Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)

2003-06-05 / 11. (266.) szám

2003. június 5. ( j[pF,£7f* ___________________________________­K inevezések, rendeletmódosítások felterjesztése, valamint a Roma Kisebbségi Ön- kormányzat javaslata. Javasolta, jó lenne ki­mondani nyíltan, mi a véleményük, nem pedig körülírni. Dr. Gergely Zoltán úgy vélte, Hock Zoltán fél­reértette szavait, hiszen a felterjesztés módjáról beszélt, arról, mit vegyenek figyelembe, 1 sze­mély felterjesztését, vagy egy közösségét. Hock Zoltán viszontválaszában úgy vélekedett: 2003-ban nem lehet megkérdőjelezni, hogy egy ember tehessen-e javaslatot? A szavazás során az Újpest Gyermekeiért díjra tett javaslatokat, az Új­pest Kiváló Diáksportolója és a Kiváló Diákközös­ségi Munkáért kitüntetések odaítélését 33 igen szavazattal fogadták el a képviselők, míg az Új­pest Kiváló Tanulója kitüntetésre 32 igen szava­zatot adtak. m A díjazottak A testület az alábbiakról döntött: Újpest Gyermekeiért díjat adományoz Czetéle Ágnesnek, az Újpesti Nevelési Tanácsadó logopédusának, Giczy Bélának, a Langlet Valdemár Általános és Felnőttképző Iskola igazgatójának, Harmatiné Ziegner Anikónak, a Berzeviczy Gergely Két- tannyelvű Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola és Gimnázium testnevelő ta­nárának, dr. Hering Andrásáénak, az Óceán Óvo­da vezetőjének, Horváth Jánosnak, Újpest Ön- kormányzata Gazdasági Intézménye igazgatójá­nak és Veszprémi Jenőnének, a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium igazgatóhelyettesének. Újpest Kiváló Tanulója díjban részesül: Bán- hidi Noémi, az Angol Tagozatos Általános Is­kola 8/b osztályos tanulója, Böde Nóra, a Szűcs Sándor Általános Iskola 7/b osztályos tanulója, Domokos Ádám, a Német Tagozatos Általános Iskola 8/b osztályos tanulója, Kovács Gergely, a Bajza József Általános Iskola 8/a osztályos ta­nulója, Székely Dávid, a Babits Mihály Gimná­zium 7/a osztályos tanulója, Szendrei Balázs, a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium 6/a osztályos tanulója, Bükéi Ágnes, a Bródy Imre Gimnázium 12/p osztályos tanulója, Farkas Gábor, az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium 13/h osztályos tanulója és Ivanics Zsófia, a Könyves Kálmán Gimnázium 12/c osztályos tanulója. Újpest Kiváló Diáksportolója díjban részesül: Bóta Réka öttusázó, a Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola 8/z osztályos tanulója, Kovács Zoltán labdarúgó, az Árpád Fejedelem Ál­talános Iskola 4/b osztályos tanulója, Nix Levente triatlonista, a Babits Mihály Gimnázium 7/ b osz­tályos tanulója, Petrikó Annamária karatéka, a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ Álatalános Iskola 7/b osztályos tanulója, Mészá­ros Máté öttusázó, a Babits Mihály Gimnázium 10/a osztályos tanulója, Schmiedt Gábor ka­jakozó, a Könyves Kálmán Gimnázium 12/a osz­tályos tanulója és Vörös Adrienn karatéka, a Berzeviczy Gergely Kéttannyelvű Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola és Gimná­zium 11/c osztályos tanulója. Kiváló Diákközösségi Munkáért díjban része­sül: Cser Zoltán, a Szőnyi István Általános Isko­la 8/b osztályos tanulója, Gregán Alexandra, a Nyár Utcai Általános és Szakképző Iskola 7/t osztályos tanulója, Rácz Éva Klára, a Szigeti Jó­zsef Utcai Általános Iskola 8/a osztályos tanu­lója, Barcs Melinda, a Bródy Imre Gimnázium 11/p osztályos tanulója, Bőle Réka, a Könyves Kálmán Gimnázium 12/a osztályos tanulója és Szatmári Edit Nikoletta, a Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 11/d osztályos tanulója. (A díjak átadására június 6-án kerül sor a városháza dísztermében. A szerk. megj.) A 8. napirendi pont során a testület 33 igen szavazattal - vita nélkül - döntött Hock Zoltán előterjesztésében a szociális rászorultság alap­ján megállapítható gyermekétkeztetési térítési díj támogatásáról szóló önkormányzati rende­letről, amelynek jogszabályi változtatás volt a motiválója. A 9. napirendi pont során 33 igen szavazattal döntöttek a képviselők Nagy István alpolgár­mester előterjesztése nyomán azokról az önerő meglétét is kívánó pályázatokról, amelyeket az önkormányzat az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumhoz nyújt be. A 10. napirendi pontban a képviselők Nagy István alpolgármester előterjesztése nyomán - és a népjóléti és lakásügyi bizottság támogatá­sával - határoztak 32 igen, 1 tartózkodás szava­zati aránnyal arról, hogy 2003. április 1-jétől a Bőrfestő utca 1-3. szám alatti bölcsőde 60 fé­rőhellyel történő működését ideiglenesen szü­neteltetik. A döntést az indokolja, hogy szep­temberre egy kisgyermek felvételét sem kérték