Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)
2002-05-16 / 10. (241.) szám
2002. május 16. Pályázat virágos erkélyek és ablakok kialakítására A lakossággal évek óta tartó közös munkálkodásunk eredményeként mára sikerült zöldbe öltöztetnünk közterületeinket csakúgy, mint a lakóházak előkertjeit és közvetlen környezetét. Azt is tapasztalhatjuk, hogy az erkélyeken, ablakokban elhelyezett virágzó növények vonzzák a tekintetet, tőlük még a szürke betonházak is életre kelnek. Ezúton meghirdetett pályázatunkkal az újpestiek esztétikus környezet iránti igényét, az itt élők szépérzékét kívánjuk felkelteni azzal a szándékkal, hogy minél több virágos ablak és erkély gyönyörködtesse szemünket, és segítse rohanó életünkben lelki harmóniánk megőrzését. A pályázat feltételei: A pályázaton részt vehet valamennyi lakóház közterületre néző erkéllyel, illetőleg ablakkal rendelkező lakás magánszemély tulajdonosa vagy bérlője a lakás tulajdonformájától függetlenül. Balkonládákba vagy virágcserepekbe ültetett, a pályázat elbírálásának időszakában virágzó növényeknek kell díszítenie a lakás közterületre néző erkélyét és/vagy ablakait. A pályázat beadásának helye: Újpest Önkormányzat, környezetvédelmi alpolgármester titkársága, címe: 1041 Budapest, István út 14. I. 39., A pályázat beadásának határideje: 2002. május 30. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó nevét, címét, telefonszámát. A pályázatok értékelése helyszíni szemrevételezés alapján történik 2002. július folyamán. A tíz leglátványosabb erkély, illetőleg ablak tulajdonosai értékes tárgyjutalomban részesülnek. A nyerteseket 2002. július 31-ig értesítjük ki. Korondy Marica környezetvédelmi alpolgármester Felhívás Az Egészséges Újpestért Alapítvány ez évben is július 1-jén, a Semmelweis-napon szeretné átadni plakettjét a kerületben dolgozó és/vagy lakó olyan egészségügyi és szociális területen dolgozó részére, aki személyében és tevékenységében kivívta kollégái és betegei elismerését. Ezúton kérjük és várjuk javaslataikat, hogy kit tartanak méltónak, illetve kit javasolnak Sem- melweis-emlékplakettünk odaítélésére. Postacím: 1325 Budapest, Pf. 297. Az Egészséges Újpestért Alapítvány kuratóriuma C \ Az országgyűlési képviselők fogadóórái: Csizmár Gábor: • 2002. május 30. (csütörtök) 17.30 órától: Polgármesteri Hivatal • 2002. június 6. (csütörtök) 17.30 órától: a Káposztásmegyeri Közösségi Ház. Felhívás Budapest Főváros IV. Kér. Újpest Ön- kormányzat képviselő-testületének 9/2001. (V. 3.) számú rendelete alapján ebben az évben is sor kerül az Újpest Egészségéért Díj adományozására. Az Újpest Egészségéért Díj adományozásának célja, hogy Újpest Önkormányzat kép- viselő-testülete kifejezze elismerését azon személyeknek és szervezeteknek, akik fa- melyek) Újpest egészségügyében kiemelkedő szerepet töltenek be. A díj annak a személynek vagy szervezetnek adományozható, aki (amely) az egészségügyi területen az újpesti lakosok egészségéért végzett magas színvonalú, kiemelkedő vagy több évtizedes tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult Újpest egészségügyének fejlesztéséhez. A díj adományozására javaslatot várunk magánszemélyektől, Újpesten működő egészségügyi intézmények vezetőitől, egészség- ügyi területen működő civil szerveződések és érdekképviseletek részéről. A díj odaítéléséről a népjóléti alpolgármester előterjesztése alapján - az Önkormányzat népjóléti és lakásügyi bizottsága véleményének kikérését követően - a képviselő-testület dönt. A felterjesztéseket az erre a célra rendszeresített