Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-11-08 / 22. (228.) szám

2001. november 8. tozások alapját nem a hivatal találta ki, hanem megváltozott törvények indokolták, ezeket „vezették” végig a helyi jogszabályokon. Mi­vel más, érdemleges észrevétel nem érkezett, a jelenlévők szavaztak, és 27 igen szavazattal fogadták el a napirendi pont három „alfe­­jezetét”. A napirend 3. pontjaként (már éjfélhez közeledve) Hock Zoltán alpolgármester tett előterjesztést a 2002. évi költségvetési kon­cepcióról (a témáról bővebben az alábbiak­ban interjút közlünk). Az alpolgármester összefoglalójában kiemelte: a koncepció rög­zíti a bevételi és a kiadási oldal egyensúlyát - azt, hogy az önkormányzat, mint a legna­gyobb munkáltató, a munkabéreket 2002-ben is ki fogja fizetni és folytatni fogja a már meg­kezdett beruházásokat, vagyis összes kötele­zettségének eleget fog tenni, megtartja és biz­tosítja többek között a közalkalmazottak Új­pest-pótlékát, a kimagasló munkát végzők számára az intézményvezetők döntési hatás­körébe utalt mozgóbérrendszert. Kiss Sándor, az MSZP frakcióvezetője kriti­kával illette az előterjesztést, hangsúlyozta, a (folytatás a 6. oldalon) Költségvetési koncepció Cél: az alapfeladatok ellátása és az eddigi vívmányok megtartása Az önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén megtárgyalta és elfogadta a IV. kerületi önkormányzat intézményei és a polgármesteri hivatal 2002. évi költségvetési koncepcióját. A koncepció kidolgozása és vitára bocsátása minden esetben a költségvetési rendelet „beve­zetője” is, az ebben elfogadottak nyomán készül a részletes szabályozás. Hock Zoltánt, a költségvetésért felelős alpolgármestert a 2002. évi költségvetési koncepcióról kérdeztük a testületi ülést követően. Elsőként arról, mi a magyarázata annak, hogy a korábbi gyakor­lattól eltérően a koncepcióról egy hónappal ko­rábban tárgyalt a testület?- Mint ismeretes, a kormány kétéves költség­­vetést fogadott el 2001-ben, ismertek tehát az állami költségvetésből az önkormányzatok­nak leosztott pénzügyi keretek. Ugyanakkor az önkormányzatokra nézve nem volt kötele­ző a kétéves költségvetés elkészítése, az új­pesti önkormányzat is csak egy évre tervezett a 2001-re elfogadott rendeletében, és ismét egy esztendőre tekintünk előre, amikor a 2002. évi költségvetési rendeletünket készít­jük. Az önkormányzatok költségvetésének másik részét a fővárosi forrásmegosztásból származó bevételek jelentik, s mint ismere­tes, a fővárosi közgyűlés még szeptemberben döntött erről. Mivel régóta tudatos tervező­­munka nyomán alakul az újpesti önkor­mányzatnál a költségvetési kiadásokat és be­vételeket egyensúlyban tartó tervezőmunka, az elvártnak megfelelő pontossággal tudjuk tervezni saját bevételeink nagyságát is, így semmi akadálya nincs, nem volt annak, hogy a megszokotthoz képest valóban egy hónap­pal korábban tárgyaljon a testület a 2002. évi költségvetési koncepcióról. A koncepció elfo­gadása pedig zöld utat jelent a költségvetés tervezésének is, amelyet szeretnénk még eb­ben az évben a képviselő-testület elé tárni. Cé­lunk ugyanis, hogy január elsejétől legyen el­fogadott „élő” költségvetési rendeletünk. A ko­rábbi évek során általában február közepére jutottunk el idáig, és az önkormányzati intéz­mények, valamint a polgármesteri hivatal egy­aránt „érezték” a nem rajtunk múló, ám még­is késedelmes gazdasági évkezdés hátrányait.- Milyen elképzelésekkel várja a 2002. évet Újpest Önkormányzata? Milyen elgondolá­sok alapján rangsorol a feladatokat tekintve?- Újpest Önkormányzata a régóta kiegyensú­lyozottan gazdálkodó és működéséhez hitel- ! felvételt elutasító önkormányzatok közé tar­tozik. Ezt a „jó” szokásunkat 2002-ben is sze­retnénk megtartani. Ha leegyszerűsítem a költ­ségvetési tervezőmunkánkat, célunk 2002-ben sem más és nem is kevesebb, mint egy esz­tendővel ezelőtt volt. Az önkormányzat célja változatlanul a város és annak intézmény­­hálózatának működtetése, a bérek és az ezzel járó járulékok kifizetése, valamint a meg­kezdett beruházások folytatása, valamint be­fejezése.- Sok-e vagy kevés, ami ebbe a mondatba beleérthető?- Sok, és jelentős feladat, ha arra gondolunk, hogy az állami támogatásból érkező bevétel szűkén ugyan, de fedezetet nyújt a bérnövek­ményekre, de annak járulékait 2002-ben is - a mostani gazdasági esztendőben végzett gya­korlatnak megfelelően - saját pénzeszközök felhasználásából kell megoldani. A közalkal­mazotti, köztisztviselői bértáblázatok alkalma­zása, valamint a minimálbér kötelező érvé­nyű emelése jelentős terheket ró önkormány­zatunkra. 2002-ben sem lesz mód a dologi ki­adások központi költségvetésből történő emelésére, ugyanakkor a felhalmozási és fel­újítási kiadásokra Újpesten a jelenleginél töb­bet szeretnénk költeni, mert az intézmény­­hálózat működőképességének egyik elenged­hetetlen követelménye, hogy megfelelően karbantartott és felszerelt intézményekben folyhasson az alapfeladatok ellátása. Mivel 2002 májusától a munkanélküliek ellátásá­ban megszűnik a jövedelempótló támogatás jogintézménye, az e körben lévők körében a rendszeres szociális segélyezés válik általá­nos gyakorlattá. Önkormányzatunk számára ez annyit jelent, hogy mintegy 7,1 százalék­kal nő a szociális juttatásokra szánt előirány­zat. A reálisan tervezhető saját bevételek és az államháztartás más alrendszereiből átve­hető összegek jelenthetnek biztosítékot a ki­emelt területek és új feladatok többletköltsé­geire, az átlagkeresetek növelésére, illetve a nem számítható inflációs hatások enyhítésé­re. Ehhez viszont továbbra is szigorú, átgon­dolt és következetes gazdálkodásra van szük­ség, ami nagy felelősséget is jelent egyben.- Milyen prioritásokat fogalmaztak meg?- Mint már említettem, elsődleges feladatunk az önkormányzati alapfeladatok ellátása, vagyis az óvodák, iskolák jó színvonalú működtetése, a helyi hatáskörben lévő szo­ciális és egészségügyi ellátás, és a városüze­meltetés biztosítá­sa. Az alapfelada­tokon túlmenően pedig növelni kell a rendelkezésre ál­ló szűk fejlesztési és felújítási pénz­eszközök ésszerű felhasználását. Lé­nyeges a bevéte­lek pontos érkezé­se, a likviditás megőrzése. A va­gyonhasznosítás­ból származó többletbevételeket a városrész fejlesztésére forgatjuk vissza. Lényeges szempont, hogy az önkormányzati bérlakás­ban élők lakhatási támogatása csak önkormányzati elhatározásból legyen lehet­séges. Még mindig sok újpesti lakosnak van lakbér-, illetve különszolgáltatásidíj-hátralé­­ka. Lényeges, hogy a rászorultság elvét követő szociális ellátást biztosítsunk. Az újpesti önkormányzat pontos munkabérfize­tő, és a béreket 2002-ben is ki fogja fizetni. Szándékunk azonban ennél is jelentősebb: az államilag garantált jövedelememelésen túl­menően meg kívánjuk őrizni az eddig kiala­kult gyakorlatot, amely során többletjöve­delemmel ismertük el a városrész polgáraiért végzett köztisztviselői és közalkalmazotti munkát végzőket. 2002-ben is megmarad például a közalkalmazottak „Újpest-pótléka”, valamint az a mozgóbérrendszer, amelynek felhasználásáról - a többlet munkát vagy kimagasló eredményeket hozó többletmun­kát végzők esetében az önkormányzati intéz­mények vezetői saját hatáskörben dönthet­tek, és dönthetnek a jövőben is. 2002-ben is lesz Újpesten ingyenes tankönyv. Bevételi többletet jelenthet, ha önkormányzatunk kü­lönböző állami pályázatokon, céltámogatási rendszerekben vesz részt. Végül, de nem utolsósorban a jövő év elején befejeződik a bérlakás-építési program első üteme, és idő­közben megkezdődik a második ütem is. Önkormányzatunk ezzel jelentős állomáshoz érkezik el. A siker pedig egy több mint egy évtizedes tervszerű gazdálkodás sikere is, amely részben feledteti velünk a költségvetés bevételi és kiadási oldalának egyensúlyáért végzett napi „aprómunkát”.-bk-

Next

/
Oldalképek
Tartalom