Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)

2002-10-31 / 21. (252.) szám

Továbbra is továbbtanulás A BRÓDY IMRE GIMNÁZIUM TÁJÉKOZTATÓJA 8 _____________________ (JJ P£ST _____■ 2002. október 31. I skolánk 4 évfolyamos oktatási intézmény. Nem titkolt szándékunk, hogy iskolánk tanulói között növelni szeret­nénk az újpesti tanulók arányát, akik egyébként is kerü­letünkhöz kötődnek. Nagyon szeretnénk, ha az újpesti ál­talános iskolások közül sokon jelölnék meg továbbtanu­lási lapjukon a Bródy Imre Gimnáziumot. Olyan tanulókat szeretnénk nevelni, okik rendelkeznek a társadalmilag legfontosabb morális és tárgyi ismeretek­kel, akik az iskola elvégzése után sikerrel felvételiznek fel­sőoktatási intézménybe, vagy sikerrel helyezkednek el a munkaerőpiacon. Nyílt napok • Általános és sportosztályok esetében: 2002. november 12. 8.30 óra • Képzőművészeti és drámai osztály: 2002. november 13. 8.30 óra Ezeken o napokon szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket és gyerekeket. Tájékoztatást odúnk az iskola életéről, tagozatai­ról, illetve lehetőség nyílik tanítási órák látogatására is. Tudnivalók a jelentkezésről A kitöltött jelentkezési lapokat a titkárságra kell eljuttatni. Ennek végső határideje 2003. február 17. A felvételi írásbeli vizsgára (magyar, matematika) 2003. március 3-án 14 óra­kor kerül sor. Ebben az időpontban tartja az írásbeli felvételit a Könyves Kálmán, a Babits Mihály, a Károlyi István és a Cso­konai Vitéz Mihály Gimnázium is. Ennek rendjéről külön tá­jékoztató készült. Az írásbelit valamennyi Bródyba jelentkező tanulónak meg kell írni, osztálytípustól függetlenül. A felvételi szóbeli vizsgák: Valamennyi osztálytípusba jelent­kező tanulónak szóban is kell felvételiznie. Ennek időpontja 2003. március 5., vagy 6., vagy 7.14 óra (a jelentkezés utón levélben pontosítjuk!). A szóbeli felvételin szaktárgyi kérdé­sekre nem kerül sor, csupán a tanulók személyiségét sze­retnénk megismerni. A szóbeli felvételire hozzák magukkal a tanulók a matematika- és magyarfüzetüket, illetőleg az ellen­őrző könyvüket. Az iskola tagozatai Iskolánkban két tagozat működik: • nappali tagozat • esti tagozat Az esti tagozatra a 16. életévüket betöltött tanulókat vehet­jük fel, ezért a 2002/2003-as tanévben nyolcadik évfolya­mos tanulók számára a nappali tagozat lehet érdekes. A nap­pali tagozaton négy osztályt szándékozunk indítani a 2003/ 2004-es tanévben. Ezek a következők: • általános tantervű osztály, angol, német idegen nyelv, az első idegen nyelv tantárgyból emelt óraszámú oktatás, kód­szám: 35320 01 • élsportolói osztály, angol, német idegen nyelv, az első ide­gen nyelv tantárgyból emelt óraszámú oktatás, kódszám: 35320 02 • drámai osztály, angol, német idegen nyelv, kódszám: 35320 03 • művészeti osztály, angol, német idegen nyelv, kódszóm: 35320 04 Általános tantervű osztály (35320 01) Ide azoknak a tanulóknak a jelentkezését várjuk, akik az ál­talános iskolában já tanulmányi teljesítményt nyújtottak, de még nem alakult ki határozott elképzelésük a jövőjükkel kapcsolatban. Számukra az alapműveltség elsajátítását bizto­sítjuk, mind a természet-, mind a társadalomtudományok te­rületén. A felvételnél figyelembe vesszük az általános iskolai eredményeket, az írásbeli eredményét és a szóbelin nyújtott teljesítményt. Élsportolói osztály (35320 02) Ebbe az osztályba azon tanulók jelentkezését várjuk, akik valamely sportegyesület leigazolt, eredményes versenyzői. A jelentkezési lapjukhoz csatolni kell az egyesület ajánlását, a sporteredmények feltüntetésével együtt. Ezt a lapot az iskola titkárságán lehet beszerezni. A sportosztályba jelentkező ta­nulóknak is felvételi vizsgát kell tenni. Az élsportolói osztályba felvett tanulók számára biztosítja is­kolánk, hogy a sporttal kapcsolatos mulasztásaikat - amennyi­ben a sportegyesület ezt kéri - igazolt hiányzásnak tekintjük. Biztosítjuk számukra a felzárkózási időt és a korrepetálást is. Drámai képzésű osztály (35320 03) Ide azok jelentkezését várjuk, akik mór általános iskolában végeznek valamilyen drámai jellegű tevékenységet, akár szer­vezett, akár szervezetlen formában. Az írásbeli dolgozatot nekik is meg kell írni. A szóbeli felvételire verssel, próza­mondással készüljenek, és szituációs feladatokat is meg kell oldaniuk. A drámai osztályba felvett tanulók a közismereti tantárgya­kon felül fakultációkon vesznek részt, tanáraik a drámapeda­gógia, a kommunikációs ismeretek tárgykörében oktatják majd őket. Képzőművészeti osztály (35320 04) Ennek az osztálynak a képzési sajátosságai nagyon hasonló­ak a drámai osztályéihoz, azzal a különbséggel, hogy itt a fo­tó, mozgókép, videó, rajz és kézműves fakultációk kerülnek előtérbe. Az írásbeli felvételi dolgozatot meg kell írniuk. A felvételi be­szélgetés során bizonyítaniuk kell a különböző művészeti ágak iránti elkötelezettségüket. Hozniuk kell magukkal eddi­gi munkáikból. A művészeti osztályokban a fakultációk anyagköltségének egy része a szülőket terheli. A Bródy Imre Gimnázium oktatási sajátosságai Az iskolánkba felvett tanulók két idegen nyelvet tanulnak kö­telező jelleggel, az angol és a német nyelvet. A nyelvoktatás tudásuknak megfelelően kezdő, illetve haladó szinten folyik. Az első idegen nyelvet (melyet eddig is tanult) heti 4 órában tanítjuk, a másikat 3 ótában. A nyelvoktatás csoportbontás­ban folyik. Ugyancsak csoportbontásban tanítjuk a 9. és 10. évfolyamon a matematikát, az általános és az élsportolói osztálybon a 9. évfolyamon emelt óraszámban. Ezekben az osztályokban ta­nítjuk az emberismeret című tantárgyat a 9. évfolyamon. Az informatika tantárgy keretében számítástechnikai és könyvtárhasználati ismereteket tanulnak diákjaink, megis­merik az alapvető programozási és szövegszerkesztési isme­reteket IBM-kompatibilis gépeken. Az internet-hozzáférhe­tőség biztosított. Könyvtárunk közel 10 000 kötetes állománya lehetővé teszi, hogy tanulóink az iskolai, tanórai munkához szükséges infor­mációkhoz hozzájussanak, és szobád idejüket hasznoson el- töltsék. Ismeretterjesztő és szakirodalmi állományunk az utóbbi években megújult - sok friss dokumentummal bővült. Négy internetes munkaállomással is rendelkezünk. Könyv­tárunk a tanév során több kulturális rendezvénynek is helyet biztosít. Iskolánkban a kerettantervnek megfelelő helyi tanterv szerint folyik az oktatás. Fontosnak tartjuk az ökológiai ismeretek nyújtását, emiatt a földrajz és környezetünk tantárgyat 3 évig tanítjuk heti két órában. 11. évfolyamtól az érdeklődésnek megfelelően fakultációkon lehet részt venni, lehetőség von az utozás és turizmus tan­tárgy tanulására. Valamennyi tárgyból vállaljuk az emelt szintű érettségire való felkészítést. A tanév kiemelkedő iskolai rendezvényei • nemzeti ünnepeink méltó megünneplése • gólyatábor • gólyanap • szalagavató • karácsonyi rendezvény és kiál­lítás • összművészeti nap • Berda-szavalóverseny • Bródy-nap • osztálykirándulások. Szeretettel várunk minden iskolánk iránt érdeklődő tanulót! A KAROLYI ISTVÁN 12 ÉVFOLYAMOS GIMNÁ­ZIUM TÁJÉKOZTATÓJA Az általános felvételi eljárás keretében külön felvételi vizsga nélkül juthatnak be azok a tanulók, akiknek magyar irodalom és nyelvtan, valamint történelem, idegen nyelv, matematika, fizika és kémia tantár­gyakból 7. év végi és 8. félévi jegye lega­lább 4-es, és ezek átlaga 4,2 vagy annál magasabb. A gyengébb tanulmányi átlaggal rendelke­zőknek írásbeli vizsgát kell tenniük mate­matikából és magyarból. Az önkormányza­ti fenntartású gimnáziumok egységes írás­belijén szerzett pontszámokat beillesztjük felvételi rendszerünkbe. A felvételinél beszámított maximális pontszámok: hozott pontszám: 70 pont írásbeli (magyar és matematika): 40pont szóbeli: 40 pont elérhető pontszám: 150 pont Ezt követően pedig személyesen is szeret­nénk találkozni szóbeli beszélgetésen. En­nek keretében a tanulók matematikai prob­lémamegoldó képessége, a magyar nyelv, irodalom és történelem tantárgyakhoz kapcsolódva kifejezőkészsége, általános műveltsége és önálló véleményalkotási ké­pessége kerül értékelésre. A felvételi eredményekbe beszámítjuk az iskolai, kerületi vagy fővárosi tanulmányi és sportversenyeken elért egyéni jó helye­zéseket is. Az eredményeket igazoló okle­velek másolatát kérjük a jelentkezési lap­hoz csatolni. A 2003/2004-es tanévben két osztályt in­dítunk. Az intézmény egyedi kódszáma: 034 863 Belső kód: 01 Tájékoztatót tartunk: • 2002. november 20-án és 27-én 16 órakor • 2003. január 15-én és 22-én 16 órakor a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázi­um aulájában Nyílt nap: egyéni érdeklődés szerint írásbeli vizsga: 2003. március 3-án 13 órakor Pót-írásbelivizsga: 2003. március 10-én 13 órakor Szóbeli meghallgatások: 2003. március 10-én, 11-én és 12-én Tiszavölgyi Jánosné igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom