Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)

2003-08-21 / 16. (271.) szám

2003. augusztus 21. ____________________ jjt [>££'£______________________5 g yerekkórus az Örömkoncerten Felvételünk a főpróba után készült kórus tagjairól mizmait- Milyen módon érkezett az Örömkoncertre szóló meghívás?- Május elején a Miniszterelnöki Hivataltól le­vélben érkezett a meghívó az iskolába. A nagy­szabású rendezvényt azzal a céllal szervezték, hogy az ország legjobb kórusainak összefo­gásával mutassuk meg Európának, hogy Ma­gyarország zenei nagyhatalom. Állami ünne­pünkön ezúttal ne csak tűzijáték és utcabál legyen, hanem rendezzünk közös komolyzenei műsort a Hősök terén.-A nyári vakáció előtt mennyi idő jutott a felkészülésre?- Elsőként az énekkaros gyerekek szüleihez for­dultunk, mert úgy éreztük, hogy a felkérés az iskola történetében egyedülálló. Negyvenhatan azonnal pozitív visszajelzést küldtek; a résztve­vők száma végül hatvanra duzzadt. A legfiata­labb kórustagjaink kilencévesek - ők négyen vannak -, a legidősebb visszajáró diákok most érettségiztek. Ami ezután következett, az szigo­rúan csapatmunka volt. Három hét alatt megta­nultuk valamennyi művet. Természetesen együtt éreztem a gyerekekkel, hiszen a tanév utolsó időszakában heti két-három összpróbát tartot­tunk, valamint még egyet kisebb csoportokban. Velünk egy időben mintegy harminc gyermek­kar és száz ifjúsági, illetve felnőttkórus készült az Örömkoncertre. A próbák az iskolában, majd a Sportcsarnokban folytak. Ilyen nagy létszámú szabadtéri hangversenyt még sohasem tartot­tak Európában. A hangverseny műsorának össze­állítója és dirigense Záborszky Kálmán, a Szent István Király Konzervatórium európai hírű igazgatója volt. A koncerten - a magyar és az európai himnuszt követően - Kodály: Háry János című daljátékából hangzott el részlet, majd két Szent István-né- pének következett. Kodály: Budavári Te Deumát követően Berlioz: Te Deumának zárótétele, majd a Rákóczi.-induló zárta a műsort.- Az Örömkoncerten nem kapott kedvet az énekléshez? A műsorszámokat bizonyára kotta nélkül is tudta...- Korábbi pályám során hosszú ideig magam is énekeltem, de egyre inkább éreztem, hogy in­kább irányítanom kell. Ez két különböző hi­vatás. Feleségem azonban a Budapesti Kórus tagjaként szintén jelen volt a hangversenyen.- Zenepedagógusként hogyan értékelte e rendkívüli kezdeményezést?- Pedagógusként azt tapasztalom, a gyerekek adott esetben képesek felnőni a feladat nagy­ságához. Mindannyiunk számára felemelő ér­zés volt a közös éneklés. Nem akarok ünnep­rontó lenni, de óhatatlanul felmerül bennem a kérdés, hogy meddig leszünk képesek megmu­tatni Európának a magyar zenekultúrát? Vajon öt év múlva még mindez sikerülhet-e? A keret- tantervben ugyanis mindössze heti egy ének­óra szerepel, így a zene lassan elveszíti a sú­lyát. Az énekórát a legutolsó helyre sorolták. A jelenlegi értékrendszerben a zene pénzre nem váltható, a lelki érték, úgy tűnik, nem érték. Rojkó A. ALAPTANKÖNYVEK: továbbra is térítésmentesek az újpesti illetőségű, az önkormányzat intézményeiben tanuló általános iskolások számára Nemrégiben még a nyári szünidő rajtjáról írtunk, ám az idő haladását mi sem jelzi jobban, mint hogy a családokban egyre többször kerül szóba a tanévkezdés. A szeptember 1-jén megkezdődő 2003/2004-es tanév fő kérdése: térítés- mentesek lesznek-e az alaptankönyvek Újpesten? Erről Hock Zoltánt, Újpest alpolgármesterét kérdeztük.- Ügy gondolom, jó hír az . i iskolát kezdő diákoknak és szülőknek egyaránt, hogy az újpesti önkormányzat Mm sz*nt^n készül a tanévkez- désre, és a tankötelezett- ségre való tekintettel im- tizedik tesszük in- gyenessé az alaptanköny­veket. Változás, hogy eb­ben az évben csak az újpesti illetőségű, az újpesti önkormányzat által fenntartott álta­lános iskolákban tanuló gyermekek számára ingyenesek az alaptankönyvek. Ebbe a körbe természetesen beletartoznak a 6 és 8 év­folyamos képzésben részt vevő „kisgimnazis­ták” is. Anyagi lehetőségeink ebben a tanévben is csak azt teszik lehetővé, hogy az alap­tankönyvek 50 százalékos térítését vállaljuk fel az Újpesten lakó és az újpesti önkormányzat ál­tal fenntartott gimnáziumok 9. évfolyamos tanulóinál. A felsőbb évfolyamon tanuló gim­nazisták támogatására is különítettünk el egy csekély összeget, annak felhasználásáról - im­már a rászorultságot figyelembe véve - a közép­iskolák igazgatói dönthetnek. Mindez nem kis összeget jelent, költségvetésünkben több mint 70 millió forintot tesz ki az alaptankönyvek tá­mogatása.- Ebben az esztendőben már többször el­hangzott: az önkormányzat igen nehéz esz­tendeje a 2003. év, a költségvetés több pont­ján kényszerült még szigorúbb gazdál­kodásra, sőt megszorító intézkedések beve­zetésére. Hogyan sikerült mindezek ellenére továbbra is ingyenessé tenni az alap­tankönyveket?-Az általános iskolai alaptankönyvek ingye­nessége, a 9. évfolyamos gimnazisták jelentős támogatása nálunk oktatásfilozófiai kérdés. Tíz esztendeje bizony egyedül voltunk eme kezdeményezésünkkel. Hazánkban kötelező­nek és ingyenesnek deklarálták a közoktatást, ezért az a törekvésünk, hogy annak költségeit átvállaljuk, ha már az állam ezt nem teszi meg. A közoktatásért és a pénzügyekért felelős városvezetőként a tankönyvtámogatás meg- tarthatósága számomra nagy jelentőségű lépés. Amikor az elmúlt év végén az önkormányzat 2003-as költségvetésének irányelveit tárgyalta a képviselő-testület, nemcsak azt nyugtázták a frakciók megelégedéssel, hogy a tervezet tartal­mazza az alaptankönyvek korábban már felvá­zolt támogatási rendjét, az ehhez szükséges pénzösszeget, hanem kifejezték a képviselők ama igényüket is, hogy maradjon is ez így. A költségvetés év eleji tárgyalásakor pedig arról szóltak: lényegesnek tartják, hogy ha az önkor­mányzat korábbi vívmányai több helyen csor­bulnak is, ez ne érintse a tankönyvtámogatás rendszerét.- Hány gyermek készül a tanévkezdésre?- Közel tízezer gyermek tanul az önkor­mányzat oktatási-nevelési intézményeiben. Nekik és családjaik számára reményeink sze­rint könnyebb lesz a tanévkezdés a tankönyv- támogatással. Ennek reményében kívánok sike­res tanévkezdést minden kis- és nagydiáknak egyaránt.-b-

Next

/
Oldalképek
Tartalom