a szülők, a kicsiket és a bölcsőde személyzetét pedig a többi bölcsőde fogadni tudta. A döntést - mint ahogyan Boruzs András elöljáró elmond­ta - a részönkormányzat is támogatta. Az egyebek napirendi pontban Kiss Sándor interpellációja hangzott el, amelynek nyomán közel két órás vita bontakozott ki. A képviselő arra várt választ Nagy István alpolgármestertől, a Fidesz frakcióvezetőjétől, hogy mi lett a sorsa annak az egészségügyi komplexumnak - orvosi rendelőnek és gyógyszertárnak -, amelyet a gazdasági bizottság 2002. októberi döntése nyomán ígértek Káposztásmegyer lakosainak? A képviselő választ várt arra is, egyeztetett e az alpolgármester a háziorvosokkal, komolyan gondolta-e az alpolgármester, hogy a házior­vosok és a gyógyszerész megvásárolják a rájuk eső részt, egyeztetett-e a részönkormányzattal? Mert Kiss Sándor elmondta: találkozott ugyanis háziorvosokkal, akik szerint lehetetlen, hogy ők képesek lennének megvásárolni egy ilyen nagyságú ingatlanhányadot. Nagy István alpolgármester válaszában el­mondta, igen, komolyan gondolta az orvosi ren­delő és gyógyszertár megépítését, amelyet egye­lőre az hátráltat, hogy a kormány a közalkalma­zotti béremelés meglépésével 1 milliárdos for­ráshiányt produkált az újpesti önkormányzat ese­tében, így nincs keret az építkezés megkezdésére. Az alpolgármester beszámolt arról a részönkor­mányzati ülésről is, amelyen annak idején az érintett háziorvosok is részt vettek és örömmel, támogatásukkal fogadták az elképzeléseket. Ezért Nagy István úgy érezte: amennyiben nem nevezi meg a képviselő, kivel beszélt, Kiss Sándor szoká­sos blöffsorozata részeként értékeli az elmondot­takat. Kiss Sándor egy káposztásmegyeri házior­vost megnevezett, melyet Nagy István csodálkoz­va fogadott, hiszen a Kiss Sándor által megne­vezett dr. Dorka Mária nemcsak támogatta az el­képzeléseket, részt vett a részönkormányzat ülésén, sőt a későbbiek folyamán jelen volt azo­kon a megbeszéléseken is, amelyeket már egy bank­kal folytattak az esetleges hitelkonstrukció igény- bevételéről. Támogatta tehát az elképzelést, épp­úgy mint a többi háziorvos és a gyógyszerész is. Kiss Sándor Nagy István alpolgármester vála­szát nem fogadta el, ragaszkodott ama vélemé­nyéhez, hogy az orvosi rendelő megépítése pusz­tán a Fidesz politikai blöffje volt - valós támoga­tás nélkül - az önkormányzati választások előtt. A testület ezt követően az alpolgármester vála­szát 21 igen, 7 nem szavazattal és 2 tartózko­dással elfogadta, ám a vita újabb fordulatot vett. Hock Zoltán alpolgármester azt javasolta: a képviselők hallgassák vissza az ülésteremben a hangfelvétel ama részét, amelyen Kiss Sándor szól arról, miről beszélt az említett háziorvossal. Javasolta továbbá, hogy a következő ülésre hívják meg a háziorvost, hogy elmondhassa, mi­lyen körülmények között és miről beszélt Kiss Sándorral, vagy ha ezt nem vállalja, akkor a hangfelvétel megismertetése után kérje fel arra a polgármester, hogy írásban fejtse ki véleményét a témáról. Annál is inkább, mert Kiss Sándor olyan személyre hivatkozik, akitől nem kapott felhatal­mazást arra, hogy a beszélgetésüket a testület elé tárja, ráadásul Kiss Sándor valótlanságot állít, meghazuttolja Nagy István alpolgármestert is, amit ki kellene mondani. Hock Zoltán alpol­gármester azt is felajánlotta Kiss Sándornak, ha az ülésen megköveti a doktornőt, eltekint a javaslatától. A testület ezt követően arról döntött 19 igen, 3 nem és S tartózkodó szavazattal, hogy Hock Zoltán javaslatának megfelelően járnak el, és a következő ülésen visszatérnek az esetre. Mindenki felelőssége Dr. Gergely Zoltán, az MSZP frakcióvezetője a vita minőségét nehezményezte, úgy vélte, mélyre süllyedt a testület a politizálásban, ame­lyet elítélt. A frakcióvezető megjegyzése újabb vitát ger­jesztett, melynek során többek között dr. Derce Tamás arra utalt, hogy ez a szocialisták felelős­sége is, Simonfi Sándor képviselő (MDF) pedig a jelenség nyomán figyelmeztetett arra, hogy egyetlen képviselőnek sincs joga arra, hogy játsz- szon az emberekkel, csak és kizárólag abban az esetben hivatkozzanak rájuk, ha erre felhatalma­zásuk van, a képviselők pedig ne próbálják meg olykor gyenge érveiket azzal alátámasztani, hogy az emberektől mit hallottak... A választópolgá­rokat nem kell a politikai játszmába bevonni. A hosszas vita után a testület még két na­pirendi pontot tárgyalt - immár zárt ülésen - a fiatal házasok lakáshoz jutását segítő ötszázezer forintos vissza nem térítendő támogatással kap­csolatos fellebbezések nyomán és a szociális se­gélyek tárgyában hozott határozatokat.- bk -

Next

/
Oldalképek
Tartalom