Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-06-14 / 12. (218.) szám

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzat Képviselő­testülete, a súlyosan fogyatékos személyek díjhátralék­­kiegyenlítő támogatásáról szóló, 10/2001. (V. 03.) számú önkormányzati rendelettel módosított 23/2000. (XII. 29.) számú önkormányzati rendelet felhatalmazása alapján, a sú­lyosan fogyatékos személyek adósságterheinek enyhítésére és életfeltételeinek javítása céljából díjhátralék-kiegyenlítő tá­mogatás (a továbbiakban: támogatás) elnyerésére ismétel­ten pályázatot ír ki, az alábbi feltételekkel. I. A támogatás igénylésének általános feltételei ■ Vissza nem térítendő támogatásban részesíthetők azok az Újpest Önkormányzat illetékességi területén, bejelentett lakóhellyel rendelkező, súlyosan fogyatékosnak minősülő magyar állampolgárok (menekült státusú személyek), akik a kérelem tárgyához kapcsolódó önkormányzati lakásban bérlőként, saját tulajdonú (résztulajdonú) lakásban tulaj­donosként vagy haszonélvezőként, illetve ilyen lakásban közeli hozzátartozóként más legális jogcímen legalább két éve megszakítás nélkül életvitelszerűen laknak és, ön­hibájukon kívül lakhatási költségeik megfízetésénekfjelmu­­lasztása miatt jelentős adósságot halmoztak fel. Közeli hozzátartozónak minősül: ■ a házastárs, ■ az egyenes ági rokon, ■ az örökbe fogadott, a mostoha és a nevelt gyermek, ■ az örökbefogadó, a mostoha- és nevelőszülő, ■ valamint a testvér. Súlyosan fogyatékosnak minősül az a személy, aki: ■ fogyatékossági támogatósban, ■ az I., illetve II. rokkantsági fokozatba tartozik és rokkantsági, illetve baleseti rokkantsági nyugdíjban, ■ rokkantsági járadékban, ■ vakok személyi járadékában részesül. A támogatás pályázat útján annak a kérelmezőnek állapítható meg: ■ akinek - közös háztartásában élő - családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum 200%-át, a 36 620 Ft-ot. ■ aki vállalja, hogy a támogatás odaítélését követően az esedékes közüzemi díjakat folyamatosan megfizeti a szolgál­tatónak. Nem részesíthető támogatásban az a kérelmező: ■ akinek eltartásra képes és köteles hozzátartozója van, vagy olyan nagyobb értékű vagyontárggyal rendelkezik, ame­lynek értékesítése megélhetési és állapotának megfelelő élet­­feltételeit nem veszélyezteti. ■ akinek, illetve akire tekintettel az önkormányzat három éven belül a támogatást már egyszer megállapította. ■ Támogatás csak egy jogcímen, egy személy részére és egy lakás tekintetében állapítható meg. ■ Ha a kérelmező a megállapítás alopjául szolgáló eljárás során hamis adatot közöl, adatokat eltitkol, részére támo­gatás nem állapítható meg, illetve a már megítélt támogatást vissza kell vonni. A szociális körülmények vizsgálata céljából, indokolt esetben - a pályázó hozzájárulásával - környezettanulmány készíthető. A támogatás körébe sorolt díjhátralék-tartozá­sok: ■ Vezetékes gáz-, áram-, távhő- és vízszolgáltatás, ■ csatornahasználati- és szemétszállítási, kéményseprési díj­tartozás, ■ a társasházi közösköltség-tartozás, lakásszövetkezeti költ­séghátralék, ■ lakbérhátralék. II. A pályázatok benyújtása és elbírálása ■ A pályázatokat az erre a célra rendszeresített pályázati adatlapon az előírt mellékletekkel együtt, 2001. június 29. napjáig kell személyesen, vagy a törvényes meghatalmazás-­­sál rendelkező meghatalmazott útján benyújtani az alábbi hi­vatalokban: ■ szociális osztály: 1041 Budapest, Király u. 12-14. Tel.: 369-4567, 369-3333 ■ káposztásmegyeri ügyfélszolgálati iroda: 1046 Budapest, Hajló u. 42-44. Tel.: 380-6526 A pályázati adatlapok (ingyenesen) szerezhetők be a fenti hi­vatalokban, ugyanott részletes felvilágosítással állnak a pá­lyázók rendelkezésére. Ügyfélfogadási idő: szociális osztály káposztásmegyeri ügyfélszolgálati iroda ügyfélszolgálati iroda hétfő: 14-18 óráig 14-18 óráig kedd: 8-12 óráig 8-12 óráig szerda: 8-17 óráig 10-17 óráig csütörtök: 8-16 óráig 8-12 óráig péntek: 8-12.30 óráig 8-12.30 óráig A jogosult indokolt kérelmére a Családsegítő Szolgálat helyszíni segítséget nyújt a pályázat beadásának elősegítése érdekében. Címe: Budapest IV. kér., Deák Ferenc u. 93. Tel.:. 369-0602, 370-4107 Budapest IV. kér., Óceánárok u. 7. (Káposztásmegyer) Tel.: 380-6574 ■ A hiányosan benyújtott és a jelen rendeletben vagy a pá­lyázati kiírásban meghatározott feltételeknek meg nem felelő pályázati kérelmek nem kerülnek elbírálásra. Erről a kérelmezőt - oz ok megjelölésével - értesíteni kell. ■ A pályázati kérelmekhez csatolni kell: a) a kérelmező (jogosult) és a vele közös háztartásban élő családtagjai rendszeres és nem rendszeres jövedelméről -három hónapnál nem régebben - kiállított igazolásokat (nyi­latkozatot), valamint nyilatkozatot arról, hogy van-e érvényes tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződése, b) a kérelmező és a vele közös háztartásban élő családtagjai számára vagyoni helyzetére vonatkozó igazolásokat (nyi­latkozatot), a kérelmező és a vele egy háztartásban élő családtagjai számára vagyoni helyzetére vonatkozó igazolá­sokat (nyilatkozatot), c) nyilatkozatot a kérelmező és a vele közös háztartásban életvitelszerűen együttlakó személyek számáról és családi ál­lásáról, d) a tartásra köteles és képes hozzátartozókra vonatkozó nyi­latkozatot, e) a közüzemi szolgáltatók igazolását a közüzemi díjak egyenlegéről, valamint a díjhátralék keletkezésének időpontjáról és mértékéről, f) a súlyos fogyatékosság igazolására szolgáló okiratot, g) a lakhatás havi költségére vonatkozó igazolásokat (nyi­latkozatot), h) o lakás bérleti szerződésének másolatát, illetve a magán­­tulajdonú lakás három hónapnál nem régebbi tulajdoni lapjá­nak másolatát, i) nyilatkozatot arról, hogy a kérelemmel érintett lakásban legalább két éve életvitelszerűen, mely jogcímen lakik, j) nyilatkozatot arról, hogy az adós a hitelező szervezetet fel­hatalmazza arra, hogy a fizetés elmaradásáról az önkor­mányzatot tájékoztassa, k) a pályázó és a vele életvitelszerűen együtt lakó közeli hoz­zátartozók nyilatkozatát arról, hogy a pályázati kérelem benyájtását megelőző 3 évben nem részesültek ilyen támo­gatásban. ■ A pályázatokat az önkormányzat képviselőtestülete által megválasztott bizottság bírálja el, 2001. július 20. napjáig. ■ A döntésről a pályázókat az önkormányzat 2001. július 31. napjáig írásban értesíti. ■ A pályázat nyerteseivel az önkormányzat áz adós­ságkezelésre vonatkozó szerződést köt, amelynek alapján a támogatás összegét a díjhátralék követelésére jogosult szol­gáltatóknak utalja át az önkormányzat. Újpest Önkormányzata PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkor­mányzat Polgármesteri Hivatala nyílt pályázatot hirdet a Budapest IV., István út 15. szám alatti Polgármesteri Hivatal épületében (új városháza) működtetendő berendezett büfé bérbeadással történő hasznosítására. A büfé alapterülete: 34,5 m2 A Bbüfében folytatandó fő tevékenység: munkahelyi vendéglátó üzlet [TEÄOR 55.51] Zárt rendszerű munkahelyi vendéglátó üzlet, szeszesital-értékesítés nélkül. Induló éves bérleti díj: 5000 Ft/m2/év+áfa Pályázati díj: 30 OOO Ft A bérleti jogviszony határozott idejű: 2001. augusztus 21. napjától 2002. augusztus 31. napjáig tart. A pályázatot írásban, zárt borítékban kell benyúj­tani a Polgármesteri Hivatal jegyzői titkárságán (1041 Budapest, István út 14. II. emelet 55. szoba) A pályázaton azok a vállalkozók, jogi személyi­séggel rendelkező, illetőleg jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok pályázhatnak, akiknek a tevékenyégi körében a megjelölt fela­dat szerepel, és a pályázati díjat a pályázati aján­lat benyújtásával egyidejűleg a Polgármesteri Hivatal pénztárába befizették. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. július 2. 12.00 óra Az ajánlatok bontása: 2001. július 2-án 12.15 órától a Polgármesteri Hivatal II. em. 61. sz. tárgyalóban. Az eredményhirdetés helye és ideje: 2001. július 9-én 10 órától a Polgármesteri Hivatal II. emelet 61. sz. tárgyalóban. A pályázat nyertese köteles az eredményhirdetéstől számított 15 napon belül bérleti szerződést kötni a Polgármesteri Hivatallal. A pályázattal kapcsolatos tudnivalókat a részletes pályázati tájékoztató tartalmazza. Érdeklődni a 369-1778 telefonszámon, illetve személyesen a Polgármesteri Hivatal jegyzői titkárságán lehet (11. em. 55.). dr. Vitáris Edit jegyző

Next

/
Oldalképek
Tartalom