Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)
2002-07-11 / 14. (245.) szám
KEREK VILÁG környezet- és természetvédelmi verseny: egy példaértékű összefogás Egyre általánosabb jelenségként figyelhető meg a városban - különösen a lakótelepen - élő gyerekek fokozatos eltávolodása a természettől. Legtöbbjük számára idegen közeg az erdők, mezők természetes életközössége. Csak a megszokott aszfaltozott, művi élettérben érzik jól és biztonságban magukat, a plazák, gyorsétkezdék, az instant ételek világában. Az erdőben viszont már szoronganak, félnek a vélt veszélyektől. Valójában érthető, magyarázható ez a jelenség. A mai gyerekek már nem ismerik fel a körülöttünk élő leggyakoribb fafajokat, gyom- és gyógynövényeket, a természetben élő állatokat. Szinte egyáltalán nem tudják, mi ehető és mi nem a vadon élő növények közül, mit mire lehet felhasználni. Sajnos megszakadt az előző generációk évezredek során belénk vésődő kollektív tudásanyagának átadása. Bizony, amit nem ismerünk meg, amire nem fordítunk kellő időt, ami mellett csak úgy elmegyünk, azt nem védjük, nem óvjuk, vele szemben nem érezzük át a „megszelídítés felelősségét”. Annak ellenére, hogy elég elmélyült a fentiekben vázolt probléma, sokan hiszünk abban, hogy karizmatikus, hiteles pedagógusok, természetbúvár gondolkodású szülők, lelkes szakmai közösségek, jobbító szándékú, odafigyelő önkormányzatok sokat tehetnek azért, hogy visszaforduljanak a negatív folyamatok, és gyermekeink természetet tisztelő, értő, felelősen gondolkodó emberekké cseperedjenek. Kerületünkben évek óta folyik, érlelődik ez a folyamat. Annak idején ilyen gondolatok jegyében készült el a dr. Makiári Jenőné által szorgalmazott és tervezett Farkas-erdei tanösvény is. Kiemelkedő értékű könyvek, CD-k, oktatófilmek készülitek el, amelyek segítenek megismerni Újpest természeti kincseit. Egypár évvel ezelőtt Újpest Önkormányzatának támogatásával minden kerületi oktatási intézménybe eljutott Káposztásmegyer lelkes környezet- védőjének, dr. Kriska György egyetemi adjunktusnak az „Újpest és környékének természeti értékei” című könyve. Elkészült egy azonos című, hetvenperces oktatófilm is, amely videokazetta formájában - pályázati támogatás eredményeként - eljutott a kerület óvodáiba. Megjelent az Észak-Pest természeti értékeit bemutató multimédiás interaktív CD-ROM. A napokban adták ki a Farkas-erdei természeti tanösvényhez kapcsolódó, dr. Kriska György és dr. Makiári Jenőné „Gyere velünk erdei iskolába!” című, a terepi munkát segítő közvetlen hangvételű feladatgyűjteményét. Elmondhatjuk, hogy kevés budapesti kerület rendelkezik ilyen komoly ismeretterjesztő anyaggal. De mit ér az elmélet, a könyv, a CD, ha nem jut el ahhoz a réteghez, akinek szól? A jobbítás szándéka és az elszánt ismeretterjesztés vezette az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ munkatársait akkor, amikor 2001 őszén meghirdették kerületünk ötödik-hatodik osztályos tanulóinak a KEREK VILÁG környezet- és természetvédelmi csapatversenyt. Köszönjük Bánhidi Edit igazgatónőnek azt, hogy figyelemmel kísérte és segítette a program megszületését és megvalósítását. Úgy gondoltuk, hogy ez a verseny térjen el a megszokottól. Kerüljön előtérbe a gyakorlati ismeret, a terepmunka! Fontosnak tartottuk, hogy a tanulók elsősorban a kerület értékes, fennmaradt zöld szigeteinek élővilágával ismerkedjenek meg, miközben elgondolkoztató információkhoz jutnak a globális és a közvetlen környezetük környezetvédelmi gondjairól. A gyerekeknek benevezésként egy pár oldalas, saját megfigyeléseken, kísérleteken alapuló leírást kellett elkészíteniük Újpest egy kiválasztott részének környezetvédelmi problémájáról. Ezt követően a versenyzők az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban vetítésen vettek részt, a- mely a Farkas-erdő életét mutatta be az évszakok ritmusának változásában. A csapatokat benevező pedagógusok felkészítése két lépésben történt. Először az Angol Tagozatos Általános Iskola számítástechnika-termében ismerkedSzemélyes tapasztalatok, élmények tek meg a felkészülést segítő CD-ROM használatával. Itt kapták meg a versenyt segítő többi oktatási segédanyagot is. Egy másik alkalommal pedig dr. Kriska György és Gyenes. Csilla biológiai szaktanácsadó - e sorok írója - vezetésével terepi sétán vettek részt a verseny leendő helyszínén, a Farkas-erdőben. A későbbiekben a diákokat a felkészítő tanárok vezették végig a tanösvényen. Május 3-án, a verseny napján a tanösvény kiindulási helyére fokozatosan, a megadott időre érkeztek a kis csapatok. Környezetvédelmi teszteket oldottak meg, növényhatározást végeztek, majd a tanösvény négy állomásán tereptani megfigyeléseik alapján kitöltöttek egy feladatlapot. Eredményeiket egy háromtagú zsűri értékelte dr. Kriska György, dr Makiári Jenőné és e cikk írója személyében. A többfordulós, kemény verseny végeredménye: (A kiemelését a jeligét jelzik, majd a diákok és a felkészítő tanár neve szerepel.) Fűben-fában Virág András, Kovács Balázs, Szabó Dezső, Testnevelés Tagozatos Általános Iskola 6. osztály (Pappné Berendi Judit) 100,6 pont, I. helyezés. EZÜSTKfGYŐK Berkes Mihály, Ludas Viktor, Danes Roland, Pécsi Sebestyén Általános Iskola, 6. osztály (Kissné Lázár Lívia) 96,0 pont, II. helyezés. ÖKO-osokosok Gönkér Bence, Bíró Balázs, Fehér Tamás, Szűcs Sándor Általános Iskola 6. osztály (Bihariné Holéczi Ágnes) 95,3 pont, III. helyezés. Vészhelyzet Bereknyei Gábor, Simondán Balázs, Lőrinc Júlia, Bajza József Általános Iskola 5. osztály (Nagyné Gyenes Margit) 95,0 pont, IV. helyezés. Csend hangjai Bodó Nikolett, Márton András, Németh Gábor, Angol Tagozatos Általános Iskola 6.osztály (Deményné Sági Júlia) 93,1 pont, V.helyezés. REX Bognár Tünde, Vágó Nikolett, Balos Marcell, Erdei körülmények között... ■K SS