Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-10-25 / 20. (21.) (227.) szám

6 2001. október 25. Fedett jégpálya épül azt UTE sporttelepén „A döntő lökést Újpest Önkormányzata adta” Az újpesti jégkorongszakosztály 1955-ben alakult, és a felnőttgárda hamarosan meghatározó csapata lett a hazai hokinak. Az eltelt 46 esztendő alatt 15 alkalom­mal nyerték meg a bajnokságot. Rajtuk kívül ez egyetlen magyar csapatnak sem sikerült. Főként azután lendült bele a szakosztály, és minden korosztályban nevelte az utánpótlást, amikor 1964-ben elkészült a régi kézilabdapálya helyén a műjégpálya, amelyet a nagyközönség is örömmel vett birtokába. Az utóbbi évek­ben azonban úgy tűnt, hogy e sikertörténet befejeződik. A pálya egyre jobban tönkrement, a szakosztály pedig a megszűnés előtt állt. A felnőttcsapat még Újpesten maradt tagjai amatőrök lettek, és jószerével a szülők összefogásán, ál­dozatkészségén múlt, hogy az utánpótláscsapatok megmaradtak. Most úgy tűnik, hogy a csapatok kezdenek talpra állni, és a jövő esztendőben már fedett jégpályán korcsolyázhatnak a környékbeli gyerekek, felnőttek, és az időjárásnak nem kiszolgáltatva egész évben fedél alatt tarthatják edzésüket az UTE csapatai. A szakosztály gondjairól és az új fedett pálya felépítéséről Kerekes Andrással, a szakosztály­vezetés egyik tagjával beszélgettünk.- A szakosztály újjáéledésének egyik biztos jele, hogy a hírek szerint a korábbi évek csa­patának egyik legismertebb tagja, a szurko­lók kedvence, a sokszoros válogatott Ancsin János visszatért a szakosztályhoz?- Igen. Az edzőbizottság vezetője lett. Örök vi­ta, hogy kiemeljük-e a kezdet kezdetén a tehet­ségeseket és a többiekkel ne foglalkozzunk, magyarul elitképzést végezzünk, vagy foglal­koztassunk mindenkit, és majd a tömegbázis­ból kinőnek a tehetségek. Mi az utóbbit válasz­tottuk. Ancsin Jani egyik feladata éppen az lesz, hogy odafigyeljen az edzőkre, hogy a gye­rekeknél ne a meccs mindenáron való megnye­rése legyen az elsődleges és emiatt csak kevés gyereket játszasson az edző, miközben a többi ott ül a pádon. Ezek a gyerekek előbb-utóbb megunják ezt, és otthagyják a sportágat. Sajnos ez az utóbbi évtizedek nagy hibája volt. Ezzel a hoki tömegbázisa erősen csökkent. Tehát aki a mi sportolónk, az játsszon is, ne csak az edzé­sek gyötrelmeiben legyen része. Minden kor­osztályban indítunk csapatot, és tárgyalunk egy női gárda létrehozásáért is. Elképzelhető, hogy lesz öregfiúk csapatunk is. Ez esetben, az ösz­­szes korosztályban, valamennyi kategóriában szerepel csapatunk.- Ez pontosan hány együttest jelentene?- Ezek szerint tizenegy csapatunk indulna a bajnokságokban. A legnagyobb magyarországi jégkorongszakosztály leszünk, körülbelül há­romszáz sportolóval. Természetesen egy ilyen vállalkozás utánpótlásbázis nélkül nem sokat ér, ezért szorgalmazzuk minél szélesebb kör bekapcsolását. Azonban akad egy „apró-csep­rő” gond. Az újpesti jégkorongpálya 1964-ben nagyon modern, európai szintű volt, de az óta nagy beruházás nem történt rajta. Gyakorlati-Egy jégkorongozó mezőnyjátékos alap­­felszerelésének költsége Korcsolya 19 000-31 000 Sisak 23 000-27 000 Kesztyű 12 000-15 000 Mellvédő 12 000-15 000 Nadrág 19 000-21 000 Sípcsontvédő 8000-13 000 Könyökvédő 4000-6000 Szuszpenzor 1500-2500 Nyakvédő 1500-2500 Sportszár 1000-1500 Mez 4000-5000 Ütő 5000-7500 Összesen 110 000 -150 000 forint A kapusok felszerelése jóval drágább, 400000-500 000 forint között mozog. lag tönkrement. Ráadásul nagy a különbség az eredményt vizsgálva is, ha van fedett pályája a csapatoknak, vagy csak nyitottban készülhet­nek. Például amikor az FTC és az Újpest volt a meghatározó, csak nyitott pálya volt az ország­ban. A kilencvenes években az Álba Volán és a Dunaferr megelőzte a két fővárosi gárdát. Ez egyértelműen azért sikerült nekik, mert van fe­dett jégpályájuk, egész évben gyakorolhatnak.- Korábban egy nagy szakosztályról beszélt, majd hogy fedett pálya nélkül ma már elkép­zelhetetlen színvonalas jégkorongozás. Mit tudnak tenni ennek érdekében?- Régóta nagyon sok prominens újpesti személy munkálkodik azon, hogy fedett pályája legyen az újpesti hokisoknak, korcsolyázni szeretők­nek. De ez eddig nem sikerült. A BS leégésével megszűnt az egyetlen lehetőség Budapesten ar­ra, hogy fedett jégpályát használhassunk. Ami­kor felmelegedett az idő, véget ért a szezon, et­től kezdve a budapesti csapatok elfogytak. Ha volt pénzük, lementek Dunaújvárosba vagy Székesfehérvárra edzeni. De 15 000 forintot kér­nek óránként a fedett pályáért a vidéki egyesü­letek. Nagyon drága mulatság, ha nincs az egyesületnek saját pályája. Az elképzelésünket természetesen előterjesztettük az ISM-nek. Még egy objektív helyzet segített nekünk, még­pedig az, hogy átépítik a labdarúgópályát. Az Ifjúsági és Sportminisztérium megbízásából ké­szül a Sportfólió irányításával. Ott vannak azok a szakemberek, akik pályaépítésre képesek, és adottak a megfelelő műszaki feltételek is. így aztán mégiscsak teljesülnek a vágyaink. Ebben a döntő lökést Újpest Önkormányzata adta. A kerületi vezetők tettek egy olyan ígéretet, ha elkezdődik az építkezés, 40 millió forinttal hoz­zájárulnak, hogy Újpest gyerekei továbbra is jégfelülethez jussanak. Ennek a pozitív lépés­nek az előzménye, hogy a szakosztály évek óta nagyon jó kapcsolatot tart az önkormányzattal. Együttműködésünk nyomán az Újpesten tanu­ló diákok térítésmentesen használhatták a jég-Egy régi kép: Hókamóka a jégen (Fotó: Zalka I.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom