Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)

2002-01-10 / 1. (232.) szám

ÚJPEST 2002. január 10. Kormányzati portál a világhálón Az óév utolsó testü­leti ülésén történt (folytatás a 3. oldalról) újpestiek 92 százaléka - támogatják a prog­ramot, s ugyan az első 120 lakás nem fog jelentős áttörést eredményezni a lakásra vagy cserére várók életében, de az első lépés azon az úton, melyet az önkormányzat felvállalt. Ezt követően a testület 20 igen és 5 tartóz­kodás szavazati aránnyal fogadta el a pályáza­tot és a pályázat benyújtására szolgáló nyom­tatványt. A napirend 8. pontjában Hock Zoltán alpol­gármester előterjesztése nyomán a testület köz­terület-elnevezésről döntött. Az előterjesztő egy korábbi testületi határozat nyomán, amely arról szólt, hogy az Újpesti Forradalmi Bizott­ság kivégzett tagjairól utcákat, tereket fog a továbbiakban elnevezni, javasolta a testület­nek, hogy támogatólag terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé, hogy a Liszt Ferenc utca tér­ségében kialakított új utca ezentúl Gábor László nevét viselje. A testület 27 igen szavazat­tal hozta meg határozatát. Az egyebek témakörben Buzna Ferenc (Új­pestért Egyesület) történelmi visszatekintés nyomán hozott példát a sorsformálók felelőssé­géről, majd Opavszky Szilárd (MIÉP) az eltelt év tapasztalatai kapcsán a politikai kultúráról formált véleményt. Majd a testület zárt ülés ke­retében tárgyalt és hozott határozatokat egy­részt a 2000. júniusában kibocsátott Újpest La­kásfedezeti Kötvény kamatterheinek csökken­tése - és szociális segélyek tárgyában benyúj­tott fellebbezések tárgyában.-bk­Hírek vállalkozóknak Tisztelt újpesti Vállalkozó! A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara IV. kerületi tagcsoportja 2002. január 22-én 16.30 órai kezdettel előadással egybekötött konzultá­ciót rendez. • 16.30 órai kezdettel a Budapest Bank képvi­selője tájékoztatást tart a különböző hitelfelvé­teli lehetőségekről és egyéb a vállalkozókat é- rintő banki szolgáltatásokról. • 17 órakor Dolnai Ottó Tamásné, az APEH Észak-budapesti Igazgatóság behajtási főosz­tály vezetője a 2001. évi adóbevallások elkészí­téséről és a 2002. évi adójogszabályok változá­sairól tart előadást. Az előadók a felmerült kérdésekre szívesen vá­laszolnak. Helyszín: BKIK IV. kerületi iroda, 1041 Budapest, Deák Ferenc u. 28. Minden ér­deklődőt szeretettel várunk. Részvételi szán­dékukat kérjük előre jelezzék a 370-0386-os telefonszámon. Keztyűs József BKIK IV. kerületitagcsoport elnök Stumpf István kancelláriaminiszter az elmúlt esztendő végén sajtótájékoztató keretében értékelte a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztos­ságának tevékenységét. A miniszter arról tájékoztatta a sajtó képvise­lőit, hogy a 2001. év egyik legjelentősebb ese­ménye a GEANT néven ismertté vált „informá­ciós szupersztrádához” való csatlakozás, vala­mint az úgynevezett Campus szerződés aláírá­sa volt. Ez utóbbi megállapodás lehetővé teszi, hogy valamennyi Magyarországon akkreditált állami, egyházi, illetve magán felsőoktatási in­tézmény hallgatói és oktatói ingyenesen és fo­lyamatosan hozzájuthassanak a legfontosabb szoftverekhez. A kormányzati fejlesztések összértéke meghaladja a 15 milliárd forintot. Az elmúlt évben a köztisztviselők és pedagógusok számára meghirdetett 25 ezer számítógépre mintegy 37 ezer érvényes pályázat érkezett. 2002 januárjában a pedagógusok számára is­mét meghirdetik a pályázatot. Ugyancsak az év elején indul az önkormányzatok és polgármes­teri hivatalok infrastrukturális támogatása, amelyen előnyt élveznek a hátrányos helyzetű települések. Az Informatikai Kormánybiztosság a kinevezett bírák és ügyészek számára is fej­lesztési programot hirdet, amelynek célja a táv­munka és a számítógép otthoni használatának elősegítése. Az immár egy hónapja (2001. december 10- én) megnyílt internetes kormányzati portál többek között a gépjármű-, a cég- és az ingat­lan-nyilvántartás adatainak nyilvánossá tételé­vel és több száz közigazgatási ügymenet rész­letes leírásával kezdte meg működését. A www.ekormanyzat.hu című honlap Cégkereső rovatában nyomon követhető valamennyi ha­zai cég neve, cégjegyzékszáma, adószáma, a vállalkozás formája, székhelye, tevékenysége, a cégjegyzés módja, továbbá hogy a társaság végelszámolási, csőd- vagy felszámolási eljárás alatt áll-e. A Gépjárműkereső rovatból meg­tudható, létezik-e gépjármű adott rendszám­mal, körözés alatt áll-e, és hogy milyen színű, gyártmányú és típusú az autó. A forgalmi enge­dély számának megadásával az is kideríthető, összetartozik-e a gépkocsi rendszáma és for- galmiengedély-száma. Az Ingatlankereső az in­gatlanok nyilvános adatait teszi elérhetővé a tu­lajdoni lapok első oldalának megjelenítésével (helyrajzi szám, postacím, térképszelvény szá­ma, fekvés, szektor, terület nagysága, művelési ág, minőségi osztály, kataszteri tiszta jövede­lem), a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium ingatlan-nyilvántartása alapján. Az Ügyleírás rovat 12 fontos élethelyzet (pl. születés, házasságkötés, elhalálozás, öröklés stb.) köré csoportosítva több száz konkrét ügy intézéséhez szükséges tudnivalókat és az ezek­re vonatkozó jogszabályokat tartalmazza. A honlapról megtudható az adott ügyben il­letékes közigazgatási szerv neve, elérhetősége, továbbá letölthetők az ügyintézéshez használa­tos űrlapok. A Hírek rovat célja a közigazgatás működésével kapcsolatos információk nyilvá­nossá tétele, míg a Fórum a kérdésekre és vé­leménynyilvánításra ad lehetőséget. r. Az adózásról Tisztelettel felhívjuk az újpesti lakosok fi­gyelmét az alábbi - a kerületi önkormány­zati adóhatóság feladatkörébe tartozó - adókkal kapcsolatos év eleji teendőkre: 2002. január 15-ig (keddig) kell bevallást tenni a 2001. évben tulajdo­nukba került: • nem lakás céljára szolgáló építményekről (építményadó) • azon lakásokról, mely vállalkozás szék­helye vagy telephelye (építményadó) • beépítetlen belterületi földrészletről, te­lekről (telekadó) • használtan vásárolt gépjárművekről (gép­járműadó) Az új vagy újonnan forgalomba helyezett gépjárművekről a tulajdonszerzést követő hónapl5-éig kell bevallást benyújtani. Fontos: Gépjárműadó Az adóztatási feladatokat a gépjármű forgal­mi engedélyébe bejegyzett lakóhely, szék­hely, telephely szerint illetékes önkormány­zati adóhatóság látja el. Címváltozás esetén az új cím szerinti adóhatóság akkor jogosult adóztatni, ha a címváltozást a forgalmi en­gedélyben átírták! Építmény- és telekadó A többsz. mód. 5/1992 (IV. 1.) sz. a nem lakás céljára szolgáló építmény- és telek­adóról szóló rendeletben 2002. január 1-jé- től módosításra került az adó mértéke: Építményadó mértéke: 900 Ft/m2/év Telekadó mértéke: 200 Ft/m2/év Felhívjuk a szíves figyelmüket, hogy minde­gyik adófajta esetében az adókötelezettséget érintő változásokról (eladás, forgalomból való kivonás, lakóhely, székhely, telephely változása stb.) annak bekövetkeztétől szá­mított 15 napon belül bejelentést kell tenni. A 2002. évi adófizetési kötelezettségek tel­jesítési határideje: • I. félév március 15. • II. félév szeptember 15. Polgármesteri Hivatal adóigazgatási iroda cím : Bp. IV., István út 15. III. emelet telefon: 369-3333, fax: 369-3642

Next

/
Oldalképek
Tartalom