Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-12-18 / 18. (280.) szám
A két világháború között több mint hétszáz bútor- és faipari cég működött Újpesten; számos asztalosdinasztia írta be nevét a város ipartörténetébe. Mára már kevesen maradtak, akik képviselik a mesterség újpesti hagyományait. Háromgenerációs újpesti asztalosfamília tagjaként Kálmán István, a Magyar Bútor- és Faipari Szövetség elnöke, valamint Vízer József asztalosmester- akinek édesapja az 1930-as években nyitotta meg műhelyét - évek óta tárgyal, érvel és lobbizik annak érdekében, hogy a szakma székháza, oktatási, továbbképzési és minősítő központja - azaz a Magyar Faipar Háza - Újpesten találjon otthonra. Munkatársunk a jelentős összeget igénylő beruházásról és az asztalosipar presztízséről kérdezte őket. Vízer József és Kálmán István (Fotó: Zalka István)- Volt-e valaha hasonló kezdeményezés vagy megvalósult terv az egykor virágzó asztalosipar történetében? Kálmán István: - Elődeink 1896-ban, a józsefvárosi Bérkocsis utcában avatták fel az Asztalosok és Faiparosok Ipartestületi Székházát, amely a kor igényeinek megfelelő, valódi érdek- képviselet jelképe volt. Ez a hely összefogott, segített, irányított, és a mindenkori újdonságokat sugározta szét. Falai között a szükséges adminisztráción túl komoly szakmai munka folyt. Továbbképzéseket, árubemutatókat, kulturális programokat rendeztek, és itt tartották a mestervizsgákat is. Amikor az 1960-as évek elején megszüntették a szakmai érdekképviseleteket, az épületbe az adóhivatal költözött.- Mikor sikerült újra egyesíteni a fa-, bútor- és asztalosipar erőit?- A rendszerváltás után több tömörülés is alakult. Különböző utakon indultunk, de kezdettől fogva baráti kapcsolatra törekedtünk. Néhány évvel később a négy szervezet közül kettő, a Bútorgyártók Szövetsége és a Magyar Faipari Egyesület fuzionált, és létrejött az ország legjelentősebb szakmai szervezete, a Magyar Bútor- és Faipari Szövetség. Tíz év elteltével megállapítható, hogy az utak elágazóak, de fő irány csak egy van: a megfelelő súlyú érdek- képviselet, ugyanakkor a tagok igényeihez igazodó szolgáltató rendszer kiépítése. E program megvalósítását - a korábbi gyakorlatnak megfelelően - saját székházunkban képzeltük el. Szerettük volna visszakapni az ereded épületet, végül le kellett mondanunk róla.- Önök hogy látják, jelenleg melyek a szakma legégetőbb problémái? Vizet József: - Úgy érzem, kihalás fenyegeti ezt az iparágat, ha érvényben hagyjuk a jelenlegi oktatási, vizsgáztatási, gyakorlatszerzési rendszert. Az utóbbi években munkám egyre inkább az oktatásról, az emberközpontú vizsgáztatásról, az iskolák számára megfelelő minőségű faanyagok, illetve különleges díjak fölajánlásáról szól. A szövetség keretein belül programot szeretnénk indítani, amely megpróbálja a tapasztalt iparostársak, szakemberek mellé szervezni a fiatalokat. Azokat, akik tisztelik a régit, ugyanakkor befogadják az új ismereteket. Magam is szívesen megmutatom a bútorrestaurálás különleges fortélyait. (Az általam helyreállított antik bútorok egy része a portugál, az olasz és az indonéz nagykövet rezidenciáját díszíti.) Nem kizárólag az asztalos-, hanem az egész kézművesszakma elismeréséért tevékenykedem. A mestervizsga-bizottság tagjaként lényegesnek tartanám, hogy a hazai iparosok csak mester- vizsga birtokában kaphassanak iparigazolványt. A kezdők ugyanis nem tartják fontosnak, hogy megméressék magukat a mestervizsgán, hiszen annak a jelenlegi szabályok mellett nem tulajdonítanak jelentőséget. Számos minisztériumi egyeztetés nyomán, jelenleg a Nemzeti Szakképzési Intézet felkérésére, az új alapokra helyezett szakmunkásképzés koncepciójának megalkotásán dolgozom. Szeretnék minél jobb, minél magasabb szintű, életközelibb szakmai anyagot kidolgozni, a gyakorlati képzés három évre való emelésével.- Miért tartották kiemelt célnak a szakmai székház működtetését? Kálmán István: - Az európai normákhoz való felzárkózás mindenképpen szükségszerűvé teszi egy irányító központ létrehozását. Olyan intézményre gondolok, ahol a színvonal emeléséhez, a szakma egységes külső megjelenéséhez, valamint a különböző rendezvények megtartásához minden személyi és tárgyi feltétel adott. Újra szükségünk lenne egy szellemiséget sugárzó, szakmai érdekeket védő és képviselő, az újat, a tudást támogató, a tagok életét színesebbé tevő otthonra, a Magyar Faipar Házára. Ideköltözne az oktatás, a továbbképzés, bemutatótermet működtetnénk, kiállításokat és szakmai előadásokat rendeznénk. Itt tartanánk a közgyűléseket, az elnökségi üléseket és a tagozati összejöveteleket. Egyeztettünk az Országos Asztalos Szövetséggel, a Fagazdaságok Országos Szövetségével; e jelentős társszervezetek ugyancsak otthonra találnak az épületben. Kiemelkedő eredménynek tartjuk, hogy szövetségünk belépett a brüsszeli székhelyű európai faipari szövetségbe. Magyar javaslatra hozták létre a kelet-európai alelnöki posztot, amelyet Papp Géza, a debreceni Shelaton Rt. vezérigazgatója tölt be. A teljes jogú tagságot követően a székház kelet-európai központtá válhat. Vízer József: - Az épületben berendezett, világ- színvonalú, akkreditált minőségvizsgáló laboratórium működtetése önfenntartóvá, sőt nyereségessé teszi az egész házat. Ebben a laboratóriumban állítanánk ki ugyanis az EU-ban fontos minőségi bizonyítványokat - tagjainknak kedvezményesen, másoknak piaci áron.- Hogyan került a látókörükbe Újpest? -Számunkra természetes volt, hogy megkeressük az önkormányzatot, hiszen itt élünk, dolgozunk. Újpest egykor az asztalosipar fellegvára volt, így a Magyar Faipar Háza a méltó helyre épülhet. Újpest Önkormányzatának gazdasági bizottsága - a hagyományokra utalva - pozitívan fogadta a kezdeményezést és kérésünkre felajánlottak egy 450 négyszögöles telket, az Istvántelki út 61-63. szám alatt. A területet jelképes díj ellenében megkaptuk, de feltételként szabták, hogy a beépítést záros határidőn belül meg kell kezdeni.- Jelenleg hol tartanak az előkészületek? Kálmán István: - Elkészültek az épület vázlattervei, melyeket az újpesti főépítésszel már egyeztettünk. Az előzetes számítások szerint a beruházás 300-400 millió forintba kerülne. A korábbi állami támogatási lehetőségek időközben beszűkültek. A tervezés indításakor meglévő 25%-os sajáterő-igény mára már nem elég. így az új állami források megpályázásán túl jelentős akciókat tervezünk, szeretnénk minden szakmai, politikai, társadalmi és gazdasági erőt megmozgatni, és minél többet felsorakoztatni magunk mellett. Rojkó A.
