Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-05-03 / 9. (215.) szám

2001. május 3. 3 Újpest vendége lesz Orbán Viktor, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke Millenniumi zászló és irodaépület-avatás (Folytatás az 1. oldalról)- Augusztus 20-án ünnepélyes külsőségek közepette zárul majd az ezeréves államisá­got köszöntő millenniumi év, melyre a települések lakóit többek között a millenni­umi zászló is emlékeztetheti, emlékezteti majd. Milyen gondolatok jegyében készül Újpest a millenniumi zászló fogadására?- Nem tagadom, a vendéglátó izgalommal teli várakozásával tekintünk a június 15-i nap elé, amelyet városrészünkben - az esemény jelentőségéből fakadó­an - mindannyiunk közös ün­nepévé szeretnénk emelni. Bár már a millenniumi év vége felé járunk, az ezeréves államiság jegyében zajló ünnepségek, ese­mények élénken élnek emlé­kezetünkben. A nemzeti ösze­­szetartozást jelképező millenni­umi zászló nekünk, újpestiek­nek egyaránt jelenti azt, hogy ezer év megannyi harca, vihara és küzdelme után is a magyar­ság fennmaradt, és az összetar­tozás erejétől fogva bizakodva tekinthet nemzetünk a jövőbe is. A millenniumi esztendő arra is alkalmas, hogy számvetést készítsünk, és e leltár szintézi­séből kiindulva nézzünk jövőnk felé. Az újpestiek különöskép­pen tiszteletben tartják múltju­kat, a mai kor politikusaival együtt érzik: a múlt ismerete nélkül nem tudunk együttesen jelent formálni és jövőt építeni. Ezért is voltunk annak idején azon a véleményen, hogy a millenniumi zászlót ne csak az ország települései, hanem a főváros valamennyi kerülete kapja meg. Nagy örömünkre a kor­mány rugalmasan és gyorsan korrigálta ko­rábbi döntését, ezáltal visszaadta a hitet ab­ban, hogy a nemzet egészéből kiindulva a településen átjutva és annak lakóin is hatva, a zászló jelentéstartalma az egyénekig is eljus­son. Úgy vélem, a hagyománytisztelet je­gyében sokak örömére fogadjuk június 15-én a millenniumi zászlót, és arra készülünk: e jelentős eseményen több ezren veszünk részt.- Ezért is választották e kora nyári idő­pontot?- A millenniumi zászló fogadását először az elmúlt év novemberére terveztük, de ez az időpont csak zárt helyen megrendezhető ün­nepséget tett volna lehetővé. Mivel Újpestnek nincs több ezer ember befogadására alkalmas fedett csarnoka, az ünnepi eseményből pont azokat rekesztettük volna ki, akikhez a mil­lenniumi zászló szól: vagyis a városrész pol­gárait. Ezért kerestük a lehetőségét a millen­niumi kormánybiztos hivatalával, hogy egy számunkra kedvezőbb, szabadtéri rendez­vény, egyfajta népünnepély megszervezését lehetővé tévő időpontban kerüljön sor a jeles eseményre. Ily módon sikerült a június 15-i napot kiválasztani. A rendezvény színhelyéül a több ezer érdeklődőt befogadni képes város­központi Semsey parkot jelöltük ki, ahol ha­talmas színpad elé várjuk az újpestieket. A részletes program megismertetésére a kö­vetkező hetekben az Újpest lap segítségével és a kábeltelevíziók adásában is lesz még lehetőség, elöljáróban csak annyit szeretnék elárulni: az ünnepi műsorban felcsendülő énekszámokat a városrészünk általános és középiskolásaiból e jeles eseményre életre hívott 600 tagú kórus adja majd elő...- Ezen a napon kerül sor az „új város­háza”, az István úti irodaépület felavatására is. Miként szolgálja majd az épület az új­pestieket?