Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)
2001-12-06 / 24. (230.) szám
6 2001. december 6. lök ...rovatunkban megjelenő írásokat képviselők írják. • Az írásokat szerkesztőségünk változtatás nélkül adja közre. Új Baloldal Újpesten A legutóbbi testületi ülés óta sokan érdeklődtek az iránt, hogyan alakult meg, kik a tagjai az Új Baloldal választási szövetségnek. E rövid írással azt az űrt szeretném pótolni, melyet az országos médiák hagynak, egyébként bármilyen kezdeményezés bemutatásában. Persze, szerkesztője válogatja, hogy miről és milyen hírt adnak azokról, akik át akarják törni a parlamentbe jutás előtt emelt falakat. A Szociáldemokrata Unió célul tűzte ki, hogy az egyébként más pártok felé szorosan el nem kötelezett Szociáldemokratákat összefogva, megméretteti magát a 2002. évi választásokon. E munka során derült ki, hogy számos, egyébként bal oldali értékeket valló párt működik ma az országban, akik nem elégedettek a parlamenti baloldal politizálásával, lendületével. A Szociáldemokrata Unió felvállalta, hogy egységbe tömöríti ezeket az erőket és közösen létrehozzák azt a választási szövetséget, ■ A honvédség személyi állománya tényleges szolgálatot teljesítő katonákból (hivatásos és szerződéses állomány), köztisztviselőkből és közalkalmazottakból, valamint a hadkiegészítési állománya hadkötelesekből (sorkatonai szolgálatra kötelezettek, tartalékos hadkötelesek, póttartalékosok és önkéntes tartalékosok) áll. ■ Az a hadköteles, aki nem kapott szolgálathalasztást, és 24 éves koráig nem rendelték sorozásra, a katonai alkalmasság megállapítása céljából felhívás nélkül is köteles megjelenni a lakóhelye szerinti hadkiegészítő parancsnokságon. ■ A fegyveres és fegyver nélküli sorkatonai szolgálat időtartama 6 hónap. ■ Nem hívható be sorkatonai szolgálatra az a hadköteles, aki a saját háztartásában két vagy ennél több kiskorú vér szerinti, örökbe fogadott, mostoha vagy nevelt gyermek eltartásáról gondoskodik. (Nevelt gyermek az, akit a hadköteles legalább egy éve tart el saját háztartásában.) Az a hadköteles sem hívható be sorkatonai szolgálatra, akinek testvére (mostohatestvére) a katonai szolgálat teljesítése alatt öngyilkosságot követett el, bűncselekmény következtében életét vesztette, avagy a szolgálat teljesítése közben bekövetkezett, illetőleg azzal összefüggő baleset következtében meghalt, kivéve, ha a sorkatonai szolgálatra való behívását kéri. ■ Tanulmányi szolgálathalasztást annak a hadkötelesnek kell engedélyezni, aki felsőoktatási intézményben az első alapképzésben vesz részt, vagy az általános iskolában, a kömely megmutatja, hogy lehet programok és új politizálási stílus mellett a baloldalon is egységet létrehozni. Új Baloldal-i egységet! Ebben a Civil Demokratikus Unió, Keresztény Szociális Unió, Magyar Jövő Pártja, Magyar Családok Országos Szövetsége és az Egészséges Magyarországért Párt vesz részt a Szociáldemokrata Unió mellett. E szervezetek elfogadták sőt kiegészítették azt a szociáldemokrata értékekre épülő programot, mely valódi képviseletet biztosít a rendszerváltás veszteseinek és tárgyalóképes, higgadt politikai stílust kíván bevezetni az egyébként igen hektikus közéletbe. Az Új Baloldal a helyi politikában is a városi érdekek érvényesítését kívánja képviselni és nem kíván részese lenni az indulatokat gerjesztő, öncélú politikai csatározásoknak. Albrecht Péter frakcióvezető Új Baloldal zépiskolában, illetve a szakiskolában nappali rendszerű iskolai oktatásban vesz részt, feltéve, ha az oktatási intézmény a tanulmányok folytatását vagy azok egy éven belüli megkezdését igazolja. Az igazolás „tanulói, hallgatói jogviszony igazolás”, melyet minden év október 15-ig le kell adni. ■ A belépő évfolyamnak - adott évben betölti a 17. életévét - kötelező egészségügyi vizsgálaton kell megjelennie. Ennek dokumentuma az „egészségügyi törzslap”, melyet legkésőbb azon év szeptemberében kell leadni a Polgármesteri Hivatal részére. ■ 2002. januártól folyamatosan történik a sorozás a Fővárosi Hadkiegészítő Parancsnokságon (Budapest II. kerület, Pasaréti út 84.). ■ Az előző évek gyakorlatától eltérően a behívások rendje is változott. Nem négy alkalommal történik évente, hanem minden páratlan hónapban. A bevonulási segély mértéke nem változott, a mindenkori minimálbér (2002-ben 50 000 Ft) 60%-át fizeti ki a hivatal szociális irodája. A teljes minimálbér akkor adható bevonulási segélyként, ha a saját háztartásában 1 gyermeket nevel a bevonuló. Kérdésekkel és további információkkal állok rendelkezésre a Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben. Szűcs Mariann katonai főelőadó tel.: 369-3333/272 Jön! Jön! Jön! Jön! Karácsonyi számunkban: Újpest-totó 2001 A tavalyi évhez hasonlóan, szerkesztőségünk idén is 13+1 kérdéssel szeretné meglepni játékos kedvű olvasóit. Ezúttal a 2001. év újpesti eseményeiből válogattunk, valamennyi rejtvényünk a városrésszel kapcsolatos. A kérdések között kizárólag olyan témák szerepelnek, amelyekről az Újpest újságban is olvashattak. „Rejtvényvadász" olvasóink - ha szükséges - a Király könyvtárban megtalálják lapunk összegyűjtött számait. A megfejtéseket postán, faxon vagy személyesen január 4-ig várjuk. A totószelvény legjobb megfejtői 2002-es naptárt, illetve könyvjutalmat kapnak. Most mutasd meg! Az idén az „olvasás éve” volt, szeretnénk, ha a jövő év az „olvasók éve" lenne. Örülnénk, ha még otthonosabban éreznék magukat nálunk, és megismerhetnénk „másik arcukat” is, ha új oldalukról mutatkoznának be. Kedves Olvasó! 2002-ben egy rendezvénysorozat szereplői közé hívjuk Önt! Ha a foglalkozása vagy a hobbija a művészet bármely ága, itt, a könyvtárban megmutathatja tehetségét! Legyen az festészet, grafika, előadó-művészet (próza, ének, zene, tánc), fotózás. Mi biztosítjuk a kiállítási és a fellépési lehetőséget. Várjuk jelentkezését a Király u. 5. szám alatt, 2001. december 31-ig. Nyers Erika és Szabó Ervinné könyvtárosok Tájékoztató Az Angol Tagozatos Általános Iskola (Fóti út 66.) tájékoztatója a leendő első osztályosok szüleinek Tisztelt Szülők! Rövid tájékoztatással szeretném Önöket segíteni az iskolaválasztásban. A 2002/2003-as tanévben 3 első osztályt indítunk. Felveszünk minden gyereket, aki az iskola körzetében lakik (a körzethatárokról például az óvodák tudnak tájékoztatást adni), valamint felveszünk minden olyan körzeten kívüli leendő első osztályost, akinek a testvére már hozzánk jár. A további körzeten kívülieket a jelentkezés sorrendjében vesszük fel. Január 3-tól várjuk a körzeten kívüli jelentkezőket, akiket egy listára írunk fel. A tavaszi beiratkozás után (április végén) - amikor már tudjuk, hogy körzetünkből hány gyerek jön hozzánk - a jelentkezés sorrendjében vesszük fel őket. Február 6-án 8 órától nyílt tanítási napon szeretnénk bemutatni iskolánkat, melyre várjuk az érdeklődő szülőket. Mező János igazgató Katonai ügyek A honvédelemről szóló törvény változásai 2002. januártól