Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)
2001-12-20 / 25. (231.) szám
2001. december 20. A második helyen Virág Tamás... ...a harmadik helyen Gecse Brigitta, a Könyves Kálmán Gimnázium diákjai végeztek Németh Imre, a Babits Mihály Gimnázium diákja lett a győztes Az idén november végén ismét, immár kilencedik alkalommal, megrendezésre került a kerületi matekverseny a Könyves Kálmán Gimnáziumban. A kerület 10 iskoláját hívtuk meg, ahonnan összesen 157 tanuló adta be jelentkezését. A versenyen végül 8 iskolából 117 fő vett részt. A rendezvény főszervezője Kovács Csaba matematika-fizika szakos tanár és osztálya, a 11. a volt, akik minden tőlük telhetőt megtettek az esemény minél tökéletesebb lebonyolítása érdekében. A verseny megrendezésében továbbá nagy segítséget jelentett Hock Zoltán alpolgármester úr és az Újpest Önkormányzat támogatása. (A diákok örömmel üdvözölték körükben az iskola egykori tanárát, Nixné Bartal Esztert, a polgármesteri hivatal művelődési osztályának vezetőjét.) A verseny első hat helyezettje kapott díjat. A 4-5-6. helyezettek tárgyjutalmat és oklevelet, míg a dobogósok, tehát az első három helyezett tanuló az önkormányzat ajándékát, egy könyvvásárlási utalványt kapott. A verseny helyezettjei: 1. helyezett: Németh Imre, Babits Mihály Gimnázium, 2. helyezett: Virág Tamás, Könyves Kálmán Gimnázium, 3. helyezett: Gecse Brigitta, Könyves Kálmán Gimnázium, 4. helyezett: Falusi Zsolt, Babits Mihály Gimnázium, 5. helyezett: Thierry Ádám, Könyves Kálmán Gimnázium, 6. helyezett: Varga Tímea, Könyves Kálmán Gimnázium és Kóródi Norbert, Újpesti Műszaki Szakközépiskola. Ajándékban részesítette a zsűri azokat a versenyzőket is, akik ugyan nem kerültek be a legjobb 6 közé, de legeredményesebben képviselték iskolájukat. Név szerint: Wirth Viktória, Bay Zoltán Szakközépiskola, Tugyi Katalin, Kanizsai Dorottya Szakközépiskola, Molnár Gábor, Berzeviczy Gergely Szakközépiskola, Táti Anna, Bródy Imre Gimnázium. A verseny szervezői és a zsűri számára, amint ezt az alpolgármester úr is hangsúlyozta köszöntőjében, külön örömet jelent, hogy első ízben köszönthettük a Károlyi István 12 évfolyamos Gimnázium tanulóit versenyünkön. A díjakat Hock Zoltán alpolgármester úrtól vették át a diákok. Ezúton szeretnénk köszönetét mondani az Újpesti Önkormányzatnak és kiváltképpen Hock Zoltán alpolgármester úrnak az eseményhez nyújtott támogatásért. Borbáth Noémi, Erős Pál Zoltán 11/a (Fotó: Zalka István és Horváth Dávid) ÚJPEST lijm Matekverseny a Könyvesben Újpest legjobb rajzosa: Lovas Balázs. A győztes nyereményével, a kerékpárral távozott. Újpest legjobb rajzosai Ki a legjobb rajzos Újpesten? címmel a közelmúltban rajzversenyt hirdetett az Ady Endre Művelődési Központ, a Csehi Pogány István művészkör, valamint a Langlet Valdemár Általános és Felnőttképző Iskola művészeti tagozata. Három napon keresztül zajlott a verseny, majd november 28-án az ünnepélyes eredményhirdetésre került sor. A zsűri döntése értelmében: 1. Lovas Balázs 11 éves (Testnevelés Tagozatos Általános Iskola); 2. Major Levente 10 éves (Testnevelés Tagozatos Általános Iskola); 3. Kis Barbara 10 éves (Szűcs Sándor Általános Iskola). Különdíjasok: Nagy Dániel 11 éves (Nyár Utcai Általános Iskola), Jakusovszky Kristóf 11 éves (Kossuth Oktatási - Nevelési Központ), Pikáts Attüa 11 éves (Langlet Valdemár Általános és Felnőttképző Iskola), Ternák Lajos 11 éves (Langlet Valdemár Általános és Felnőttképző Iskola), Pajor Petra 11 éves (Langlet Valdemár Általános és Felnőttképző Iskola), Balázs Nikolett 11 éves (Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium), Laczkó Magyar Barbara (Bajza József Általános Iskola), Tiborcz Henriette 10 éves (Langlet Valdemár Általános és Felnőttképző Iskola), Sivák Erik 12 éves (Langlet Valdemár Általános és Felnőttképző Iskola). Q