Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)

2003-06-05 / 11. (266.) szám

Ll J PEST _______________________ 2003. június 5. A nyilvános avatóün­nepségre június 12- én, délelőtt 11-koi kerül sor. A megnyi­tót gálaműsor követi, amelyben magyar műkorcsolyázók és a Moszkvai Jégszínház szólistáinak bemutatóját láthatja a közönség. Közvetlenül a gála­műsor után kezdődik a Hérosz jégkorongkupa, majd 21 órától éjfélig tart a közönségkorcsolyázás. 21.45 órakor tűzijáték. A belépés ezen a napon minden rendezvényre ingyenes. A Moszkvai Jégszínház Csillagai június 13-a és 22-e között lépnek fel a jégcsarnokban. Délutánonként gyerekelőadásokat tartanak, este a felnőtteket várják. A dzsungel hangjai és a Jeges mozaik című ifjúsági produkciót június 14-én és 15-én, valamint 21-én és 22-én 15 óra 30-kor adják elő. Kétféle esti előadással érkezik a színház. Az egyik címe: Chaplintől az orosz néptáncig. Ez a műsor 16-án, 17-én, 18-án, 21-én és 22-én 19 óra 30 perctől, a másik: Klasszikusok jégtánclépésben VI. 13., 14., 15., 19., 20. 19.30-kor látható. Az előadásokra a Publika jegyirodáiban: Budapest VII., Károly krt. 9., az EuroCenterben, a XVII., Pesti út 34. szám alatt, valamint a SzabadTér Színház irodájában, a XIII., Hollán Ernő utca 10.-ben vásárolhatnak jegyeket. Június 12-től 16-ig 10-től 19 óráig, a többi napon a gyermekelőadások előtt 14 órától, a felnőtt­műsor előtt 16 órától Káposztásmegyeren, a Jégcsarnok pénztárában (IV., Külső Szilágyi út és Homoktövis utca sarok) is árusítják a belépőket. A gyerekelőadás jegyeinek ára: 2200-tól 2800 Ft-ig, az esti program ára 3800-tól 4800 Ft-ig terjed. A programokkal kapcsolatban a 232-1301-es telefonszámon érdeklődhetnek. Új-pesti karosszérialakatos és fényező központ Opel. Jó ötletek - jobb autók. Lakatos és fényezési munkák, karambolos javítások azonnal! Helyszíni kárfelvétel és teljes körű biztosítási ügyintézés. Bármely típusú személy és haszongépjármű javítása a legrövidebb határidővel, a legkorszerűbb technológiákkal! Az Ön Opel-partnere: Schiller Opel Újpest Bp., IV. kér.. Fóti út 143. Tel.: 2-72-72-72, Fax: 2-72-72-71 www.schilleropel.hu Tesco a szomszédvárban Nem egészen hét hónap alatt épült fel a XIII. kerületben - a Gyöngyösi út és Újpest Városka­pu metrómegállók között - a Tes­co második legnagyobb, 12 ezer négyzetméter eladóterű áruháza. Május 22-én a nagyközönség is birtokba vehette az idén első­ként megnyíló Tesco hipermar­ketet. A közlekedés szempontjá­ból rendkívül előnyös helyen lé­vő áruházban a vásárlók közel 55 ezer termék közül válogathat­nak. (Az újpesti városközpont­ból Tesco-busz is indul.) (Fotó: Horváth Dávid) A Tesco Magyarország legna­gyobb hipermarket kereskedelmi lánca és legnagyobb brit befekte­tője. Itthon közel 13 ezer magyar munkavállalót alkalmaz, s min­den új áruház nyitásával körül­belül 300-400 új munkahelyet biz­tosít. A vállalat 8 éves magyar- országi működése során 27 hiper­marketet nyitott, s mára piacve­zetőként közel egymillió vásárlót szolgál ki minden héten. Magyar- országon a Tesco folyamatosan bővül: 2003-ban további 3-5 áru­ház megnyitását tervezi. Szúnyogirtás A „Johan Béla” Országos Epidemiológiai Köz­pont dezinszekciós és deratizációs osztálya által kiadott „Az engedélyezett irtószerekről és az egészségügyi kártevők elleni védekezés szak­mai irányelveiről szóló tájékoztató” 7.2.1. pont­ja alapján - a méhek védelme érdekében - beje­lentjük, hogy az alábbi helyeken, időpontban és anyagokkal csipőszúnyogirtást végzünk. Az irtás helye: a Városi Kórház és a Károlyi Kór­ház területén, továbbá a Szilas-patak mentén. Időpontja: 2003. június 10-12. (21-2 óra között). Módszer: melegködképzés, ULV. Irtószer: UNITOX 100 SC (diklórfosz), Mosqui- tox ULV (deltametrin) inszekticidek. Az időjárástól függően néhány napos eltérés előfordulhat. ÁNTSZ Budapest Fővárosi Intézete A Magyar Vöröskereszt IV. kerületi szervezete 2003. június 11-én 8-12 óra között szociális vásárt szervez a Tungsram Sportcsarnokban (IV., Me­gyeri út 6.). Minden kedves vásárlót szeretettel vár a szervezet nevében: Huszárné Tóth Irén ^ ■' .......-................. ' ..........&

Next

/
Oldalképek
Tartalom