Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)

2002-10-16 / 20. (251.) szám

2002. október 16. ÚJPEST 21 Közösségi munka és színes program Rex-rendezvény az állatok világnapján Ketten a résztvevők közül Október első hétvégéjén - az állatok világnapjához kapcsolódva - a Rex Kutyaotthon Alapítvány munkatársai kétnapos programot szerveztek az érdek­lődőknek, állatbarátoknak a Farkaserdő szomszédságában. Az október 5-6-ai rendezvény a családi szóra­kozáson kívül alkalmat adott a tízéves Rex Kutyaotthon Alapítvány munkájára való visz- szatekintésre, valamint egy kis közösségi mun­kára, amely a Budapesti Állat- és Természetvé­delmi Kultúrpark mielőbbi „tető alá hozását” célozta. Igaz, a szombati „invitálásra” keve­sebben jelentkeztek, mint a vasárnapi oldott programokra, de a közösségi munkára vál­lalkozók derekasan kivették részüket az ásás­ból, lapátolásból, kövek talicskázásából és egyéb embert próbáló munkákból. Akadt, aki a reggel kilenc órai kezdés helyett déltájban érkezett, de a gulyás mellé szólítást elhárította, Korhű öltözékben az íjászok (Fotó: Horváth Dávid) hogy ő még nem dolgozott, nem járhat neki ebéd. Az illető este hétig dolgozott. A másnapi, vasárnapi program a Homoktövis iskola énekkarának szereplésével kezdődött, majd a 2002. évi gyémánt- és aranytap- pancs oklevelek átadásával foly­tatódott. A késő délutánba hajló befejezésig a jelenlévők a színpa­di produkcióktól a kutyabemuta­tóig, a szellemi vetélkedőtől az íjászbemutatóig sok mindenben gyönyörködhettek, vagy épp részt is vehettek a műsorok gaz­dag kínálatában. A Rex Kutyaott­hon Alapítvány évfordulós ren­dezvényére a főváros és Újpest önkormányzatának a képviseleté­ben is többen ellátogattak. Az évfordulós rendezvény fő támogatói: Pét Food Institute, Cora Áruház Fót, Budapest Rá­dió, Finnaura Partners Kft., Magyar Televízió, Mesterfoods Bt., Masztodon, Primavet Állat- gyógyászati Kft., Westel Rt. és a további gyémánt- és aranytappancs fokozatú támo­gatók a Food Expressz, Scholz and Friends, Újpest Önkormányzata közhasznú foglalkoz­tatási csoport, Mart Kft., Geberit Kft., Iron Fém 93 Kft., Alu-Kor Kft., Euro AWK Kft., Pont Reklám Kft., Multireklám Kft., Kajtár és Kajtár Nyomda, Napi Hirdetés, Metro Reklám Kft., Technotrade Informatikai Kft., Netshaker Kft., Ericsson Távközlési Kft., TV2, Varga Jánosné, Pekker Sándorné, Likker Ilona, Szurok Jutka és Rácz Judit. A Rex Kutyaotthon Alapítvány rendezvényé­nek egyik nem titkolt célja a figyelemfelkeltés, hogy bárki segíthet adományokkal, közös- ségimunka-szervezéssel, pénzbeli juttatás­sal... Az Alapítvány megköszönve az eddigi támo­gatásokat az alábbi címen és telefonszámon várja az állatbarátok jelentkezését: 1048 Bp., Külső Szilágyi út 104. Tel./fax: 435-0533.-dek­2003 szeptemberében induló gimnáziumunkba ke­resünk szakmailag igényes, dinamikus, rettent­hetetlen budapesti tanárokat az alábbi feladatokra:- gimnáziumi igazgatóhelyettes (matematika-fizika szakos)- angol-magyar szakos tanár- matematika-fizika szakos tanár. Toborzó Köszönik A Német Tagozatos Általános Iskola „Csengő" Alapítványa köszöni támoga­tóinak, hogy 2000. évi adójuk 1%-át, 849 464 Ft-ot felajánlottak számára. A beérkezett összeget két tanterem tanu­lói bútorzatának cseréjére, sportpálya­felújításra, erdei iskolai és táborozási tá­mogatásra használta fel. A kuratórium nevében Vörös Józsefné igazgató A vezetői feladatra középiskolai tanári és ve­zetői gyakorlattal bíró, jó vezetői adottsá­gokkal rendelkező kollégát várunk. A beosz­tott pedagógusi állásokra jelentkezők közül előnyt élveznek az általános és középiskolai gyakorlattal is büszkélkedők. Jó hírű általános iskolánk a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnáziumban fog tovább élni a jövő tanévtől. Várjuk csapatunkba a tehetséges „csatáro­kat” és „csapatjátékosokat”. Jelentkezni az iskola igazgatójánál lehet személyesen, tele­fonon és e-mailen. Címünk: Bőrfestő Utcai Általános Iskola, 1046 Bp., Bőrfestő utca 5-9. Tel./fax: 380- 7170. Igazgató: Borosné Kézy Zsuzsa, tel.: 06-30-250-9502, e-mail: tusbt@yahoo.com.

Next

/
Oldalképek
Tartalom