adatlapon lehet benyújtani 2001. május 31-éig Nagy István alpolgármester titkárságára. Az adatlap átvehető a Polgár- mesteri Hivatal mindkét ügyfélszolgálati irodájában (a városközpontban: István út 15. és Káposztásmegyeren: Hajló u. 42-44.), ahol a díj odaítélését szabályozó önkormányzati rendelet is megtekinthető. Közlemény Tájékoztatásul közlöm, hogy a Budapest Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás Észak-pesti Kerületi Főállatorvosi Hivatal 2002. február 20-tól 1041 Bp., Závodszky Z. u. 3. sz. alatt működik, dr. Nagy József kerületi főállatorvos vezetésével. Telefon/fax: 369- 5956. A hivatal illetékességi területe: a IV., V., VI., VIE, VIII., IX., XIII., XIV., XV., XVI. kerületek, ahol ellátja a kerületi hatósági állatorvosok útján a hatósági állatorvosi felügyeletet, érvényt szerez a jogszabályokban meghatározott esetekben az állatállomány fertőző betegségektől való védelmének, hatósági felügyeletet gyakorol a magán-állatorvosi rendelők működésével kapcsolatosan, áru- és állatexport esetén állategészségügyi bizonyítványokat, illetve kiviteli engedélyeket ad ki, állat-egészségügyi szakhatóságként jár el a vonatkozó jogszabályokban meghatározott esetekben, stb. Ügyfélfogadás: H, Sze, P: 10-12 óra, K, Cs: 10-12 és 14-16 óra. Dr. Kiss László fővárosi igazgató főállatorvos KÖSZÖNET A VÁLASZTÓKNAK Tisztelt Újpesti polgárok! Köszönöm támogató szavazataikat és bizalmukat! Megtisztelő számomra, hogy a Fidesz Magyar Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum, az Újpestért Egyesület, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség és a Fidelitas tagjai és vezetői városunk, városrészünk érdekeinek képviseletére engem jelöltek. Bár a remélt siker, a választási győzelem elmaradt, úgy hiszem, hogy az eddig elvégzett munkánk és a több mint 12 000 kapott szavazat, erőt ad és egyben kötelez is arra, hogy az itt élők boldogulásáért, városunk fejlődéséért dolgozzam. Az ország irányításában bekövetkezett változások talán mág az eddiginél is fontosabbá teszik a polgári erők összefogását, ezért továbbra is legjobb tudásom szerint kívánom szolgálni városunk érdekeit. Wintermantel Zsolt Tájékoztató 2002. május 15-e után megkezdődik a IV., Lotz Károly utca, valamint a Bólyai Farkas utcában a szennyvízcsatorna építése. A közmű kivitelezés és útjárda burkolat helyreállításának idejére a lakosság megértését és türelmét kérjük. Polgármesteri Hivatal HASZNÁLTRUHA-VÁSÁR A Zrínyi Ilona Társaskör Egyesület május 17-én pénteken 10-től 16 óráig, május 18-án szombaton 9-től 13 óráig, május 24-én pénteken 10-től 16 óráig, május 25-én szombaton 9-től 13 óráig használtruha-vásárt rendez már 50 Ft-os darabártól a IV., Király u. 9.1. em. (volt Koktél Áruház) alatt. Ugyanitt elfogadunk játék, könyv, ruhanemű adományt. Bevételeinket a kerületben karitatív célokra használjuk fel. Mindenkit szeretettel vár a társaskör nevében Bujdosó Miklósné elnök ü | PEST Újpest Önkormányzaténak kéthetente megjelenő lapja Szerkesztőség; Polgármesteri Hivatal 1041 Budapest, István út 14. Tel.: 231-3160,231-3130/144, fax: 231-3161 Interneteim: http://www.ujpest.hu Kiadja: Újpest Önkormányzata Szerkesztőségi titkár: Érsek Tiborné Hirdetésfelvevő: Tóth Andrásné Nyomdai előkészítés: Újpest szerkesztősége, Daróczi Zita és Vémi Ildikó Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Balogh Ádám vezérigazgató Internet: www.szikralapnyomda.hu E-mail: szikra.kervigh@szikralapnyomda.hu Terjesztő: DM Hungary Kft, tel.: 318-0969 J X. évfolyam 10. szám Felelős szerkesztő: Bangha Katalin