Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)
2001-10-25 / 20. (21.) (227.) szám
2001. október 25. ÍJ PEST c4 zene - az önkifejezés varázslatos eszköze^. Amikor az ember felkészül egy interjúra, óhatatlanul megrajzol egy képet előre magában interjúalanyáról. Hangja, fotója alapján megpróbál „azonosulni” azzal, akiről arcképet kell készítenie pusztán betűk segítségével. Amikor az alábbi cikk megírására készültem, azt hiszem, „cserben hagytak” a megérzéseim... kis túlzással azt is mondhatnám, kellemes meglepetés ért... Egy keddi délutánon két életvidám, csillogó szemű, a zenéről hihetetlen lelkesedéssel beszélő közösségi emberrel találkoztam, akik sajátos stílusukkal sokban könnyítették ezen cikk megírását. Köszönet érte ezúton is. 1999 őszén egy felhívás jelent meg az Újpest újságban: „zenélő” vagy zenét szerető hölgyeket, urakat kerestek, akik a hét egy napján szívesen énekelnének együtt a Ferenczy Gizella és Salfay Ágnes által alapított kórusban. A felhívásra több mint 15-en - többségükben hölgyek - jelentkeztek. A maroknyi csapathoz a jelentkezési határidő eltelte után is sokan csatlakoztak, és lassan kialakult az a 40 fős, lelkes társaság, mely minden hétfő délutánját a zenének szentelte. Óvónő, tanárnő, iskolaigazgató, egykori zenész ült egymás mellé ismét az „iskolapadba” és látott hozzá újabbnál újabb darabok tanulásához. A Civil Kórus 2000. április 30-án, a Szt. József Plébániatemplomban tartott első fellépése nem várt sikert hozott. A vasárnapi mise után tartott bemutatkozás olyan jól sikerült, hogy ez még több munkára ösztönözte a kórustagokat. A közönség soraiban szakemberek is helyet foglaltak, és ők sem akarták elhinni: a tökéletesen tisztán megszólaló darabokat „amatőrök” adták elő! A rendszeres próbáknak, Kalocsainé Csillik Mária „szakszerű karnagyi vezetésének” köszönhetően nőtt a repertoár is, és a többszólamú kánonok mellett már erdélyi népdaloknak, modern daraboknak is örülhetett a zeneértő és zeneszerető közönség. Tavaly novemberben az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban rendezett millenniumi esten a nemzetiségiekkel együtt állt színpadra a kórus. 2001 áprilisában az Éltes Mátyás Speciális Iskola megsegítésére rendezett a Civil Kórus Egyesület önálló jótékonysági hangversenyt neves művészek közreműködésével. Nyáron az idősek otthonában is bemutatta műsorát az énekkar, és egyes énekdarabokat a - kórustagokból időközben alakult - kiszenekar hangszerrel is kísérte. Bár kezdetben akadták nehézségek, az elszántság, a sikerek úgy látszik mindenkit a „jó ügy” oldalára állítottak: a Könyves Kálmán Gimnázium ingyen biztosított termet a próbáknak, az Óceán TV csaknem minden fellépésére elkísérte a kórust, és az önkormányzat több képviselője, helyi vállalkozások is támogatták az énekkart. Mindig volt, és - szerencsére - van valaki, aki a magát egyelőre pályázati juttatásokból, tagdíjból fenntartó egyesületet munkával, eszközökkel vagy pénzzel segíti. A több jótékonysági rendezvény után idén őszszel megérkeztek az első felkérések is. Október 25-re, a 90 éves újpestiek köszöntésére az Ady Endre Művelődési Központba hívták meg az énekkart. A még „gyermekkorú”, éppen kétéves kórus december elején pedig a városvédők évadzáró közgyűlésén lép fel, és bár ezt előre nem illik mondani, de a siker borítékolható. Az idén áprilisban elindított koncertsorozat idő közben következő állomásához érkezett. Október 28-án 15 órakor a Szt. József Plébániatemplomban a nagycsaládosok javára rendeznek jótékonysági koncertet. A Kalocsainé Csillik Mária vezette csapat mellett a Budapest Klarinét Kvartett és több neves énekes - Blaskovics László, Sótér Katalin, Korondy György, Salfay Ágnes -, valamint előadóművész - Nyári István, Reé György - is fellép. KE Egy korábbi fellépés emléke-0« OQ □ Erdei iskola Kemencén Az elmúlt tanév végén az Erzsébet Utcai Általános Iskola négy felsős osztálya a Börzsönyben erdei iskolán vett részt. Miután hétfőn reggel a vonatállomáson összegyűlt mindenki, felszálltunk a vonatra, és Szobig zötyögtünk. Onnan busszal „házhoz szállítottak” mindenkit, majd elhelyezkedtünk a Kőrózsa Panzió szobáiban. Délután már feladatot is kaptunk: falukutatás. Térkép segítségével kellett felfedezni Kemencét, és mindent összegyűjtöttünk a falu múltjáról, jelenéről. Vacsora után osztályonként számoltunk be arról, ki mit látott és hallott. A legizgalmasabb mindannyiunknak az volt, hogy Kemencén ítélték el Magyarország légii.olsó emberevőit. Minden feladatra pontot kaptunk, mert az osztályok között verseny folyt, amit a tábor végén az én osztályom, a 7/c nyert meg. A következő nap első felében a szomszéd településen, Bernecebarátiban kérdezősködtünk, és oda-vissza jó nagy sétát tettünk. A nap második felében a Kemence-patak és környékének élővilágával, a Börzsöny kőzeteivel ismerkedtünk. Az első két nap ebéd után volt csendespihenő, amikor körül lehetett nézni a környéken, olvasni vagy aludni. Az esti kártyázás és beszélgetés persze elmaradhatatlan egy ilyen táborban. Tanáraink toleránsak voltak az estéket illetően, mert mi észre sem vettük, hogy egy picit hangosak vagyunk. A napok úgy rohantak, mint a vonat, amivel jöttünk. Persze ez így van, ha jókedvben, viccesen telik az idő. Szerdán egész napos túra zajlott a környező hegyekben, ahol a csapat egymást segítette hol ennivalóval, hol kikerülni egy gödröt, vagy biztatással, hogy mindjárt a hegytetőre érünk. Az út első, könnyebbik részén a Csarna-patak völgyében és a Fekete-völgyben haladtunk, majd az út emelkedni kezdett, és Salgóvár mellett elhaladva Holló-kő felé tartottunk. A térkép itt szép kilátást ígért, és valóban, a Börzsöny egyik legszebb részét láthattuk. Innen már könnyű dolgunk volt, mert hazafelé végig lejtett az út. Tanáraink „kifárasztásos” taktikája csak egy-két óráig hatott, estére a társaság újra a régi volt. Csütörtökön busszal mentünk kirándulni, ami némelyeknek émelygést okozott, de olyan szép helyeken jártunk, mint a Honti-szakadék, Nógrád vára, Horpács, a Mikszáth-kúria. Irodalom, történelem, földrajz - valahogy itt mindent könnyebb volt megjegyezni, megérteni, és érdekes, szép élményként maradnak meg bennünk. Este újult erővel élvezhettük a búcsúprogramokat. Akinek volt kedve, az számháborúzott vagy pingpongversenyen vehetett részt, később táncolhatott vagy beszélgethetett. Az utolsó napon kicsit fáradtan ébredtünk, a pakoláshoz, takarításhoz nem sok kedvünk volt. Egy-két apróbb eltűnt holmit is kerestünk együttes erővel, sajnos nem sok sikerrel. Ebéd után búcsút vettünk a panziótól, és azon az útvonalon, ahol jöttünk, hazafelé vettük az irányt. A közös élmények - amiket hazaérve szüleikkel is megosztottunk - még jobban összekovácsolták az osztályokat. Az idei tanévben várjuk a folytatást! Pipó Réka (most már) 8/c