- (Új) pestiesen szólva valóban új város­házaként vonult be már most a köztudatba a régi városházával szemközti telken épülő iro­daépület, melynek felavatására valóban ezen az ünnepnapon kerül sor. Úgy vélem, az újpestiek örömmel veszik majd birtokukba, a technikai berendezések beüzemelését köve­tően, reményeink szerint augusztus végétől a polgármesteri hivatal ide költöző egységeit. Az elmúlt évek során a kormány döntését kö­vetően megannyi államigazgatási feladat került és kerül még a jövőben is az önkor­mányzatokhoz. A megnövekedett feladatok elvégzéséhez azonban nemcsak új, hivatalbe­li munkatársakra van szükség, hanem helyre is, és ebben igen szűkösen állunk. A pol­gármesteri hivatal jelenleg három he­lyen várja az ügy­feleket: az István úti városháza épü­letében, a Petőfi utcában és a Király utcában, sőt kiala­kítottunk még egy ügyfélszolgálati irodát Káposztás­­megyeren is. Mivel a százéves város­házánkat elődeink messze nem ilyen nagy lélekszámú település lakóinak hivatalos ügyintézésére tervezték, megoldást kellett találnunk. Ezért vásároltuk meg - ahogy mondani szokás, a huszonnegyedik órában - a városházával szemközti üres telket a fővárosi önkor­mányzattól, és döntöttünk az új irodaépület felépítéséről. Az új irodaépületben várják majd az újpestieket a polgármesteri hivatal legtöbb ügyfelet fogadó egységei, így az okmányiroda, az adó­­igazgatási, az építésigazgatási és a szabálysértési iroda, valamint pél­dául a hagyatéki ügyeket is intéző általános igazgatási iroda. Az iro­daépületben kulturált és színvona­las ügyintézésre törekszünk, ez a fogadóhelyek, a terek kialakításá­ban és az ügyféltájékoztatásban egyaránt mutatkozni fog. Az új­pestiek olyan beléptető rendszert vehetnek majd igénybe, amely többek között jelzi majd ki há­nyadik várakozó, mikor kerül sor­ra. Mindezek segítségével gyor­sabb és színvonalasabb lesz az ügyintézés, és számunkra az sem mellékes, hogy a hivatal munka­társai is jobb körülmények közé kerülnek.- A százegy esztendős város­háza Újpest jelképévé vált az idők folyamán. Vajon az új iro­daépület is maradandó és érzel­mekre ható lesz?- Minden maradandó épület megépítése nagy felelősséggel jár, kiváltképpen igaz ez egy közintézmény esetében, amely lényege­sen bonyolultabb feladatot is jelent. Az építtető elképzelése és a rendelkezésére álló anyagi lehetőségek egyaránt formálják, alakítják a tervező elképzeléseit. Néhány hete az épületnek csupán a földszinti részét takar­ja állvány, az emeleti szintek már jól láthatók. Bennünket is, akik tervrajzokon, maketten egyaránt régóta ismerjük az épületet, öröm­mel tölt el a végleges látvány. És időközben szembesültünk az újpestiek ítéletével, sőt di­cséretével is. Joggal remélhetjük, hogy a száz­egyedik esztendőben emelt irodaépület „hoz­zánemesedik” a régihez.- A június 15-i ünnepnapon magas ran­gú vendéget vár és fogad Újpest...- Valóban, nagy megtiszteltetést jelent szá­munkra, hogy a millenniumi zászlót Orbán Viktor, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke adja át a város­rész lakóinak, aki egyúttal elvállal­ta az új város­háza felavatásá­val járó tisztet is. A rendszervál­tást követő több mint tíz év alatt hivatalos minősé­gében miniszter­­elnök még nem járt Újpesten. Ez is jelzi törekvése­ink kormányszin­tű elismerését. Bangha Katalin A színes kömyezettervezés hazai alkotó­gárdájának egy csoportja mutatta be tevékenységét az Újpest Galériában. A kiállítás gerincét a közeljövőben áta­dásra kerülő István úti irodaépület szín­­dinamikai tervei adták. A Gergely Stúdió és az Önkormányzat együttműködéséről Hock Zoltán alpolgármester beszélt a tárlat megnyitóján. Fotó: Fodor Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom