőnek tar­tottuk a Környezetvédelmi Főfelügyelőség in­doklását, és egyetértettünk abban, hogy 110 ezer ember érdekében vállalni, illetve folytatni kell a harcot, ezért bár a másodfokú ítélettel szemben nem volt lehetőségünk fellebbezésre, a jogorvoslat minden lehetséges eszközét szám­ba vettük, és többek között ismét a bírósághoz fordultunk a közigazgatási határozat megsem­misítése miatt. 2002-ben született már olyan közigazgatási bírósági ítélet, amely a korábban megállapított 2003. március 31-i határidőt ésszerűnek és betarthatónak tartotta a rekonst­rukció befejezését illetően. A bíróság most azért is mondta ki, hogy a 2003 májusában kiadott, a szemétégető újraindítására vonatkozó mű­ködési engedélyt hatályon kívül helyezi.- Ennek eredménye a mostani bírósági döntés?- Igen, a Fővárosi Bíróság azzal, hogy a Kör­nyezetvédelmi Főfelügyelőség által kiadott ko­rábbi működési engedélyt hatályon kívül he­lyezte, kimondta: nincs engedélye a szemét­égetőnek, a hatóság egy jogszabálysértő műkö­dést engedélyezett.- A korábbi ígéretek szerint március 31-re készen lesz a rekonstrukció és a füstgáz­mosó, hiszen eddig szólt az a bizonyos - mára már tudjuk - törvénysértő engedély is. Ezek szerint ha bezár a szemétégető, április 1-jén újraindul?- A szemétégetőt március 23-án be kell zárni. Ez szerintünk tény, remélem, a főváros sem kételke­dik ebben. A hónap végén minden bizonnyal meg fog történni az ünnepélyes átadás is. Ne­künk, újpestieknek az az érdekünk, hogy amed­dig nem kerül sor a füstgázmosó próbaüzemére, addig ne is folyjon szemétégetés a műben.­-bk­Helyesbítés Előző lapszámunk testületi ülésről szóló tudó­sításában tévesen határoztuk meg a közalkal­mazottak Újpest-pótlékának számítását. A 6%- os Újpest-pótlékot nem az alapilletményre, ha­nem a besorolási bérre folyósítja az önkor­mányzat. A melegítőkonyha üzemeltetésére vo­natkozó pályázat az óvodákat nem érinti, csak az általános és középiskolákat. Az észak-pesti szennyvíztisztító a levegőt is javítja (folytatás az 1. oldalról) Duna, amely ma még Budapest legnagyobb szennyezője, és végső soron a „végállomás”, a Fekete-tenger vízminősége. Az évtized végére százszázalékos tisztítást szeretnének elérni. A megállapodás lényege, hogy a program megva­lósításában teljes az egyetértés a Főváros, Újpest és az FCSM között, hangsúlyozta dr. Demszky Gábor. Újpest feloldja az észak-pesti telep térsé­gére elrendelt úgynevezett változtatási tilalmát, a Fővárosi Csatornázási Művek pedig tisztítási és szagtalanítási munkákba kezd. Ennek nyo­mán évente többek között 75 ezer folyóméter tisztítással, 600 akna és víznyelő bűzzáróval javítja Újpest és Észak-Pest levegőjét. Májusra elkészül az észak-pesti telepen az a le­vegőszűrő biofilter is, ami tovább javítja a hely­zetet. A megállapodás másrészt garantálja, hogy a főváros folytatni tudja az észak-pesti telep bővítését, és meg tudja építeni a szük­séges átvezetőket, átemelőket és nyomócsöve­ket. A mű teljes kapacitásával működhet, és az észak-budai térség szennyvizének átvezetésé­hez szükséges nyomóvezeték, a Pók utcai áte­melő is megépül. A főváros hétéves fejlesztési terve keretében kiépül a szennyvizeket össze­gyűjtő rendszer az észak-pesti telep felé, ahol biológiailag megtisztítják azokat, a legszigo­rúbb EU-előírások szerint. A program másik fő része a szennyvíztisztító telep fejlesztése. A te­lep ma a IV., XIII., XV., XVI. és a XVII. kerület szennyvizét fogadja, 2005-től pedig már a III. kerület északi részének és Budakalásznak a szennyvizét is. Ez a beruházás nemcsak a mai igényeket szolgálja ki, hanem már a jövő Buda­pestjének is szól, utódainknak sem kell be­ruházni ahhoz, hogy jó minőségű, tiszta vízhez jussanak - mondta a főpolgármester. Dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere kiemel­te: Duna menti településként Újpestnek, de személy szerint neki is igen fontos az észak­pesti szennyvíztisztító telep minden igényt kie­légítő működése. A szennyvíztisztító telep kö­rüli viták nem ma kezdődtek, a kilencvenes évekre tevődnek. Úgy véli, ha már ott van a te­lep, akkor a bővítésnek egyfelől ne legyen sem­mi akadálya, másfelől ennek során az ártéri erdőt se tegyék tönkre. A fejlesztés biztosítéka lesz annak, hogy megszűnjön a bűz, hiszen a Fővárosi Csatornázási Művek ez ideig is folya­matosan korszerűsített. Palkó György, a Fővárosi Csatornázási Művek vezérigazgatója elsősorban azt emelte ki: szá­mára is igen fontos a megállapodás, hiszen az elmúlt években tapasztalt szélsőséges időjárás, a szárazság miatt kevés víz van a csatornahá­lózatban. A bűzért nem a telep a felelős, hanem a régi csatornavezetékek és a kisebb vízfo­gyasztás okolható. A megállapodást aláíró három fél abban is megállapodott, hogy pontot tesznek annak a több éve folyó pernek a végére, amelyet Újpest és a fővárosi tulajdonú Fővárosi Csatornázási Művek folytat egymással. (Minderről bőveb­ben későbbi lapszámunkban írunk.)-bk-

Next

/
Oldalképek
Tartalom