Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-03-27 / 6. (261.) szám
2003. március 27. 11 lenül zárult, mert a többségi MSZP-s és SZDSZ- es képviselők távollétükkel akadályozták meg a téma megtárgyalását. Ezt követőén a szónokok szóltak az egybegyűltekhez. A véleményeket helyeslés, hangos biztatás kísérte, a fővárosi vezetőkről szólva pedig a tömeg nemtetszésének adott minden esetben hangot. Illés Zoltán, a parlament környezetvédelmi bizottságának vezetője arról szólt, a környezet- szennyezés nem pártállásuk szerint válogat a lakók között, hanem mindnyájunkra nézve jelent veszélyt, amikor kialakul. Ma már tudjuk, a környezetszennyezésnek van rákkeltő hatása, a több éven át a belénk ivódó dioxinmolekulák- nak ez lehet az eredménye. A politikus elmondta: rendkívüli módon kétségbeesett és csalódott, mert az 1990-es évek elejétől egyik kormány ideje alatt sem épült meg a füstgázmosó, és a fővárosi önkormányzat pedig csak az ígérgetésekig jutott. Illés Zoltán bemutatta a XV. kerületi önkormányzat lapjának, a Városházi Naplónak 1993 májusában - tehát csaknem 10 évvel ezelőtt -megjelent lapszámát amelyben dr. Demszky Gábor főpolgármester arról nyilatkozott, hogy személy szerint jómaga mindent megtesz azért, hogy 2,5 éven belül megépüljön és végre elkészüljön a füstgázmosó. Ám az ígéret ellenére nem történt meg a beruházás, pedig 1998-2002 között, a Fidesz-kormány ideje alatt 4,5 milliárd forint rendelkezésre állt az építkezéshez. Mégsem kellett a pénz, vajon miért? - kérdezte a környezetvédelmi bizottság elnöke, aki válaszolt is a kérdésre. Azért nem kellett a pénz, folytatta Illés Zoltán, mert olyan hulladékmennyiség megsemmisítése után kapják meg az állami támogatást, amit ez a szemétégető produkál. A fővárosnak így nem állt érdekében, hogy másfajta - szelektív - hulladék- gazdálkodásra térjen át. Most sem a szelektív hulladékgyűjtés megvalósítása, a kevesebb szemét a cél, hanem a kapacitás növelése, a még több szemét megsemmisítése. A fővárosnál egyébként magáncégek, magán-szemétmeg- semmisítők jelentkeztek, akik szívesen átvennék a bezárás miatt a szemetet. Illés Zoltán úgy fogalmazott: csak egy ember van ebben az időszakban a gáton, az pedig dr. Derce Tamás, újpesti polgármester, aki birtokháborításra hivatkozással a képviselő-testületével bíróság elé vitte a szemétégető ügyét. Ennek eredményeként a szemétégetőt március 31-ével be kell zárni. De vajon megtörténik-e a bezárás? Amíg nem zárják be a szemétégetőt, addig el kell mindent követnünk azért, hogy ez megtörténjen - fejezte be beszédét a parlamenti bizottság elnöke. Ezt követően Hock Zoltán, Újpest alpolgármestere és fővárosi közgyűlés képviselője lépett az alkalmi dobogóra. Hock Zoltán elmondta: mindenben egyetért az Illés Zoltán által elmondottakkal, majd elmondta: a szemétégetőtől légvonalban 300 méterre lakó újpestiként jómaga is szenvedő alanya a környezet- szennyezésnek, városvezetőként pedig felelősséget érez azon 30 000 káposztásmegyeri lakos iránt, aki kénytelen eltűrni az egészségkárosító környezetszennyezést. Hock Zoltán úgy fogalmazott: mint annak idején a katonaságnál, most is elkezdtük vágni a centiméterszalagot, 10 nap van hátra addig a két bíróság által is megszabott határidőig, amikor is be kell zárni a szemétégetőt. Nos, kiderül: jogállamban élünk-e, megtörténik-e a bezárás? A fővárosi közgyűlés 2003 februárjában Vajda Pál főpolgármester-helyettes javaslatára további két évvel hosszabbította meg a füstgázmosó megépítésének - immár sokadik - határidejét. Dr. Demszky Gábor főpolgármester pedig - mint tudjuk, választási szlogenje szerint „a tettek embere” - 1994-ben, 1998-ban és 2003-ban választási szórólapjain egyaránt azt ígérte, most aztán már igazán megépül a füstgázmosó. Nos, ezen a héten ismét színes, több ezer példányos szórólapon jelentette be a „jó hírt”: most már megkezdődnek a munkálatok. Hock Zoltán alpolgármester feltette a kérdést: hányszor lehet lábbal tiporni a jogszabályokat? Hányszor lehet következmények nélkül ígérni? Mi, valamennyien 1996 óta fizetünk szemétdíjat, évente 10 milliárd forintot. Nyolc év alatt ez az összeg 80 milliárd forintot tesz ki. Ebből vajon hány szemétégetőt lehetett volna felépíteni? - kérdezte. Hock Zoltán alpolgármester két gondolatot emelt ki a szemétégető bezárásáról döntő bírósági ítélet indokolásából, amelyből kitűnt, a főváros hogyan állt e kérdéshez? A főváros védekezése során arra helyezte a hangsúlyt, hogy a légmozgás általában nem Újpest felé viszi a (folytatás a 12. oldalon Budapesthez lényegesen közelebb, például Gyálon is működik a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő hulladékkezelő, amely - mint már többször jeleztük a Fővárosi Önkormányzatnak - képes és hajlandó Budapest helyet kereső hulladékának azon részét fogadni, amely gazdaságosan, megfelelően tervezett logisztika esetén a jelenleginél is alacsonyabb szállítási költségekkel juttatható el oda. A főváros és az égetőmű képviselői a határidő meghosszabbításában reménykednek, a Környezetvédelmi Főfelügyelőség „jóindulatára” alapoznak, amely nyilvánvalóan nem lehet egy környezetvédelmi hatóság döntését meghatározó tényező. Nem kell, hogy szemétbe fulladjon vagy vég nélkül tűrje fővárosunk a légszennyezést! Politikai és egyéni érdekeket félretéve konstruktív lépésekre, optimális megoldásra van szükség. Sárvári Endre ügyvezető igazgató A.S.A. Környezetvédelem és Hulladék- gazdálkodás Magyarország Kft. Van másik... Tisztelt Szerkesztőség! A sajtóban megjelent híradások arról tájékoztatnak, hogy a rákospalotai hulladékégető gondja továbbra is a figyelem középpontjában van. A főváros két megoldást lát, ha a hulladékégetőt - akár ideiglenesen is - be kell zárni: vagy nem tudnak a budapesti háztartási hulladékról megnyugtatóan gondoskodni, vagy jelentős többletköltséggel Pusz- tazámorra kell szállítani azt. A megjelent információkat annyiban szeretnénk kiegészíteni, hogy bizony létezhet és létezik is más megoldás, amelyről a híradások nem szólnak. Ehhez azonban idegen, nem a főváros érdekeltségébe tartozó, ám jóval közelebbi hulladékkezelőt kellene igénybe venni. Cégünk, az A.S.A. Magyarország Kft. is nyitott a probléma megoldásában való együttműködésre, mint ahogyan ezt már többször iolía'ztíilz a frWárnc icAá