Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)
2001-04-05 / 7. (213.) szám
ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM • 7. SZÁM • (213, SZÁM) • 2001. ÁPRILIS 5.* MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN • INGYENES BELSŐVÁROS • MEGYER • ISTVÁNTELEK • KÁPOSZTÁSMEGYER • SZÉKESDŰLŐ • KERTVÁROS • VÁROSKÖZPONT Jlűsvéti iiime olvasóinké “ Újpest is segít Célba ért a segélyszállítmány Homokzsákok és tengernyi víz... Több órája falja autónk a kilométereket, egyre távolodunk Budapesttől. A tempó visszavételére nemcsak a sebességkorlátozás késztet, az Opel „tartozéka” egy jól megpakolt utánfutó, a csomagtartó is dugig van, a hátsó ülésre már csak néhány könnyű holmi, pléd, ágynemű jutott. Ahhoz képest, hogy ez az autó először „vontat”, minden zökkenő nélkül haladunk. Két Ford Transit mellőz el bennünket, az ablakban plakát: a Nők Lapja segélyszállítmányát viszik az árvízkárosultaknak a Tiszahátra. íme a reklám helye. Mi ennél szemérmesebbek vagyunk. Autónkon nincs felirat, bár mi is oda tartunk a Babits Mihály Gimnáziumban összegyűjtött holmik egy részével. Mert sajnos nem fért be minden. A diákok, átérezve a segítségnyújtás fontosságát, kinek mi volt otthon, takarót, ágyneműt, tartós élelmiszert, tisztítószert, szappant, fogkefét hoztak. És érkezett adomány a környéken lakóktól is. Az egyik ágynemű közé kisgyereknek szánt meglepetés, egy plüssmaci is került. Csaknem 40 ezer forintnyi pénz is összegyűlt, ezen az összegen tisztítószert és tartós élelmiszert vásároltak a babitsosok. A gimnázium igazgatója, dr. Kövesdi István elmondta, számára mindenképpen hiteles és megbízható partner a helyi Vöröskereszt-szervezet, ám jómaga személyesen kíséri le majd az iskolában összegyűjtött holmit. Úgy vélte: személyes élményeit és tapasztalatait meg kell osztania a diákokkal, hiszen minden Nem is olyan régen még laktak benne... ötödik hozott valamit, összekovácsolta őket az a tudat, hogy a bajban lévőkön segíteni kell. Mivel a gyűjtés közismertté tételében lapunk is részt vett, felvetette, vajon nyomon követnénk-e a szállítmány célba érkezését? Rögtön igent mondtam. Az indulásig hátralévő napokban azonban miért is tagadnám, hogy volt bennem (bennünk) félelem. A közel 700 kilométeres út és a várható látvány miatt. Ahogyan teltek a napok, egyre inkább nyilvánvalóvá vált: az újpestiek olyan sok adományt juttattak el már most is az iskolákba, avagy közvetlenül a Vöröskereszt irodájába, hogy kiderült: a segélyszervezet autójának befogadóképessége már nem lesz elég. így került egyre több csomag az igazgató úr autójába, és a hamarjában kölcsönkért utánfutó is megtelt. Úgy éreztem: a helyszíni tudósításnak azért is meg kell születnie, hogy akik adtak, lássák, olvassák, hová került az adomány. S akik még nem léptek, bár van erre szándékuk, tegyék meg... (folytatás a 8. oldalon)
