Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)

2003-08-21 / 16. (271.) szám

2003. augusztus 21. ÚJPEST 23 A mozgásművészet iskolája Művészi torna, jazzt A rendszeres mozgásra nevelést nem lehet elég ko­rán elkezdeni, de a szülőknek sokszor nem könnyű feladat megtalálni azt a sportot, mely gyerme­küket is tartósan motiválja. A Szőnyi István Általános Iskolában működő mozgásművészeti iskola vezetőjét, Pers Júliát arról kérdezem, hogyan tudják fenntartani növendékeik érdeklődését több éven keresztül.- A gyerekek nálunk megtanulják, hogy mozogni jó. Művészi torna tananyagunk Bérezik Sára esztétikus testképző és mozgásfejlesztő módszerére épül, mely­nek lényege, hogy növendékeinket tudatos mozgásra neveljük. így amellett, hogy izomzatúk egyenletesen és testalkatuk arányosan fejlődik, az egyre koordinál- tabbá váló mozgásban mindig örömüket lelik. Min­den foglalkozásunk szerves része a zene, amit külö­nös gonddal választunk ki. Fontos, hogy a tanítás nálunk iskolaszerűén egymásra épülő évfolyamok­ban történik, így növendékeink egy összeszokott csapat tagjaivá válnak.- Tudom, hogy színpadi évzáró- előadásokat is ren­deznek, melyek mindig maradandó élményt nyújt­unk a nézőknek - és nem csak a „hivatalból" elfogult szülőknek. Ennek mi a titka?- Elsősorban persze a gyerekek ügyessége, de emel­lett az odaadásuk is, amivel a közös munkában részt vesznek. Ezeket az előadásokat egyébként az Óbudai Művelődési Központban tartjuk, ahol iskolánk köz­pontja van - innen származik a nevünk is: Óbuda Mozgásművészeti Iskola.- Hány éves korukig járhatnak ide a gyerekek?- A művészi torna 4 éves kortól egészen a felnőttkorig kínál tanulni- valót. De ter­mészetesen nálunk is fog­lalkozhatnak mással is növendékeink. 9-10 éves kortól modern jazz- táncra is beiratkozhatnak a gyerekek. Ennél a műfajnál természetesen a fő hangsúly a tánctanításon van.- És hova jutnak el a legügyesebb és legkitartóbb nö­vendékek?- Számunkra külön csoportokat hoztunk létre, ahol magasabb óraszámban tanulhatnak, és versenyeken is elindulhatnak. A Táncpedagógusok Országos Szö­vetsége által szervezett versenyekről eddig minden évben első és második helyezésekkel tértek vissza növendékeink.- Mikor lehet jelentkezni az iskolába?- Augusztus 25-én, hétfőn 16-tól 18 óráig és szeptem­ber 8-án, hétfőn 17-től 19 óráig várjuk a gyerekeket a Szőnyi István. Általános Iskola Kisiskolájában (IV., Káposztásmegyer, Galopp u. 13.). Foglalkozásokat szeptembertől júniusig tartunk, heti két alkalommal. Felvilágosítást adunk hétköznapokon 9-től 11 óráig a 200-0138, illetve a 06-20-946-0848-as telefonszá­mokon. (x) Oktatási Centrum MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ. PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ. TB-ÜGYINTÉZŰ. WORD-. EXCEL-. ECDL­(az Európai Unióban elfogadott bizonyítvány) VmmxmfflM? OWffF ÚJPESTEN, ÓBUDÁN és a KELETINÉL. Tanfolyamaink jellemzői: hatékony tanítás, kiváló tanárok, kulturált környezet, alacsony tandíj, részletfizetési lehetőségek. Az ezzel a hirdetéssel jelentkezők számára a tandíjból 5% kedvezményt adunk! ©iOMra» IV., Árpád út 41-43. III/7. Hétfő: 8-12, csütörtök: 16-20, péntek: 16-20 Tel.: 233-2271,06-70-287-3000 Kedves pályaválasztó Fiatalok! Iskolánk, a Bőrfeldolgozóipari Középiskola és Szakiskola a 2003/2004-es tanévre pótbeiratkozást tart 2003. augusztus 25-től 29-ig 9-től 13 óráig a következő szakmákban:- általános iskolai végzettséggel rendelkezőknek középiskolai képzés: bőrkonfekció-ipari technikus. A 4. év végén a tanulók érettségi vizsgát, majd ezt követően technikus­képesítő vizsgát tehetnek.- szakiskolai képzés: bőrdíszműves, ruházati kereskedő. Képzési idő: 2+2 év. Bőrfeldolgozóipari Középiskola és Szakiskola 1047 Bp., Baross u. 39. Tel./fax: 370-9139, tel: 369-8011 e-mail: iskola@bor.sulinet.hu http./www.bor.sulinet.hu Az iskola OM-azonosítója: 035370 Cipő javítás! Törött, kopott talp és minden egyéb cipő javítása! Újpest, Bercsényi utca 2. A főpostánál. Szombaton is nyitva. Társasházi és sorházi lakások Dunakeszin 216 e Ft/m2-től eladók. 2,75%-os hitel igénybe vehető. Értékesítés: 422-0719 Társasházi lakásokból 50% elkelt 1142 Budapest, Tengerszem u. 38. Költözik az ügyfélszolgálat A Fővárosi Csatornázási Művek Rt. ügyfélszolgálati irodája, székháza és egyéb egységei augusztus végén egy központi telepre költöznek. Ezzel együtt a cég telefonszámai is változnak. Az új ügyfélszolgálati iroda előtt ügyfélparkoló várja az autóval érkezőket, továbbá a mozgáskorlátozottak­nak is akadálymentes lesz a bejutás. A költözés ideje alatt az ügyfélszol­gálati iroda működése egy hétig szünetel. Az ügyfélszolgálat új címe: 1087 Bp„ Kerepesi út 19. Bejárat az Asztalos Sándor utca felől. Telefonszámai: 455-4306, 455-4307, 455-4308, 455-4309, 455-4310. Az ügyfélfogadási idő változatlan. Bejelentéseiket várják az ingyenesen hívható zöldszámukon: 06-80-455-000, vagy a 455-5200 ügyeleti számon. (DeákPress) Jubilál a szülőotthon Várják az újpestiek segítségét Kettős ünnepre készül a Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet szülészet-nőgyógyászati osztálya, vagyis ahogyan városrészünk lakói is­merik: a Szülőotthon. Egyfelől július 28-án volt ugyanis 75 éve annak, hogy a Görgay Artúr úton álló épül'etet felavatták, másrészt megem­lékeznek dr. Lóránd Sándor tanár, 1946-1969 között Újpesten dolgozó szülész főorvos születésének közelgő 100. évfordulójáról. A kettős jubileum alkalmából szeptemberben dr. Lóránd Sándor emléké­nek megőrzésére táblaavatással, a szülőotthon 75 éves múltját bemutatan­dó emlékkiállítással és orvostörténeti szakmai előadással ünnepelnek. Az emlékkiállítás során a szülőotthon vezetői számítanak az újpestiekre, és egyben kérik azon személyek segítségét, akik az 1960-as évekig bezáróan az épületről fényképet, grafikát, festményt, újságcikket, kiadványt, esetleg zárójelentést, orvosi leletet őriznek, és hozzájárulnak azok bemutatásához, hogy bocsássák azokat a kiállítás idejére a kórház rendelkezésére. Az értesítést dr. Hintalan Albert, a szülészet-nőgyógyászati osztály- vezető főorvosa várja a 369-5018-as telefon- és telefaxszámon, illetve a szülőotthon címén: 1041 Budapest, Görgey A. út 69.

Next

/
Oldalképek
Tartalom