Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-03-13 / 5. (260.) szám
10 _________________________________(JJ P££»T ______________________2003. március 13. I P H I I ! | | Q uQOTQ q Hamisítvány, utánzat, ismétlődés I zgalommal vártuk február 19-ét, az immár negyedik alkalommal megrendezett Összművészeti Napot, amely idén a címben idézett mottó jegyében zajlott. A program reggel kilenckor, Nagy Károly és Trojkó Ildikó művészeti szakos tanáraink megnyitójával kezdődött. Ezt követően az egyéni és csoportmunkás videópályázatokat tekintettük meg. Valamennyi sikert aratott, de a pálmát a Koca Kóla jeligéjű pályamunka vitte el. Egy Picassóról szóló filmrészlet kellő ihletet adott a további feladatok megoldásához. A művészeti osztályos diákok 13 csoportba tömörülve kezdték meg a munkát. A feladat nem volt más, mint megadott téma alapján létrehozni egy 6-7 perces előadást. Segítségünkre (vagy hátrányunkra) szolgált a kötelezően beleszövendő zenék, valamint eszközök tárháza. Az alkotásra 3 órát kaptunk. Egyes csapatok kevésnek tartották az időt, mások pedig még sokallták is. Természetesen a szervezők arra is gondoltak, hogy ne éhezzünk, ezért etették és itatták a csapatokat. 13 órakor kezdődött a művek bemutatása. Akadtak vidámak és borúsak, egyszerűek és bonyolultak, de a maga módján mindegyik elnyerte a zsűri és a közönség tetszését. Az eredményhirdetés során Nagy Károly tanár úr elemezte a darabokat, majd fény derült a sorrendre. Az első három helyezett egy-egy tortát kapott. Az Összművészeti Napot az egyéni videó-, plasztika-, fotó- és rajzmunkák értékelésével zártuk le. Összességében elmondhatjuk, hogy minden bródys „művészlélek” örömmel vett részt a rendezvényen. Túri Anna és Gajer Fanny 10. d Bródy Imre Gimnázium Felvételi művészeti tagozatra A Langlet Valdemár Általános és Felnőttképző Iskola felvételt hirdet művészeti tagozatos osztályába, a kreatív 1. osztályba és a 4. osztályos és 5. osztályos gyermekek számára, akik tehetségesek és érdeklődnek a képzőművészetek iránt, mint a festészet, grafika, szobrászat, ötvösség. Művészeti tagozatunkon a gyermekek tanóra, valamint művészeti nap és délutáni elfoglaltság keretében ismerkednek a művészetek elméleti és gyakorlati technikáival. Ezen képzésük egészen nyolcadik osztály végéig folyik, ezt követően lehetőségük van művészeti középiskolában való továbbtanulásra. Felvételi időpontok: 2003. március 18-án és március 20-án egyaránt 17 órakor. Feladat: A helyszínen 2x45 perc alatt, saját elképzelés alapján vagy konkrét látványból kiinduló ceruzarajz elkészítése. Jelentkezni lehet a Langlet Valdemár Általános Iskolában személyesen vagy levélben az iskola címén (IV., Langlet u. 3-5.). Tel.: 369-4917. Minden személyesen érdeklődő számára szívesen állunk rendelkezésre hétfőnként 13-tól 16 óráig vagy szerdánként 10-től 16 óráig. Giczy Béla igazgató A gyermekkor végén L assan bandukolt az utcán. Derűs tavaszi nap volt, mégis hideg és szeles. Csak egy vékony kis kabát volt rajta, amit nem tudott rendesen összegombolni, ezért az erős szél állandóan felkapta, és ilyenkor érezte, hogy minden tagját átjárja a hideg. Amikor a toronyórához ért, felnézett, majd amikor megpillantotta az órát, meggyorsította lépteit, összébb húzta kabátját, és fejét leszegve sietett előre. Már három óra volt, és neki negyed óra múlva a raktárnál kellett lennie. Tudta, hogyha nem ér oda időben, a mestere keményen megbünteti. Két hete volt utoljára, hogy elkésett, de