Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-05-30 / 11. (217.) szám

2001. május 31. ________ (JJ P££)T _______________3 Testületi ülésen Lépés a fecskeház felé Rendkívüli testületi ülésre került sor május 15- én a városháza dísztermében, melynek során a testület tagjainak egyetlen napirendi pont, vala­mint az egyebek témakörbe sorolt téma meg­tárgyalására tett javaslatot dr. Derce Tamás pol­gármester, az ülés levezetőelnöke. Ennek nyo­mán a jelen lévő képviselők 29 igen szavazattal döntöttek arról, hogy megvitatják azt az előter­jesztést, amely a Gazdasági Minisztérium Szé­chenyi Terv lakásprogramja keretében garzon­­ház (fecskeház) létesítésére benyújtandó pályá­zatot tartalmazza, valamint az „egyebeket”. Napirend előtt Nagy István alpolgármester kért szót, és tájékoztatta a testület tagjait az ön­­kormányzat Homoktövis utcai bölcsődéjében történt sajnálatos halálesetről, arról, hogy a bal­eset körülményeinek, okának vizsgálata még tart. Az alpolgármester szólt azon intézkedések megtételéről, amelyek betartásával is megelőz­hető az ehhez hasonló tragédia. Az alpolgármester tájékoztatóját követően a testület tagjai egyperces néma felállással rótták le kegyeletüket. Újabb pályázat A napirend első pontjaként a képviselő-testü­let Nagy István alpolgármester előterjesztésé­ben azt a pályázatot tárgyalta meg, amely a Gazdasági Minisztérium Széchenyi Terv lakás­­programja keretében garzonház (fecskeház) lé­tesítésére nyújthat alapot. Az előterjesztő utalt arra, a részletes írásos anyag a döntést minden bizonnyal megkönnyí­ti, a jelenlegi pályázati javaslat testületi támoga­tása és minisztériumi elfogadása után az ön­­kormányzat egy harmadik lakásprogram kere­tében 50 garzonlakás felépítéséhez kaphatna segítséget. (Az előterjesztésből kitűnt, hogy az önkor­mányzat - a korábban elfogadott lakáskoncep­ció alapján - a tulajdonában lévő Blaha Lujza utca 9-13. szám alatti, egykori magyar pamut­ipari munkásszálló garzonházzá alakításával szeretne 50 garzonlakást kialakítani a fiatalok számára. A szerk. megj.) Dr. Bodrogi Jenő képviselő (MSZP) örömmel fogadta a programot és támogatta az előterjesz­tést. Arra várt választ az előterjesztőtől, hogy készült-e előzetes kalkuláció a lakások lakbé­réről, milyen összegű lesz az előtakarékosság, mekkora összegre számíthatnak a beköltözők? Javasolta, hogy a határozati javaslat 3. pontját - amely azt a megszorítást tartalmazta, hogy amennyiben a lakásban lakók kereső tevékeny­sége megszűnik, 6 hónapon belül a lakást el kell hagyniuk, továbbá el kell hagyni a lakást a vállalt előtakarékosság nem megfelelő teljesíté­se esetén - vegyék ki a javaslatból, mert az ezt megelőző pont már elegendő megszorítást tar­talmaz. Monori Józsefné képviselő (Fidesz-MPP) a népjóléti és lakásügyi bizottság elnökeként ki­fejezte reményét, hogy ez a lakásprogram időt és pénzt fog eredményezni az önkormányzat számára. Utalt arra, hogy a lakáskoncepció tár­gyalása során már voltak elképzelések a Blaha Lujza utcai egykori munkásszálló jövőbeni hasznosítására. E cél eléréséhez kedvező le­hetőséget nyújt a Széchenyi Terv. A határozati javaslat pontjai tartalmazzák a pályázati feltéte­ket, és minden remény megvan a pályázat el­nyerésére. Ezért is kérte a határozati javaslat el­fogadását, a testület általi támogatást. Boruzs András képviselő (SZDSZ) frakciója nevében támogatta, az előterjesztést, melyet je­lentős lépésként minősített a lakáskoncepció megvalósulása érdekében. Azon a véleményen volt, hogy a vállalások teljesítése korlátozza a lakáshoz jutást, amikor előírja és mindkét fél esetében feltételként szabja a keresőképessé­get. Úgy vélte, van, amikor valaki önhibáján kí­vül válik keresőképtelenné... Kerekes Zoltán képviselő (Munkáspárt) örömmel üdvözölte a Széchenyi Terv kereté­ben nyújtható segítséget, támogatást az alap­vető életfeltételek javítása érdekében. Utalt ar­ra, a Munkáspárt korábban többször felvetette a lakáshelyzet javításának szükségességét, ezért örömmel fogadnak minden olyan kezde­ményezést, amely az általuk is megfogalmazott célokat szolgálja. A dr. Bodrogi Jenő képviselő által tett megjegyzésre reagálva elmondta, véle­ménye szerint el kellene tekinteni a szankcio­nálástól, amennyiben valaki önhibáján kívül veszíti el a munkahelyét. Kiss Sándor, az MSZP frakcióvezetője arról szólt, hogy frakciója örömmel nyugtázta, hogy a képviselő-testület többsége által korábban le­szavazott MSZP-s javaslat előterjesztésként ke­rült most a képviselők elé. Úgy vélte, mivel az újpesti családok jövedelmi helyzete rendkívül differenciált, az nem hagyható figyelmen kívül a lakásprogramban és a sorrendiség meghatá­rozásában. Olyan családok számára is biztosí­tani kell az otthonteremtés lehetőségét, akik képesek jó minőségű lakásokat vásárolni, de olyan fiatal házasoknak is, akiknek átmenetileg kell a lakáshoz jutást biztosítani. Fontosnak tar­totta a szociális bérlakások építését, továbbá az idősek számára a lakásért életjáradék program megvalósítását. Lényegében egyetértve a hatá­rozati javaslattal, támogatta a dr. Bodrogi Jenő által elmondottakat, és kérdésként arra várt vá­laszt, hogy mi történik, ha valamely fél újpesti kötődése megszűnne? Rendeletben szabályozzák Nagy István alpolgármester előterjesztőként arról szólt: amennyiben a testület elfogadja a határozati javaslatot, a testületnek a továbbiak­ban mindenképpen rendeletet kell alkotnia a fi­atal házasok átmeneti otthona kérdéseinek tisztázására, továbbá a lakáshoz jutás, a lakbér feltételeinek rögzítésére. Tájékoztatta a testület tagjait, hogy ezen lakások egy négyzetméterre jutó költsége - az előzetes elképzelések szerint - nagyjából megfelelne a szociális lakbér érté­kének, figyelembe véve az előtakarékosság ki­adásait is. A határozati javaslatban szereplő fel­tételek egyben a Széchenyi Terv feltételei is. Továbbá pályázati kiírásban fognak megjelenni azok a feltételek, amelyek a bekerülés feltétele­it taglalják majd - a képviselő-testület döntésé­nek megfelelően. Az előterjesztő úgy vélte, hogy az önkormányzat feladata a lakásmobili­záció elősegítése, s ez a harmadik lakásprog­ram - az előző kettővel együtt - alkalmas lesz ennek előmozdítására. Ismételten utalt arra, hogy a lakásért életjáradék program más kerü­letekben nem volt sikeres, nem volt érdeklődés iránta, ezért nem ösztönzik Újpesten sem. Az előterjesztő nem támogatta dr. Bodrogi Jenő képviselő módosító indítványát, majd a testület is 9 igen, 20 nem szavazati aránnyal el­vetette azt. A képviselő-testület ezt követően a 49/2001. (V. 15.) önkormányzati határozatban foglaltak szerint 30 igen szavazattal úgy döntött, hogy részben saját forrás biztosításával, részben a Gazdasági Minisztérium Széchenyi Terv lakás­­program (kódszám: SZT-LA-1) pályázati lehető­ség vissza nem térítendő támogatása) felhasz­nálásával 50 db lakás építtet a Blaha Lujza utca 9-13. szám alatt található ingatlan (volt mun­kásszálló) garzonházzá történő átalakításával. A képviselő-testület úgy dönt, hogy bekerü­lési költségek biztosítása érdekében 150 millió forint erejéig vissza nem térítendő támogatásra nyújt be pályázatot. A feltételek,--­A képviselő-testület vállalja, hogy a O Garzonházban (fecskeházban) csak olyan 35 év alatti fiatalok nyerhetnek elhelyezést, akiknek nincs önálló lakástulajdonuk, és há­zastársi vagy élettársi kapcsolatban élnek. A garzonházban a bérleti idő egy család esetében maximum 5 év, 5 év után a garzonházat el kell hagyni. © Csak olyan fiatalok juthatnak garzonla­káshoz, akik kereső tevékenységet végeznek, vagy valamely felsőfokú intézmény nappali ta­gozatos hallgatói. © Abban az esetben, ha a kereső tevékeny­ség megszűnik, 6 hónapon belül a lakást el kell hagyni. Ugyancsak el kell hagyni a lakást a vál­lalt előtakarékosság nem megfelelő teljesítése esetén. © Abban az esetben, ha a feltételeknek meg­felelő kellő számú fiatal házaspár/élettárs igénylőként nem jelentkezik, az önkormányzat a lakást költségelvű lakbér felszámításával ki­adhatja. © A garzonházban (fecskeházban) csak azok kerülhetnek elhelyezésre, akik előtakaré­­kossági szerződést kötnek - kivéve a felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatos hallgatói. Az önkormányzatnak elő kell írnia a lakáscélú megtakarítások minimális szintjét, ami éves szinten a garzonházi lakás bekerülési költségé­nek 5 százaléka. © Nyertes pályázat esetén a szükséges kész­pénzben előírt saját erőt a költségvetésében el­különíti és az ezen támogatással megvalósuló garzonlakások esetében a Magyar Állam javára szolgáló elidegenítési és terhelési tilalom be­jegyzéséhez hozzájárul. © A képviselő-testület vállalja, hogy a létesí­tendő lakásokat 20 évig nem idegeníti el, azo­kat garzonlakásként üzemelteti, a folyamatos karbantartást és a szükséges felújítást elvégzi. A képviselő-testület megadja mindazon biz­tosítékokat, amelyeket a pályázati feltételek előírnak. A képviselő-testület felhatalmazza a Polgár­­mestert a pályázat benyújtására, a biztosítékok (folytatás az 5. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom