Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-01-26 / 2. szám

ÚJPEST 2001. január 26. (Folytatás az 5. oldalról) szerepet játszó Károlyi család tagjainak, a legelső tisztviselőknek, templomalapítóknak, az egyházak el­ső világi elnökeinek, Újpest díszpolgárainak, vala­mint a város által alapított kitüntetések tulajdonosai­nak életútja lesz olvasható. • Lehet-e teljességre törekedni egy több mint más­félszáz évet áttekintő kézikönyv esetében?- Terveink szerint a kötet 1500-2000 címszót tartal­maz és minden eddigi lexikontól különbözik, hiszen nem csupán az elhunyt személyek, hanem kortársaink is szerepelnek benne. Ugyancsak különleges szerkesz­tési elv, hogy azok az országos díjjal kitüntetett művé­szek, tudósok is helyet kapnak a szócikkek között, akiknek esetleg csupán egyetlen munkájuk kapcsola­tos Újpesttel. Példaként említem Janáky István Ybl-dí­­jas építész nevét, aki az Újpesti Tűzőrség épületének tervezőjeként kerül a lexikonba. 9 Milyen eredményre számítanak az iskolákba el­juttatott felhívások nyomán?- A közelmúltban valamennyi újpesti iskola meg­kapta levelünket, amelyben arra bíztatjuk a diákokat, hogy vegyenek részt az anyag összeállításában. Aki vállalja a feladatot, annak neve szerepel majd a közre­működők felsorolásánál. Szeretnénk, hogy a gyerekek - rokonaik, ismerőseik körében - felkutatnák a lexikon­ba felvehető újpestieket, összegyűjtenék adataikat és szócikkeket készítenének. Ilyen módon a városrész családjaihoz: a szülőkhöz, nagyszülőkhöz is eljutha­tunk. Bevallottan arra számítunk, hogy a rokonok kö­réből hírt kapunk olyan személyekről, akik az időköz­ben megszűnt újpesti gyárakban dolgoztak és jelentős találmányok fűződnek a nevükhöz. Számítunk arra, hogy az iskola évkönyveiben, anyakönyveiben, az is­kolatörténeti gyűjteményekben, feljegyzésekben talál­ható jeles személyekről is készülnek szócikkek. Ha­sonló gyűjtés alapján tudtuk meg például, hogy Wigner Jenő Nobel-díjas fizikus édesapja a Mauthner Bőrgyár ügyvezető igazgatója, később egyik tulajdonosa volt. Információkat, adatokat várunk a napjainkban Újpes­ten lakó, a lexikon gyűjtőkörébe eső személyekről is. • Újpest felnőtt lakossága hogyan léphet kapcso­latba önökkel?- Január végétől az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ postai úton, az Újpesti Műszaki Szakközépis­kola e-mail címen: umszki@umszki.hu a világhálón fogadja az információkat. Szeretnénk, ha az anyag az esetlegesen külföldön élő, innen elszármazott jeles emberek adatait is tartalmazná, ezért információt kérő felhívással 2001 januárjában, áprilisában, júliusában és októberében fordulunk az érdeklődőkhöz. Ugyanitt hozzáférhetővé tesszük az időközben elkészült szócik­ket is. A legutolsó kiegészítésre decemberben kerül sor. A Bródy Imre Gimnázium fotóművész osztálya folyamatosan készíti a szócikkek illusztrációit, így az interneten már az egyes portrék is láthatók lesznek. Ezúton kérünk mindenkit, aki munkánkat segíteni tud­ja és kívánja, a mellékelt űrlapot (A szerk. megj.: lásd lapunk 5. oldalán) kivágva és kitöltve juttassa el a megadott címre. Előre is köszönjük közreműködésü­ket a lexikon teljessé tételében. Rojkó A. Budapest IV. kerület 1 Pedagógiai Szolgáltató Központ (ÚPSz (Bp. IV., Borda J. u. 48.) Telefax: 380-4488. 370-2838 állást hirdet az alábbi munkakor betöltésére. Szaktanácsadói munkakörbe:- Legalább tízéves, a szakterületen végzett kiemel­kedő és elismert gyakorlati munka. (Előnyt jelent I Ifi? .• Idén január 10-én, az iskola és az M. S. Mester Alapítvány - amelyet a képzőművészeti és drámapedagógiai osztályok tanárai hoztak létre máso­dik alkalommal rendezte meg az Ósszművészeti Napot, melyen a művészeti osztályos diákok komplex feladatokat oldottak meg, míg a párhuzamos osz­tályok kijelölt múzeumok kiállításán készítenek jegyzeteket. A rendezvény té­mája , "jelszava" a csoda, varázsló; mottója egy diák verséből idézett gon­dolat volt: "Varázsolj mágus varázslót / Varázsolj vágytól parázslót..." A művészetek "boszorkány-konyhájává" beépített tetőtér nagytermében tartott megnyitóbeszéd után, az adott fogalomkör ihletésére készült rövidfil­mek levetítése következett. Majd a 9.dráma osztály produkciója "varázsolta el" a közönséget. Etűdöket láthattunk, bizonyos érzelmi helyzetek dramati­­zálására törekedtek a tanulók. Mindezek után jutottunk el a nap legizgalma­sabb eseményéhez, azaz a megoldásra váró feladat kihirdetéséhez. A kü­lönböző évfolyamok tanulóiból véletlenszerűen összesorolt 10 csoportnak egy filmrészletet kellett megtekinteni (Prospero könyvei), melyben a szöveg, képek, szereplők remélhetőleg megihlették "a művészcsémeték" fantáziáját. A feladat úgy szólt, hogy minden csoport vonuljon vissza a számára kijelölt tanterembe, majd az ott található eszközök segítségével, felhasználásával készítsen 10 percnél nem hosszabb produkciót, amelynek valamilyen köze van a látott filmidézethez, valamint a csoda, varázslat témakörhöz. A mű el­készítéséhez 2 óra állt a versenyzők rendelkezésére. Az idő leteltével követ­kezett a produkció bemutatása, majd a csoportmunkák és az önálló pálya­művek értékelése, díjazása. Ezen a napon a meghirdetett versenyre egyéni­leg készített alkotásokkal is lehetett nevezni, és a jól sikerült műveket kiállítot­ták az iskola folyosóit a különböző "csodák" (versek, akvarellek, grafikák, fo­tók) díszítették. így a diákoknak lehetőségük nyílt arra is, hogy egymás mun­káit is megtekintsék.-De mi is a művészet szerepe mostanában? - ezzel a kérdéssel ostromoltam a tanulókat, amikor egy ifjú "művész" a következő választ adta: - Például ez a mai nap... mindent megmagyaráz. Nem? A művészetre igenis szükségünk van! Muszáj, hogy néha elvarázsoljon min­ket néhány műalkotás; muszáj hogy néha szárnyra keljünk magunk mögött hagyva a mindennapokat; muszáj, hogy néha valamiféle csoda kábulatában alkotni tudjunk... Álljon itt befejezésül egy részlet Borbély Roland díjnyertes verséből: Varázsolj Varázsló / Egy szebb világot / Legyen béke és szeretet / Vará­zsolj Varázsló / Rózsaszínversemnek megértő szíveket. N. P. Az Ósszművészeti Nap eredménylistája Sík - grafika - pasztell - fotó kategória 1., Barcs Melinda, Szalai Nikolett, Horváth Petra, Terék Nikolett, Darnyik Edina, Seres Judit 9.m; II., Papp Dorottya lO.m; III., Salamon Vivien 10.m. Plasztika kategória I. Nagy Melinda lO.m; II., Abbas Nóra 9.m; III., Nagy Balázs 11 .m. Installáció kategória 1., Deák Viktória 12.m; II., Danes Márta; III., Selján Anna. Videó kategória 1., Sándor Viktória, Pap Dániel, Guller Illés 11 .m; II., Farkas Richárd 12.m; III., Bilkei Ágnes 12.m. Vers - próza kategória 1., Borbély Roland lO.m. Drámajáték 9.d közös produkciója

Next

/
Oldalképek
Tartalom