akkor egy olyan hatalmas pofont kapott, amit addig még soha. Már megszokta a rengeteg büntetőmunkát, verést, fáradtságot, amit a műhelyben kellett elviselnie, de az a pofon mégis különösen nagy és erős volt. Csak úgy csattant. Ám soha nem gondolkozott el ezen hosszabban. Ebben a kis halászfaluban született ő és három testvére, a külváros egyik elhagyatott halászkunyhójában. Mióta csak az eszét tudta, az apja halászként dolgozott a tenger mellett, ő pedig a kikötői raktárban pakolta a nagy hajók által szállított zsákokat és ládákat. A pénzt mindig hazavitte a szüleinek, és már megszokta, hogy ez az élet rendje: amíg a többi gyerek a templommal szemben lévő domboldalon játszik, ő elindul a műhely felé, egész délután dolgozik, aztán este hazaérkezik a kunyhóba. Nem gondolkozott el azon, hogy miért kell ennek így lenni, hogy miért nem játszhat ő is a többiekkel. Hétéves korában kezdte a munkát, és azóta csak ezt csinálja. Most már tizenhárom esztendős. Amint ezek a gondolatok jártak az agyában, hirtelen megérkezett a kikötőbe. Orrát megcsapta az a szag, amit minden kikötőben érzett: a hal, a friss áru, a tengerészek, kocsmában mulatozó semmittevők, a ládák, zsákok és a tenger különös illata. Egy ideig még egyenesen haladt tovább, aztán az egyik csónakház mellett balra fordult, és már meg is érkezett a műhelybe. A műhely egyszerű faépület volt, olyan, amilyet mindenki látott már, aki valaha is volt egy hasonló kikötővárosban. Ide futottak be a hajók, ahonnan a zsákokat a partra dobálták, és nekik kellett azt behordani a raktárba, hogy védve legyen az esőtől és széltől. Ez ment egész nap. Utána még rendbe kellett tenni a zsákokat, és aztán mehettek haza. Gyorsan keresztülfutott az épületen, majd azonnal beállt a többi fiú közé a ládákat pakolni, nehogy a mester észrevegye, hogy elkésett. Felkapta az első ládát, megtámasztotta mellkasával, majd elindult a rakodóház felé. Ahogy letette a ládát, visszaindult, és hirtelen felpillantott. Meglátta a gyönyörű, háromárbocos fregattot, olyat, amiről mindig is álmodott. Fehér vitorláit, amit nemzeti színű címer díszített, a szél lágyan cibálta, és a hajó kecsesen imbolygóit a tarajos hullámokon. Minden álma az volt, hogy egyszer egy ilyenen utazhasson, hogy ő is a kalózmesék rettenthetetlen hőseihez hasonlítson. A mestere már megígérte neki, hogy háromévi szolgálat után felmehet egy ilyen hajóra. Letelt a kiszabott idő, és a nagy nap előtt már örömmámorban úszott. Elképzelte magát díszes, kék, katonai zubbonyban, tengerészkalapban, ahogy a hajó fedélzetén járhat, osztogathatja a parancsokat, megnézheti az ágyúkat, a puskákat, kardokat, a kapitány iránytűjét, és átadhatja magát a gyönyörnek, amint a hajó csak száguld vele szélsebesen a vad és végtelen óceánon keresztül. Azóta ennek már két éve, és mestere még mindig nem teljesítette ígéretét. Hirtelen mozgolódás támadt a fiúk között. Mindenki nagy hévvel kapta fel a ládákat, meggyorsította lépteit, és ahogy beért a raktárba, azonnal ledobta csomagját. A sietségnek egyetlen oka volt: megérkezett a mester. Vajon miért hívták mesternek? Azt senki sem tudta. Talán értett valamilyen szakmához, mesterséghez, jó kovács, cipész vagy tengerész volt. Pedig valójában egyik sem. Nem értett semmihez. Egyszerűen csak egy kicsit magasabb volt náluk, valamivel idősebb, állandóan ordított és szitkozódott, és hatalmas pofonokat osztott ki azoknak, akik elkéstek, vagy nem végezték rendesen a munkájukat. Ezután a férfi
