Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)

2002-09-05 / 17. (248.) szám

6 2002. szeptember 5. Augusztusi áradás Előző lapszámunk nyomdai munkálatainál tetőzött Budapesten a Duna vízállása. Kétheti lapot készítőként így csak az utólagos tudósítás elkészítésére van mó­dunk. Azokban, akik augusztus második felében a nyári árvízzel szembeni véde­kezésben álltak helyt, még sokáig eleve­nen élnek az események. De az árvíz ha­tása alól azok sem menekültek, akik csak a televízió képernyőjén vagy a napilapok hasábjain követték az eseményeket. Lapunkban most dr. Derce Tamást, Újpest polgármesterét, aki a katasztrófa idején a helyi védelmi bizottság vezetője is egyben, arról kérdeztük, milyen intézke­déseket követelt a Dunán levonuló áradás?-Augusztus 17-e és 21-e között, éppúgy mint számtalan Duna menti település, Újpest is ve­szélyben volt. A fővárosban rajtunk kívül a III. és a XXII. kerület, vagyis közvetlenül a folyó men­tén elhelyezkedő települések küzdöttek az árral. Azonnali, gyors intézkedésekre és összefogásra volt szükség, és az újpestiek összefogásból és segítésnyújtásból jól vizsgáztak.- Az újpestiek közül hányán kerültek nehéz helyzetbe, és a városrész mely pontjain volt szükség a védekezésre?- A Vízművek Zsil utcai területén élő 14 család volt veszélyben, akik átmeneti időre Valamennyi­Kicsiknek még látványosság... Újpest polgármestere árvízi szemlén augusztus 20-án en családtagjaikhoz költöztek. Egy család jogcím nélküli beköltözőként él a Dunasoron, elhelyezé­sükről az árvíz idejére gondoskodtunk. Homok­zsákokkal védtük a partszakaszt Újpest és An­gyalföld határán, a Váci úton. A Megyeri csárda mögötti kemping lakói természetesen elhagyták a partszakaszt. A Rév utcánál a természet sietett a segítségünkre azáltal, hogy az agyaggát ki volt száradva, és az árvíz idején vízzel feltöltődve nyújtott védelmet. A védekezés során a legfőbb célunk az volt, hogy a szennyvíztisztítónál fe­nyegető biológiai katasztrófát elkerüljük. Hogy katasztrófahelyzet végül is nem állt elő, azt a gyorsan levonuló árnak köszönhettük.- Hogyan lehetett védeni a szennyvíztisztító­nál lévő gátat?-A szennyvíztisztítónál lévő védőgát mintegy 1600 méter hosszú, homokból és sóderből van, nem alkalmas arra, hogy a szennyvíztisztító te­lepet - amely egyébként Budapest szennyvizé­nek több mint felét tisztítja - ilyen magas vízál­lásnál megvédje. Ezért csak abban bízhattunk, hogy a több ezer homokzsák eredményeként a szennyvíztisztítót nem árasztja el a Duna, és a szennyvíz nem ömlik sem a Dunába, sem a Váci útra. Szerencsénk volt, megúsztuk.- Kik voltak segítségünkre?- Csak magunkra számíthattunk. Az újpesti tűzoltók, rendőrök, a helyi polgárőrök, a hivatal közhasznú foglalkoztatási csoportjának mun­kásai, azok az önkéntesek, akik a veszély láttán azonnal felajánlották munkájukat, és az ország legkülönbözőbb pontjáról idevezényelt kiskato- nák végezték a munkát. Valamennyiüknek ezú­ton is szeretném ismételten kifejezni köszöne- temet.- Az ár levonulását követően ön több helyen megfogalmazta az árvízi napok tanulságait...- A Duna mentén élve Újpest gyakran szembesül a veszéllyel. Az ilyen magas vízállás rendkívüli volt, ám bármikor megismétlődhet. Polgármes­terként levelet intéztem dr. Demszky Gábor fő­polgármesterhez sürgetve a védőgát átépítésének halaszthatatlanságát. Mivel a budai rakpart szélesítésével tovább keskenyedik a Duna medre, sajnos az árvíz veszélye a mindennapok reali­tásává válik. Magánemberként is segíteni sze­retnék. Tarlós Istvánnal, Óbuda polgármesterével Váci út 8-12. (Fotók: Horváth Dávid) és dr. Szentmiklósi Péter ügyvéd úrral egy alapít­vány létrehozását határoztuk el. Célunk az árvíz- védelmi létesítmények létrehozásán túl az árvíz pusztítását elszenvedő magánszemélyek anyagi támogatása. Az alapítványt egyelőre jelképes összeggel, mindhárman 25-25 000 forinttal in­dítjuk útjára, remélve, hogy tevékenységünk nyomán ez az összeg nőni fog. ^k Újpest Önkormányzatának nevében dr. Derce Tamás polgármester elismerésben részesítette az árvízvédelemben résztvevőket. A köszönetnyil­vánításra - széles körű nyilvánosság előtt - az Újpestért díjak átadási ünnepségén került sor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom