Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-05-03 / 9. (215.) szám

2001. május 3. ÚJPEST 7 nek során 50-50 százalékos tulajdoni meg­osztás alakult ki a káposztásmegyeri ingat­lanok esetében a két önkormányzat között. Figyelembe kell venni a bírósági ítéletnek eme szerződésre ható következményét, s mivel 1,6 milliárd forint a tét, az önkormányzat nem mondhat le ekkora vagyonról. Ezért nem java­solta a fellebbezés visszavonását. Köszönet a részvételért Dr. Dániel Károly a lakók képviseletében meg­köszönte azt a lehetőséget, hogy részt vehet a fórumon. Úgy vélte, a témát nem lehet politikai ügyként kezelni, hanem a bérlakásban élők érdekeit kell szem előtt tartani. Köszönetét mondott ama frakciónak, amely meghívta őt erre a fórumra, de hangsúlyozta, hogy a frakció e kérdésben alkotott véleménynyilvánításában nem vett részt. Visszautasította azt az ész­revételt, hogy politikai kérdésben használták volna fel őket. Kiss Sándor, az MSZP frakcióvezetője visz­­szautasította Nagy István alpolgármester ama megjegyzését, amely a politikai motivációra utalt. Úgy vélte, a lakosság körében nagy a fel­háborodás a személyes érdekek sérülése miatt, az MSZP-frakció csupán erre a tényre kívánta ráirányítani a figyelmet. A felelősség kérdését nem fejtegették, csupán javasolták, hogy e kérdésben minden érintett fél vonja le a szük­séges következtetést. Ők érdekegyeztetésre törekszenek, és számukra ismeretlen az az önkormányzati érdek, amely másfél ezer em­ber érdeksérelmével jár. Nem értette, miért okoz problémát, határozati javaslatuk össze­csengje a gazdasági bizottság határozatával, és indokoltnak tartotta e kérdésben a testületi döntést. Simonfi Sándor (MDF) képviselő a gazdasá­gi bizottság elnökeként arra utalt, mivel dr. Bodrogi Jenő, az MSZP képviselője jelen volt a gazdasági bizottság ülésén, a frakció értesül­hetett arról, milyen okok indokolták a téma zárt ülésen történő tárgyalását. Buzna Ferenc képviselő (Újpestért Egye­sület) arra tért ki a polgári oldal nevében, hogy a képviselő-testületnek az a szándéka, hogy a lakosság érdeksérelem nélkül és az 1997-es árakon vásárolhassa meg a lakását. Remélte, hogy a bírósági eljárás után ez így is lesz. Hock Zoltán alpolgármester (MDF) hozzá­szólásában azzal érvelt: az álláspontok bi­zonyos tekintetben fedik egymást, ugyanakkor a megközelítésben jelentős eltérések vannak. A jelen lévő lakosok indulatait jogosnak tartja, hiszen rajtuk kívül álló okok miatt nem tudják a lakásaikat megvásárolni, és a testülettől vár­ják a megoldást. A polgármester tájékoztatást adott az ülésen a dolgok állásáról, de a lakosság képviselője előtt is ismert e kérdés. Véleménye szerint két alternatíva jelentheti a megoldást. Az egyik, hogy a képviselő- testület tovább foly­tatja a pert a Legfelsőbb Bíróság ítéletéig, a másik, hogy saját hatáskörében olyan döntést hoz, hogy eltekint a fellebbezéstől, és ez esetben elismeri a Honvédelmi Minisztérium tulajdon­jogát. Emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt időszakban számos gazdasági perben született a bíróságokon olyan ítélet, amelyet meg­fellebbezve a másodfokon eljáró bíróság másként ítélt meg, és az ügyben eljárva más ítéletet hozott. Az alpolgármester utalt arra, hogy az első fokú ítéletben elmarasztalták az újpesti önkormányzatot, a pert á Honvédelmi Minisztérium nyerte meg. E kérdésben viszont van fellebbezési lehetőség, és ezzel az önkor­mányzat számára kedvezőbb kimenetelű dön­tés született. A per során több mint százezer ember közös vagyonáról van szó, amely talán egyszer 320 család tulajdonába kerülhet. Párhuzamot vonva a gazdasági bizottság négy pontos határozata és az MSZP frakcióvezetője által ismertetett határozati javaslata között, azt a határozati javaslatot tette, hogy a testület két­féle döntést hozhatna: egyfelől arról, hogy megerősíti-e a gazdasági bizottság korábbi dön­tését, vagy a testület abban döntsön arról, hogy visszavonja-e a Legfelsőbb Bírósághoz benyúj­tott fellebbezést. Az alpolgármester javasolta továbbá, hogy a vitában erről név szerinti szavazással döntsenek. Nagy István alpolgármester úgy vélte, hogy Hock Zoltán alpolgármester határozati javaslata egyértelműen eldönti a szándékot, majd a szavazást megelőzően frakciószünetet kért. A frakciószünet után Hock Zoltán alpol­gármester szövegszerűségében pontosította a határozati javaslatot és jelezte: azért nem említi Kiss Sándor frakcióvezető javaslatát, mert az gyakorlatilag megegyezik a bizottsági határo­zattal, ám az szakszerűbb, jobban értelmez­hető. A kiegészítő indítvány Kiss Sándor frakcióvezető vitatva a Hock Zoltán alpolgármester által elmondottakat, arra utalt, hogy javaslatában a magántulajdon és a közva­gyon keveredik, a kettő nem ugyanaz. Véleménye az volt, hogy az önkormányzati lakások 90 százalékát már megvásárolták a benne lakók, míg a HM-lakásokban lakó 1500 ember nem tudott ezzel a jogával élni. Elmondta, véleménye szerint frakciója javasla­ta sokkal nyomatékosabb, mint a Hock Zoltán alpolgármester által javasolt, és a továbbiakban is hangsúlyozta, hogy egy testületi döntés sokkal nagyobb súllyal bír, mint egy bizottsági. A frakció korábban ismertetett határozati javaslatához kiegészítő indítványt fűzött, java­solva, hogy a tárgyalásokba az önkormányzat vonja be a fővárosi önkormányzatot a peren kívüli megállapodás érdekében. Mivel az MSZP- frakciónak nincs rálátása a fellebbezés anya­gára, ezért nem tudják eldönteni annak mega­lapozottságát, emiatt tesznek javaslatot arra, hogy a három fél a tárgyalások során egyezségre juthatna. A vita folytatásában Opavszky Szilárd képvi­selő (MIÉP) úgy fogalmazott, hogy kampány­­gyűlésjelleget öltött az MSZP-frakció által kezdeményezett rendkívüli testületi ülés, határozati javaslatuk okafogyottá vált, mert a gazdasági bizottság már hozott egy hasonló tar­talmú döntést. Mivel a testület többször is foglalkozott a témával, alaptalan az a megál­lapítás, hogy nem volt információjuk a téma kapcsán. Bizonyítható az is, hogy az önkor­mányzat jogszerűen járt el és szem előtt tartot­ta az érintettek érdekét is. Emlékeztetett arra is, hogy az MSZP-frakció tagjai nem kizárás miatt, hanem saját akaratukból maradnak távol a bi­zottsági munkától. Úgy vélte, a jelen lévő vendégeket Kiss Sándor frakcióvezető fél­revezette, az ügyet politikai céllá változtatta, és bemutatta azt a szórólapot, amelyet az MSZP- frakció juttatott el a HM-lakásokban lakóknak. Gáspár Károly képviselő (FKGP) a gazdasági bizottság tagjaként utalt arra, döntéseik során messzemenően körültekintően járnak el, soha nem volt céljuk a lakosság érdekeinek meg­sértése, figyelmen kívül hagyása. Ezért is sérel­mezte Kiss Sándor frakcióvezető azon igye­kezetét, hogy úgy kívánja a dolgokat beállítani, mintha a HM-lakásokban lakók érdekeit frak­ciójának a polgári oldal törekvéseivel szemben kellene megvédenie. Dr. Benkő László képviselő (MSZP) köszö­nettel nyugtázta a rendkívüli ülés összehívását, ám sajnálattal tapasztalta, hogy a Fidesz frak­cióvezetőjének hozzászólása megváltoztatta a testületi ülés irányát. Úgy vélte, hogy komoly kommunikációs zavarok vannak az önkor­mányzat jobboldali vezetése és a lakosság között, és választ várt arra a kérdésre, mi volt a polgármester által felsorolt két testületi és öt bi­zottsági ülés hozadéka, mi történt a gazdasági bizottság március 8-i döntése óta? Dr. Bodrogi Jenő képviselő (MSZP) hoz­zászólásában arra utalt, hogy bár nem tagja a gazdasági bizottságnak, általában részt vesz az üléseken. Ám a Simonfi Sándor által elmondot­takat helyesbítendő, megjegyezte, azon a bi­zonyos ülésen nem vett részt. Véleménye az volt, hogy a határozat egybevág az MSZP tö­rekvéseivel, és a bizottság határozatának azon pontjával, amely előtérbe helyezi a tárgyalások megkezdését, a peren kívüli megegyezést, egyetért. Nagy István alpolgármester arra tért ki: amikor az elmúlt év októberében a pol­gármester tájékoztatta a testületet a HM-laká­­sok ügyéről, elmondta, hogy a témát a gazdasá­gi bizottság hatáskörébe utalta. Akkor ez ellen egyetlen képviselőnek sem volt ellenvetése. Dr. Bodrogi Jenő képviselő felszólalására reagálva elmondta: a képviselő valóban nem volt ott a március 8-i ülésen, de jelen volt azon, amelyen az a határozat született, hogy az önkormányzat nem mond le a megállapodásban szereplő in­gatlanok tulajdonjogáról. Ügyrendi javaslat Egerszegi Krisztina képviselő (MSZP) arról szólt, hogy amikor Nagy István elmondása sze­rint a polgármester tájékoztatta a HM-lakások ügyéről a testületet, akkor a perköltségről beszélt, más információt nem közölt a testület­tel. Opavszky Szilárdnak címezve mon­dandóját, elmondta: politikai-etikai kérdésnek tartja, hogy egy tízfős frakció ugyanannyi részvételi lehetőséget kap a bizottságok munkájában, mint az egy képviselővel rendel­kező párt. Úgy vélte, hogy az MSZP-frakció ép­pen az előzőek során kiegészített határozati javaslatával, illetve annak elfogadásával teremt esélyt a tárgyalások megkezdésére és felgyor­sítására. Ezért is javasolják a nagyobb súlyú testületi döntés meghozatalát. Hock Zoltán alpolgármester úgy vélte, mivel a vita már nem viszi előbbre a kérdést, ügyren­di kérdésként javasolta, hogy szavazzanak a képviselők az általa megfogalmazott határozati javaslatról. A levezető elnök tájékoztatta a testület tagjait arról, kik jelezték hozzászólási szándékukat, majd a vita le-zárása tett ja­vaslatról a képviselők 23 igen, 3 nem, 1 tartóz­kodás szavazati aránnyal döntöttek. (Folytatás a 8. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom