Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)

2002-06-27 / 13. (244.) szám

J J PEST 2002. június 27. Költők és írók társasága „%üluáraói Egyetemisták vizsgája Káposztásmegyeren Kutatás a Bőrfestőben Költők és írók társasága „ 'Külvárosi Irodalmi $ zalon” László Mária költőnő Jelen himnusza, a- vagy üzenet magunknak" című, első ver­seskötetének műsoros bemutatójára kerül sor 2002. július 11-én, 17 órakor, a Kül­városi Kávéházban (1042 Budapest, István út 26.). A rendezvény fővédnöke: Hock Zoltán al­polgármester. A műsorban közreműködő művészek: Ba­logh Erika színművész, Bagdi Erzsi daléne- kes, Gordon Zsuzsa színművész, Jakab Éva dalénekes, Vennes Emmy színművész, Vitai Ildikó előadóművész, Nyári István előadó- művész, Pálkerti Zsuzsanna zongoraművész. Házigazda: Putnoki A. Dávid előadómű­vész, a „Lírykusok” elnöke. Belépés csak meghívóval! Várjuk a kerületben élő vers- és prózaírás­sal foglalkozó tehetséges fiatalok jelent­kezését! Érdeklődni lehet a 256-4838-as információs telefonszámon. Pályázati felhívás A „Munkanélküliség helyett vállalkozás” Közala­pítvány pályázatot ír ki a hátrányos helyzetű tár­sadalmi csoportok egyéni és társas vállalkozásai­nak létrehozására, illetve fejlesztésére. Kizárólag azon budapesti lakosok pályázhatnak, akik: vagy csökkent munkaképességűek, vagy volt állami gondozottak, vagy cigányszármazásúak. Az egy-egy pályázó által maximálisan elnyerhe­tő összeg: 200 000 Ft, mely vissza nem téríten­dő támogatás. Pályázni csak pályázati űrlapon lehet, mely a közalapítvány irodájában szerezhető be. Cím: 1091 Bp., Üllői út 45. II. em. 226/a szoba. Érdeklődni lehet: 215-4650/128-as mellék vagy 216-2744. Félfogadás: hétfőtől csütörtökig, 10-től 16 óráig. A pályázat beadási határideje: 2002. július 15. A pályázatok elbírálásának határideje: 2002. szeptember 30. Béki Gabriella Kozma Blanka a kuratórium elnöke programfelelős A hiperaktív gyermekekért Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány fel­világosítókampányt indított o hiperaktív gyerekek szüleinek informálása érdekében. Az alapítvány kutatómunkája során feltárta, hogy a hiperaktívnak, figyelemzavarosnak nevezett gyerekeknek adott pszichiátriai szerek számos mellékhatást és függőséget okozhatnak a gyerekeknél. Az alapítványhoz számos szülő fordult már azzal a panasszal, hogy gyer­mekük állapota romlott, miután hiperaktívnak diagnosz­tizálták és pszichiátriai módszerekkel kezelték őket. A sz­ervezet egy ingyenes információs kiadványt jelentetett meg a témáról, és szívesen ad felvilágosítást az érintetteknek. További információ: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogo­kért Alapítvány, 342-6355 vagy 1461 Bp., Pf. 182. Egy kutatási téma résztvevőjeként az Eötvös Loránd Tudományegyetem 40 bölcsészhallgató­ja a Bőrfestő Utcai Általános Iskola életét vizs­gálta. Szakmai kutatási eredményeik előadása május végén egyben vizsgájuk is volt. Az iskolában töltött negyedév alatt a tanítási folyamathoz szorosan kapcsolódó egyéb isko­lai tevékenységekkel kerültek közelebbi kap­csolatba - említette Borosáé Kézy Zsuzsa, az iskola igazgatója. Az ELTE Neveléstudományi Tanszéke kutatást irányító két tanárával jó szakmai kapcsolatai voltak. Ezért merte felvállalni iskolája kutatási célpontként történő felhasználását. Megtudtuk, hogy az igazgató asszony 11 éve vezeti az iskolát. A Bőrfestőben évente 10-15 hallgató végzett szakmai gyakorlatot - vonta meg az egyenleget. Ez 6-7 év alatt 147 jövendő pedagógust jelen­tett. Az idei 40 diák nem szakmai-módszertani tapasztalatokat gyűjt, hanem az iskolai munka napi feladataival ismerkedik: osztályfőnöki órát és szülői értekezletet látogatnak, tanórán kívüli tevékenységen és szülői látogatáson vesznek részt, a diákönkormányzattal foglalkoznak - fejtette ki. Egyben ellenőrzik az iskola pedagó­giai programjában foglaltakat, azaz hogyan va­lósulnak meg ennek célkitűzései a gyakorlat­ban. Munkájukat a Bőrfestő négy tanára szak­vezetőként segítette. Az iskola működésének megismerését követően a kutató diákok a mos­tani vizsgán ismertetik tapasztalataikat. Meg­állapításaikat a Bőrfestő munkájának jobbítá­sára kívánják felhasználni. Az ELTE BTK által kezdeményezett, a Börfestő- ben végzett kutatás egy nagyobb projekt része. Megvalósulása pályázati támogatásnak köszön­hető - ismertette Rapos Nóra, az ELTE prog­ramvezető tanára. A kutatás során a néhány fős teameket képező diákok bekapcsolódhattak az iskola életébe, tájékoztatást kaptak az oktatáshoz kapcsolódó egyéb gyakorlati tevékenységekről (pl. tanme­net készítése). Az általános út a rendelkezésre álló dokumentumok, írásos anyagok megis­merésén, interjúk, beszélgetések során a köz­vetlen tapasztalatok szerzésén, végül egy kérdőíves vizsgálat előkészítésén és lebonyo­lításán keresztül vezetett. Öt témából lehetett választaniuk: intézményi értékelés, diákönkor­mányzat, tanórán kívüli tevékenység, osztály- főnöki munka, egyéb kapcsolatok. Megállapí­tásaikat a mostani vizsgabemutatón előadás formájában közük, amelyet a dokumentumo­kat tartalmazó dosszié és egy látványosabb poszter (pl. folyamatábra) egészít ki. Az egye­temisták választhattak: vagy egy hagyományos, heti 2 órás szemináriumon, vagy a kutatásban vesznek részt. Projektjük lényegében a tanár­képzés megújítását szolgálja. Az egyetemistákat mintegy két óra alatt készí­tettük fel - közölte Lénárd Sándor, az ELTE má­sik programvezető tanára. A Bőrfestőben az igazgató előadást tartott az iskola működéséről, és bemutatta azokat a tanárokat, akik közre­működnek ebben a munkában. Kitűztük a konzultációs időpontokat. A résztvevők az ELTE BTK nyelvszakos hallgatói voltak. Lé­nyegében ez a kutatás a hallgatók szempont­jából pedagógiai szemináriumként jelentkezett. A kutatási eredményeket - egy nagyobb pá­lyázat részeként - módszertani füzetsorozat­ban tervezzük közzétenni. Négyen vállalták a Bőrfestő tanárai közül, hogy időt és energiát áldoznak a hallgatók munkájának segítésére. A vizsgákon elhang­zottakat a kollégák felé közvetíteni fogjuk - je­lentette ki Bélán Beatrix tanárnő. Hely­zetükből adódóan, a kívülálló szemével olyan dolgokat térképeztek fel, amik az ittenieknek fel sem tűnnek. A diákönkormányzat és néhány szabadidős tevékenység vizsgálatának eredménye igen pozitív volt. Ezek sokkal hangsúlyosabb szerepet játszanak az isko­lánkban, mint gondoltuk. A mi gyerekeinket is tájékoztatni kívánjuk a kutatás megállapítá­sairól. Jósa Erzsébet tanárnő, a másik szak­vezető szerint a kutatás eredményeiből min­denki profitál. Az intézményi értékelést el­készítve megerősítést kaptak, hogy nehéz kö­rülmények között dolgoznak. Nála szinte mindegyik teámból bejelentkeztek az egyete­misták. A szünetekben, a tanáriban tudták elérni. Egyeztették pl. melyik órát szeretné az illető meghallgatni, vagy melyik délutáni szakkörön tervezi részvételét. gábriel Petőcz Lajos Dorottya-dijat nyert Magyar groteszk - Félkész katasztrófák címmel hirdetett pályázatot a Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesület. A beérkezett munkákat az érdeklődők július 27-ig (hétfőtől pén­tekig 9-től 17 óráig, szombaton 9-től 12-ig) tekinthetik meg a kaposvári Vaszary Képtárban (Kaposvár, Fő u. 12.), majd augusztus 1-jétől egy hónapon át a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítótermében. A zsűri döntése értelmében Petőcz Lajos újpesti grafikus, festőművész munkájával elnyerte a Somogy Megyei Művelődési Központ Dorottya-díját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom