Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)
2001-12-06 / 24. (230.) szám
2001. december 6. Van már programja szilveszter éjszakára? Gyöngyösi Tibor csaknem 20 évig dolgozott mint discjockey (közismertebb néven, mint lemezlovas) az éjszakában. Ennyi idő alatt szerzett elég tapasztalatot, gyakorlatot az emberekkel való bánás területén, s tudja, hogy a vidámság, a szórakozás mennyire képes befolyásolni az emberek napi hangulatát. Fergeteges partyk, jó hangulatú, feledhetetlen esték...de ahogy ő mondja, eljön az az idő, amikor az ember tovább kell hogy lépjen. Az ő esetében ez a második lépés egy hasonló világ, a média irányába vezetett. Több éven keresztül dolgozott a Danubius, a Juventus Rádiónál mint manager, s mint műsorvezető is. Idővel a média másik területe, a televíziózás irányába indul: több kereskedelmi, és regionális televíziónál jelentkezett önálló műsorral, mellette pedig marketing tevékenységet végzett. A munkahely évek alatt változott, jelenleg egy internetes cég PR-jával („kapcsolattartás a közönséggel”) és marketingjével foglalkozik. A változások nem csak a munkahelyet érintették, és a VI. kerület forgataga helyett egyszercsak Újpesten ébredt Gyöngyösi Tibor. Lassan megismerte az itt élőket, és egyre inkább hatott rá a helyiek lokálpatriotizmusa. Több újpesti kulturális rendezvényen részt vett, és idővel kikristályosodott fejében egy gondolat... Ő állítja, és én készséggel elhiszem neki: aki egyszer szórakoztatásból élt, az soha nem hagyhatja múltját teljesen maga mögött. Az ilyen „bolondok” (ahogy magát jellemzi), mindig a tűz közelében akarnak maradni. Szeretnek mulattatni, élvezik a jó hangulatot, a tömeget... és mindig ennek megteremtésén munkálkodnak. Gyöngyösi Tibor fejébe vette, hogy szilveszter éjszakáján egy hatalmas „bulit” szervez az itt lakóknak. Az ügy oldalára állította Újpest vezetőit, több mulünacionális céget, és a kezdeti álmok az előkészítés, lassan pedig a megvalósítás stádiumába jutnak. Helyszín már van (Káposztásmegyer, Óceánárok utca), Újpest Önkormányzatának jóvoltából, ingyen és bérmentve. Színpad is lesz, fűtéssel, árammal, fellépővel a Chinoin Rt, az ELMŰ és Hevesi Tamás jóvoltából. A rendről, a tisztaságról is gondoskodni kell természetesen, ennek egy részét szintén ingyen az FKFV RT vállalta magára. Van aki tortát, ajándékot ajánlott fel, s így szilveszter éjszakáján játékok, vetélkedők, s nagy nyeremények is várnak a látogatókra. ' A lelkesedés azonban nem tud minden falat ledönteni, és természetesen akadtak olyanok is, akik keresetlen szavak kíséretében mutattak ajtót a főszervezőnek. Amikor azt kérdeztem Gyöngyösi Tibortól lelkesedését látva, nem fél e az esetleges kudarcoktól, nevetve azt felelte. „Újpesten 130 ezer ember él. Ha közülük csupán csak az itt lakók 10 százaléka, esetleg öt százaléka jön el az Óceánárok utcába, már akkor is 6500 ember... és miattuk érdemes egy jó bulit szervezni! Amit mi ígérni tudunk, az jó zene régi slágerektől napjaink zenéjéig. Nevetés, móka, kacagás, egyszóval kulturált szórakozási lehetőség 2001 búcsúztatására ” K.E. (Az Újpesti Szilveszteri Terasz részletes programját a december 19-i lapszámunkban olvashatják.) Tisztít, fest, felújít, antikol minden konfekcionált bőrterméket. Bőrgarnitúrák felújítása. Nagy tömegű textíliák, sötétítők, ágytakarók, drapériák, szőrme- és gyapjúszőnyegek, bioágyneműk tisztítása. Fővárosi Állat-egészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás IV. Állatorvosi Hivatal és Rendelő 1046 Bp., Bőröndös u. 2. 1041 Bp., Templom u. 5. Telefon: 230-4843 ^ Telefon: 369-5791 Rendelési idő: Rendelési idő: H-P: 17-19 óráig, H-P: 10-12, és 17-18 óráig Sz: 8-9 óráig “ “ Sz: 10-12 óráig Dr. Horváth László hatósági állatorvos, szakállatorvos és fiai Dr. Horváth Ádám állatorvos Dr. Horváth László állatorvos jó minőségű használt ruhák árusítása WO Ft-as egységárán. Nyitva: 8-17 óráig, a TV. kér., Virág u. 33/b szám alatt (Árpád út sarok). Dr. Aszódi Ágnes és dr. Panyi Mihály szülész-nőgyógyászok értesítik kedves betegeiket, hogy magánrendelőjük címe megváltozott: 1041 Bp., Liszt Ferenc u.12-14/c Telefon: 370-6842 Rendelési idő: dr. Aszódi Ágnes kedd: 15.30-tól 18.30 óráig dr. Panyi Mihály csütörtök: 16-tól 20 óráig m mi Férfiruha-kereskedés Öltöny+mellény 14 990 Ft-tól Zakó 5990 Ft-tól Nadrág 4990 Ft-tól Ing 2990 Ft-tól Kabát 3/4-es 24 990 Ft Nyakkendőakció 2 db 1990 Ft Legolcsóbban a gyártótól! Az Újpesti SZEI Családsegítő Szolgálat lakásmobilizációs programjában folyamatosan közvetítünk eladó, elcserélhető lakásokat Segítséget nyújtunk akkor is, ha ingatlanát díjhátralék terheli. A jogtiszta adásvételek lebonyolítása érdekében intézményünk jogásza működik közre. Adatbázisunk főleg újpesti és káposztásmegyeri panellakások adataiból áll. A nyilvántartásba vétel ingyenes. Minden érdeklődőt várunk! Címünk: 1046 Bp., Óceánárok u. 7. Telefon/fax: 380-6574. Ügyfélfogadási idő: kedden és csütörtökön 16-19 óra között. Néhány jelenleg is értékesítésre vagy cserére váró lakás: • Hajló u.-i, 67 nm-es, 2+2 szobás, extrán felújított lakás, 4 emeletes házban eladó, vagy kisebbre cserélhető. • IX. ker.-i, Üllői úti, 95 nm-es, 2+1 szobás lakás, 5 emeletes bózbon eladó. Irányár: 22 M ft. • Virág u.-i, 56 nnves, 2 szobás, erkélyes lokás elodó, vagy kisebbre cserélhető. Irányár: 7,5 M Ft. • Deák F. u.-i, 57 nm-es, 1+2 félszobás lakás fele tulajdoni része, lakottan eladó. Irányár: 2,3 M Ft. • Káposztásmegyeri úti, 53 nnves, 2 szobás, egyedi fűtésű lokás, 4 emeletes házban eladó. Irányár: 10,5 M Ft. • Bárdos A. u.-i, 54 nm-es, 2 szobás, felújítondá lakás sürgősen elodó. Irányár: 6,4 M Ft. • Istvánlelki úti, 54 nnves, 2 szobás lakás, felújított állapotban elodó. Irányár: 7,6 M Ft. • Virág u.-i, 54 nm-es, 2 szobás, erkélyes lakás eladó. Irányár: 7,8 M Ft. • Árpád úti, 67 nm-es, 2 szobás, felújított önkormányzati lakás kisebbre cserélhető. • Galopp u.-i, 85 nm-es, 2+2 szobás lakás 4 emeletes házban eladó. Irányár: 12 M Ft. • Bárdos A. u.-i, 72 nm-es, 2+l szoba-hallos lokás két kisebbre cserélhető. Irányár: 9 M Ft. • Vili. kerületi, Füvészkert u.-i, 31 nm-es, gázfűtéses lakás 3 emeletes épületben eladó, vogy nagyobbra cserélhető. Irányár: 4,9 M Ft. • Bőröndös u.-i, 61 nm-es, 2 szobás lokás, 4 emeletes épületben eladó. • Galopp u.-i, 86 nm-es, 2+2 szobás lokás eladó, vagy kisebbre cserélhető. Irányár: 14,2 M Ft. • István úti, 72 nm-es, 2+1 szobás önkormányzati lokás két kisebbre cserélhető. • Rózsa u.-i, 63 nm-es, 1+2 szobás, felújított lakás eladó, vagy 1+1 szobás, nem panel lakásra cserélhető. Irányár: 8,5 M Ft. • Külső Szilágyi úti, 69 nm-es, 2+1 szobás lakás eladó. Irányár: 8,5 M Ft. • Galopp u.-i, 86 nm-es, 2+2 szobás lakás eladó, vagy kisebbre cserélhető. Irányár: 14,2 tt Ft. • István úti, 72 nm-es, 2+1 szobás önkormónyzoti lakás két kisebbre cserélhető. • Rózsa u.-i, 63 nm-es, 1+2 szobás, felújított lokás eladó, vogy 1+1 szobás, nem panel lokásro cserélhető. Irányár: 8,5 M Ft. • Külső Szilágyi úti, 69 nm-es, 2+1 szobás lokás eladó. Irányár: 8,5 M Ft. ,