Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)

2002-06-13 / 12. (243.) szám

JJP r MBBHBBBBBBHHW 2002. június 13. Erdei iskolák Az önkormányzat több mint 3 millió forint támogatást nyújt Újpest Önkormányzata - több éves hagyo­mányt követve - ebben az esztendőben is tá­mogatja a saját fenntartású iskoláiban tanuló diákok erdei iskolai tanulmányait. Az önkor­mányzat társadalmi kapcsolatok bizottsága- Hock Zoltán alpolgármester előterjesztésében - a közelmúltban bírálta el az iskolák által benyújtott - támogatás igénylő - pályázatokat és döntött az odaítélhető pénzösszegekről. A pályázatokból kitűnt, az újpesti iskolák pedagógusai ebben az esztendőben a tavalyi­hoz képest háromszázzal többet, összesen 2969 gyermeket visznek ezekben a napokban erdei iskolába. A legtöbb tábort öt naposra ter­vezik, de van 6-8 naposra kialakított erdei iskolai foglalkozás is. Mindez jelzi, a tanárok és a diákok egyaránt szívesen élnek az erdei iskola nyújtotta lehetőségekkel, lényegesnek tartják, hogy a szorgalmi időszakban az or­szág különböző tájegységeinek felkeresésével, az iskolában a tankönyvekből, illetve kísér­letek folytán elsajátított tananyag természet­ben történő elmélyítésével, szép környezet­ben segítsék elő a még mélyebb megismerést. Az iskolák az ország különböző tájait, például Cserépváralját, Zánkát, Csopakot, Kismarost, Bázarekettyét, Siófokot, Nagybörzsönyt, Szan- ticskát, Gántot, Bogácsot, Debrecent, Fadd- Domborit, Hajdúböszörményt jelölték meg - többek között - úticélként. Az önkormányzat - az előterjesztő javasla­ta alapján - valamennyi pályázatot támoga­tott, a támogatás odaítélése során figyelembe vette a táborok számát és a csoportok létszá­mát, elismerve ezzel az erdei iskola pedagó­giai jelentőségét, a programterveket és össze­sen 3 millió 273 ezer forintot biztosított a pá­lyázó iskolák számára. Ez az összeg az erdei iskolák egészét tekintve általában a támo­gatási igények felét jelenti, mely a tényleges részvétek díjak jelentős csökkentését eredmé­nyezi. Az iskolák az alábbiak szerint részesültek tá­mogatásban: Angol Tagozatos Általános Iskola: Árpád Fejedelem Általános Iskola: Bajza József Általános Iskola: Bőrfestő Utcai Általános Iskola: Erzsébet Utcai Általános Iskola: Éltes Mátyás Újpesti Speciális Általános Iskola: Homoktövis Általános Iskola: Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium: Langlet Valdemár Általános és Felnőttképző Iskola: Német Tagozatos Általános Iskola: 252 Ó00 Ft Nyár Utcai Általános és Szakképző Iskola: Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola: Szigetí József Utcai Általános Iskola: Szőnyi István Általános Iskola: Szűcs Sándor Általános Iskola: Testnevelés Tagozatos Általános Iskola: 225 000 Ft 228 000 Ft 292 000 Ft 208 000 Ft 410 000 Ft 140 000 Ft 360 000 Ft 47 000 Ft 360 000 Ft 60 000 Ft 85 000 Ft 49 000 Ft 256 000 Ft 283 000 Ft 18 000 Ft Javaslatokat várnak az Újpest Díszpolgára kitüntető címre és az Újpestért díjra Az önkormányzat ebben az esztendőben augusztus 30. és szeptember 1. között rendezi meg az újpesti városnapokat. Újpest várossá nyilvánítása évfordulójá­nak méltó megünneplésére készül Újpest Önkormányzata azzal, hogy elismeré­seket adományoz az arra legméltóbbak­nak a városrészben élők javaslatai nyo­mán. Az önkormányzat korábban alapí­tott rendeletéi által nyújtott felhatal­mazás alapján tehát ebben az esztendő­ben is javaslatokat várnak az Újpest Díszpolgára cím és az Újpestért díj odaí­télésre. (Az Újpestért díjat nemcsak személyek, hanem közösségek is kaphatják.) Az Újpest Díszpolgára cím és az Újpestért díj odaítéléséről a kulturális alpolgármester előterjeszése alapján - az önkormányzat közművelődési, oktatási bizottsága véleményének kikérését követően - a képviselő-testület dönt. A felterjesztéseket erre a célra rendszere­sített adatlapon lehet benyújtani 2002. július 5-ig Hock Zoltán alpolgármester titkárságára. Az adatlap átvehető a Polgármesteri Hi­vatal ügyfélszolgálati irodáiban (a város- központban: István út 15. és Káposztás- megyeren: Hajló u. 42-44.), ahol a díjak odaítélését szabályozó önkormányzati rendeletek is megtekinthetők. t Régi áruház - új Május utolsó napján hivatalosan is új időszámítás kezdődött az ebben esztendőben 50. születésnapját is ünneplő Újpesti Áruházban: a töl hete tartó átalakítási munkákat befejezve akciókkal, szerencsekerék j tékkal kísérve „hivatalosan” is átadták a megszépített áruház valamen nyi osztályát a vásárlóknak. A második emeleti szint kapuján kifeszíti szalagot a tulajdonos Skála Coop Rt. nevében Vadász Gusztáv vezérigaz­gató, valamint Újpest Önkormányzatának képviseletében Hock Zoltán alpolgármester vágta át (képünkön középütt Hódi Andrea, az újpesti áruház igazgatója látható). Mint ahogyan előző lapszámunkban már beszámoltunk róla, az átalakítást a tulajdonosváltás tette indokolttá. Az új elképzelések szerint az áruházban bővül a kínálat ruhaneműből, cipőből, kiegészítőkből, újdonság a parfüméria is. A közeljövő tervei között internetkávézó kialakítása is szerepel. (Fotó: Horváth Dávid)

Next

/
Oldalképek
Tartalom