Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)
2001-08-30 / 17. (223.) szám
2001. augusztus 30.__________ ___ UJP£ST__________________________________ 3 Káposztásmegy éri beruházások, avagy: Az élethez türelem is kell A kívülállónak úgy tűnik, Káposztásmegyer, éppúgy mint Csipkerózsika, álomból ébredezne, s emiatt is került ebben az esztendőben az érdeklődés középpontjába. A városnapok rendezvénysorozatára készülve, amellyel Újpest megalakítására és a fejlődését ugrásszerűen előrelendítő későbbi várossá nyilvánítás évfordulójára emlékezünk, dr. Derce Tamás polgármesterrel a káposztásmegyeri beruházásokról beszélgettünk.- Igaz-e az a vélekedés, hogy Káposztásmegyer „álmából” ébredezik?- Bár Káposztásmegyert sokan és gyakran hívják ma is alvóvárosnak, úgy vélem, ez a megfogalmazás csak arra igaz, hogy az itt otthonra lelök napközben dolgoznak, illetve tanulnak, iskolába járnak, és késő délután térnek vissza ismét a lakásaikba. Mint ahogyan a legfiatalabb városrészekre világszerte jellemző, itt is kevés az idős ember, ezért valóban úgy tűnik: napközben kevesen vannak otthon. A városrészben azonban van élet, hiszen az óvodákba, az általános iskolákba, a gimnáziumba több száz, sőt ezer gyermek jár, nyíltak boltok, orvosi rendelőt épített és ügyfélszolgálati irodát nyitott az önkormányzat, működik a családsegítő szolgálat, felépült a katolikus templom és megtörtént a református templom alapkőletétele, zöld utat kapott a természetvédelmi és kultúrpark, hogy csak néhány jelentős dolgot emeljek ki. Ám való igaz, hogy Káposztásmegyer az utóbbi hónapokban az érdeklődés középpontjába került. Látványos fejlesztések folynak, illetve valósulnak meg a közeljövőben. Mégis óva intenék attól, hogy mindezt csupán álomból ébredésnek éljük meg. Ugyanis a mostani fejlesztések alapját hét éve készítjük elő az újpesti és a fővárosi önkormányzat által a káposztásmegyeri beruházások elősegítésére közösen alapított ÉPÍT Rt.-vel. Ugyanakkor azt is vallom, hogy több mint tíz éve, az önkormányzat megalakulása óta célunk a térség fejlesztése.- Mivel magyarázható mégis, hogy mostanra felgyorsult a fejlődés, több befektető is érdeklődik a terület iránt?- Amennyiben a fejlődés egyedüli és kizárólagos mérföldkövének csak az építkezéseket tartjuk, könnyű dolgunk lett volna Káposztásmegyeren is, hiszen olyan befektető céget, amely látványosan bevásárlóközpontot, szupermarketet emelt volna itt, bőven találtunk volna. Volt olyan befektetői csoport, amely a terület megvásárlását, majd további eladását tűzte ki célul, s talán emlékeznek az újpestiek arra is, amikor gokartpálya megépítése, vagy éppen a vigalmi negyed ide telepítése nyomán került Káposztásmegyer az érdeklődés középpontjába. Mi úgy véltük, hogy az élethez türelem is kell. Nemcsak azért kell sokat dolgoznunk, hogy a városrészben élők igényeit ismerve az elképzeléseinket együtt megvalósítsuk, és megtaláljuk azokat a társaságokat, amelyek partnereink lesznek a végrehajtásban. Tudtuk, hogy nekünk is - és ezalatt az önkormányzatot értem - fel kell halmoznunk anynyi pénzösszeget, hogy jövőnket még inkább formálni tudjuk. Több év távlatából úgy vélem, sikerként könyvelhetjük el, hogy nem törekedtünk arra, hogy Káposztásmegyer minden egyes négyzetcentiméterét beépítsük. Mi nem belvárosi beépítettséget szeretnénk, hanem zöld felületet kívánunk unokáinkra hagyományozni. Az építési engedélyek kiadását jelenleg is több oldalú konzultáció előzi meg. Ezért vélem úgy, a fejlődés nemcsak az építkezésekben testesül meg, hanem a tervekben, elképzelésekben is. Bár tagadhatatlan, a földből kinövő épületek már láttatják a közeli jövőt...- Készítsünk leltárt, milyen területet értékesített az önkormányzat az ÉPÍT Rt.-vel közösen Káposztásmegyeren?- Kezdjük a földben lévő, láthatatlan beruházásokkal! Bár e megfogalmazás minden bizonnyal nem mindennapi, a térség fejlesztésére alakult részvénytársaságnak szinte az elsődleges feladata az volt, hogy a lakótelep felépítését követően „itt felejtett” sittet, törmeléket, veszélyes anyagot felszámolja. Hiszen úgy nem lehet ingatlant értékesíteni, hogy szeméthalmaz fogadja az érdeklődőket. Ezt követően a közművek telepítéséről is gondoskodni kellett. Az ÉPÍT Rt.-nek nagyon sok pénzébe került, hogy ezek a láthatatlan beruházások megtörténtek. Ráadásul oly módon, hogy az ehhez szükséges összegeket az ingatlanok értékesítéséből befolyt összegekből végezte el, nem volt el pénzt az önkormányzatoktól. Azt hiszem, kevés példát találnánk másutt erre.- A ipari park volt az első, látványos fejlesztés, melynek során az IVECO logisztikai központot épített...- Igen és az első fecskét szerencsére mások is követték. Az M0- s közelsége vonzotta az IVECO bázist, és a közeljövőben egy angol cég ipari bemutató bázist alakít ki a szomszédságában. Káposztásmegyeren újra megin(folytatds a 4. oldalon) A Megyeri út - Külső Szilágyi út találkozásánál a Gazdasági Minisztérium támogatásával épül 120 önkormányzati bérlakás. (Fotó: Zalka István)