Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-03-08 / 5. (211.) szám

2001. március 8. ÍJ PEST 15 Kinek adjam az adóm 1%-át? A „Rendelőnkért" Alapítvány 1997-ben jött létre a Káposztásmegyer II.-n élők kezdeményezése alapján annak elősegítésére, hogy létesüljön egy lehető legjobb felszereltségű háziorvosi rendelő az itt élők számára. 2000- ben először részesülhettünk a személyi jövedelemadók 1%-ából befolyt összegből, ennek értéke ekkor 450 000 forint volt. Az összeget számítógép­­fejlesztésre és a főként gyermekek légúti bántalmaira hasznos inhalálógép beszerzésére fordítottuk. Adójuk 1%-át a „Rendelőnkért” Alapítvány számlájára az APEH a 18226089-1-41 adószám feltüntetésével utalja át. Bizalmukat köszöni az itt lakók nevében a kuratórium: dr. Kelemen László, dr. Müller Mária, dr. Csiszár Katalin és dr. Nagy Judit a Hargita utcai rendelőben dolgozó háziorvosok, illetve gyermekorvosok. Az „SOS Bródy Imre Gimnázium Alapítvány” tisztelettel köszöni azokat a felajánlásokat, amelyek a 2000. évi adó egy százalékára vonatkoznak. Ebből az összegből a közelmúltban kézszárító automatákat vásároltunk a mosdókba, amelyek hozzájárulhatnak a tanulók közérzetének javításához. Kérjük, hogy amennyiben tehetik, a 2001. évben is alapítványunk számára utaltassák át adójuk egy százalékát! Az adószám: 19666141-1-01. Köszönettel: az „SOS Bródy Imre Gimnázium Alapítvány" kuratóriuma. A Német Tagozatos Általános Iskola „Csengő” Alapítványa köszöni mind­azoknak, akik az 1999-es évben adójuk 1%-át felajánlották számukra. Az összeget két tanterem bútorzatának felújítására fordítottuk. Kérjük, hogy 2000. évi adójuk 1%-ával ismét segítsék céljaink megvalósítását. Adószámunk: 1804782-1-41. Köszönjük! A kuratórium nevében: Vörös Józsefné igazgató Az „N. J. Pro Homine” - Könyves Kálmán Gimnáziumért - öregdiák alapítvány nevében ezúton is kérjük mindazokat, akik egykor szívesen jár­tak gimnáziumunkba, támogassák 1% adójukkal az idei adóbevallásuk benyújtásakor rendelkező nyilatkozat segítségével a Könyvest. A nyi­latkozatra csak a kövtkező adószámot kell ráírni a megfelelő helyre: 18051142-1-41. Vízváry Vilmos kurátor A General Electric Power Systems a General Electric vállalatbirodalom vezető üzletágaként energiaipari termékek, szolgáltatások és technológiák fejlesztésé­vel, gyártásával és értékesítésével foglalkozik. A Veresegyházon megkezdett gyár építésével jelentős beruházást kezdett el, ahová képzett, energikus, tapasztalattal rendelkező, angolul beszélő munkatársakat keres: • Elektromos mechanikus karbantartó • Karbantartó műszakvezető • Beszerző • Hegesztőmérnök • Termeléstervező • Minőségbiztosítási mérnök AWI hegesztő / Hungary-Power Systems Ha a fenti hirdetés felkeltettpd&deklődését, kérjük! mihamarabb jut­tassa el hozzánk fénykénad;szakmai önéletrajzát az alábbi címre: Kovács Rozália, OE Hungária Rt. 1046 Budapest, Fái út 141/91. Telefon: 231-5980, káé 231-5906, E-mail: rozalia.lun ics@ps.ge.com HÍRMORZSÁK Meglepetés-hétvége a Margitszigeten A Bringóhintó Kkt. 1995 óta rendezi.meg minden tavasszal a margitszigeti nagy­családosnapokat. Ezzel a több gyermeket vállalóknak szeretnének egy hangulatos hétvégét, kellemes kikapcsolódást biz­tosítani. Idén március 17-én és 18-án 8-18.30 óráig tart a program a Margit­szigeti Bringóvárban. A hétvégén ahány gyermekkel veszik igénybe a kölcsönzési szolgáltatást, annyiszor 10% kedvez­ményt biztosít a kkt. A kölcsönzés után minden gyermek egy kis meglepetést és jégkrémet kap ajándékba. A rendezvény zárásaként, vasárnap este sorsolást tar­tanak, ahol újabb ajándékok (színházje­gyek, játékok) találnak majd gazdára. Érdemes tehát mindenképp „hajtani", hisz a nyereményjáték fődíja egy családi hétvége a visegrádi Silvanus Hotelban. Kispályás foci A hagyományokat folytatva a Junior Magazin negyedik alkalommal rendezi meg idén a Pepsi Kispályás Focikupát. A versenyre az ország minden tájáról várják a 6., 7., 8. osztályos fiú és lány iskolai csapatok jelentkezését. Közülük 320-at közjegyző jelenlétében sorsolnak ki, és ők vehetnek majd részt a május 5-19. között zajló focikupán. Az elődöntő mérkőzéseket egyenes kieséses rendszer­ben, öt helyszínen megszervezett re­gionális fordulóban játsszák a csapatok. A döntőre a tervek szerint május 19-én kerül sor, Budapesten. A kispályás foci­kupa minden résztvevője és a dobogósok egyaránt ajándékokra számíthatnak. Emellett a győztes csapat minden tagja előfizetéses mobiltelefont és egynapos ausztriai Safari napot nyer. Nevezési határidő: április 13. Nevezési cím: Bp„ 1461. Pf. 58. Egyéb információ a www.ju­­nior.hu címen és a 06-1-455-6191-es szá­mon szerezhető. Te alakíthatod a történetet... A LEGO és a Junior Magazin életed legiz­galmasabb kalandjára invitál. Ismerd meg hőseidet, maszkjaikat, erejüket vagy ép­pen gyengeségüket! Tedd főszereplőid kalandját legendává, és küldd el te is történetedet! ...A misztikum és a sci-fi határmezsgyéjén járunk. Bionicle - ez a jelszó. Az egzotikus Mata Nui-szigeten egy elnyomott társadalom él a gonosz Makuta uralma alatt. Elnyomott, de nem reményvesztett! Papjaik (a Turagák) tartják bennük az erőt, hivatkozva a le­gendára, mely szerint hat Toa érkezik, kiket különleges képességeik és titok­zatos maszkjaik segítenek küldetésük­ben, hogy megmentsék a népet a go­nosztól! Egy napon hat különös doboz vetődik a sziget partjára: megérkeztek a Toák. Útra kelnek, hogy megszerezzék a Tudás maszkjait, mert csak így győzhetik le a gonosz Makutát. A legenda testet öltött... Mit tegyenek, merre menjenek, s legfő­képp, kinek a segítségét vegyék igénybe - ha egyáltalán van esélyük?! A történet végét most te alakíthatod. Terjedelem: 2 gépelt oldal. Beküldési határidő: március 30. Cím: 1539. Bp„ Pf. 562. A legjobbnak talált sztorik beküldői értékes nyere­ményben részesülnek! Bővebb informá­ció a www.junior.hu oldalán. Újpest bajnoka Férfi kispályás labdarúgó-bajnokság 2001. évi versenykiírása A bajnokság tervezett ideje: április 12-től június 15-ig, augusztus 30-tól október 26-ig. A bajnoksággal kapcsolatban bővebb felvilágosítást nyújt Tóth Attila szervező a 360-3107-es telefonszámon. A bajnokság helye: Chinoin Sporttelep, Bp. IV., Tábor u. 16. A bajnokság rendezője: Újpest Sport Club Lakóterületi SE. Tervezett játéknap: csütörtök-péntek, 16 és 20 óra közötti időpontban. Csapatonként hetente csak egy mérkőzést kell játszani. Nevezés módja: A nevezési lapot kitöltve (új csapat esetén a csapattagok fényképével). Lehet személyesen nevezni az egyesület irodájában hétfőn 8-18 óráig, szerdán 8-17 őrá ig, kedd, csütödök 8-16 óráig, pénteken 8-12 óra között. Cím: Budapest IV, Petőfi u. 4-6.1. emelet 7. Nevezési díj: 30 ezer Ft. Nevezési határidő: 2001. március 30. péntek 12 óra. . . KÖSZÖnÖm! A népszámlálásban nyújtott segítőkészséget, jóindulatú fogadtatást köszönöm mindenkinek, aki ebben a körzetben él! Ők segítettek ab­ban, hogy munkámat maradéktalanul, rövid idő alatt elvégezhettem. Körzetem: Bajza utca - Hárfa utca - Gyulai tér - Madách utca - Benczúr utca - Kinizsi utca - Leiningen utca - Wesselényi utca által határolt három lakótömb. Somogyvári Gábomé kérdezőbiztos 91 Hálásan köszönjük! Köszönetét mondunk a GEPÁRD csoportnak, akik megtalálták és hibátlan állapotban visszakaptuk a 2 és fél éve ellopott gép­kocsinkat. Egy újpesti lakos

Next

/
Oldalképek
Tartalom