Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)

2000-10-27 / 21. szám

■Ill mm 2000. október 27. Közlekedésünk történetéből Hetven éve indult a 20-as autóbusz (2. rész) lg Az Újpest 2000. április 6-i számából megismerhettük a 20-as autóbuszjárat létrehozásának körülményeit, „életének” első, mintegy tizenegy esztendejét. Most folytassuk a történetet ott, || ahol áprilisban abbahagytuk - egészen napjainkig. Meglátjuk, hogy nemcsak kilométerekben 11 lehet számolni azt az utat, amit a fekete húszasok több mint hetven éve megtettek. A második világháború után néhány év alatt rendező­dött Újpest közlekedése is. Ám egy valami még hi­ányzott: a közvetlenül a Keleti pályaudvar felé tartó autóbusz. A város akkori irányítói ezért „...küldött­séggel keresték fel a BSZKRt (Budapest Székesfővá­rosi Közlekedési Rt. - a szerző) vezetőit, és kérték, hogy a 20-as autóbuszjáratot soron kívül indítsák meg. Ennek a kérésnek azonnali teljesítését az autó­buszvásárlások körüli huzavona akadályozta, és csak most jutott a vállalat abba a helyzetbe, hogy az újpes­tiek és angyalföldiek szempontjából oly fontos járatot üzembe helyezze” - írja a Szabad Újpest 1948. janu­ár 31-i száma. Február 3-án tehát a helyi lakosok már láthatták a „...szuszogó, kürtölő csodát, az autóbuszt, mely a mai naptól Újpestet is bekapcsolja a főváros gyors vérkeringésébe... Fontos, hogy itt van, dudál és elsu­han, s az emberek mosolyogva szippanthatják be ola­jának gőzét..(Szabad Újpest, 1948. febr. 7.). A Ke­leti pályaudvar felé a Városházától kiindulva a Jókai (vissza a József Attila), Rózsa és Berlini utcákon, majd az angyalföldi Szent László út és a Dózsa György út irányában haladt. Novembertől pedig »7 ekkoriban épülő Szent László (a későbbiekben Papp József) téri lakótelepet kötötte össze Újpest központ­jával és a Keletivel. A vonal hosszúsága ekkor 9,6 km volt, a menetidő 30 percet tett ki. Napközben 6-10, esténként 10-12 percenként követték egymást az ezüstszürkére és kékre festett tömegszállító „dobo­zok”. Ezek között még javában jártak modernebb testvérei között a háború előtt vásárolt, jellegzetes orrdíszei miatt „harcsádnak becézett típusok is. A forgalmi igények növekedése miatt a 20-as út­vonalát az ‘50-es, ‘60-as években folyamatosan mó­dosították. 1957-től a Leiningen Károly utcán át a Fó­ti útig járt. biztosítva ezzel a Megyer keleti felén élők közlekedési lehetőségét. Két esztendő múlva pedig a Keleti és a mi Tanácsházunk (a mai Városháza) kö­zött csúcsidőben 20 A jelzéssel már betétjárat is üze­melt, részt vállalva a sima 20-as feladatából. A hatvanas évek elején ezen számjelzésekkel bíró buszok már a Reitter Ferenc utcán „men­tek be Pestre”. A most tárgyalt 20-as az évtized közepétől a Béke utcai aluljárón bújt át, s a Pozsonyi, Lebstück Mária és Tél utcákon érte el a Rózsa utcában futó eredeti útvonalát. 1974-ben megszültén a másik testvér is, a 120 E, azaz expresszjárat. Kihasználat­lansága miatt két hónap múlva 120-as jel­zéssel gyorsjárattá minősítették át. A gyors 120-as - majd gyors 20-as - a Nádor utcá­tól 2 Hősök teréig csalt csúcsforgalmi idő­ben közlekedett. A nagy lakótelepépítések időszakában a 20-asok átmenetileg a Rózsa utcát nem érintették, a Pozsonyi utcán és az István (ekkor mint Bajcsy-Zsilinszky) úton ha­ladtak keresztül. (Az Újpesti Helytörté­neti Gyűjterhény ebből az időszakból is őriz ide vonatkozó tárgyi emleket. A 20-as es 30-as bu­szok zománcozott tájékoztató táblája néhány hónapja került a gyűjteménybe.) A hetvenes években munkanapokon 15 autóbusz látta el szerepét, e szám a ‘80-as évek második felére közel húszra emelkedett. A kocsik csúcsidőszakban 5-6 percenként hagyták el végállomásaikat. 1983 májusától a 20-as új utakra indult, ugyanis az átépített Rózsa (Tito) utca mentén húzódó, illetve az Erdősor és Baross utcák mentén felépült lakótelepe­ket összekötve ment a Keletihez. E viszonylat szere­pe ekkor már igen jelentősnek mondható. 1990. december 15-től, a 3-as metró Újpestig történt meghosszabbítása után útvonala lényegesen rövidült. Az új belső végpont: Újpest-Központ. A járat funkciója is megváltozott, azóta csupán ráhordó szerepet lát el. A fő tömegközlekedési kapcsolatot a Keletivel most csak a gyors 20-as és a 30-as autóbusz biztosítja. De azért nem szabad elfelednünk: az első, ebben az irányban futó újpes­ti járat a fekete 20-as volt... Krizsán Sándor Egy „harcsa” a 20-ason, a Szent László téri lakóházak előtt 1948-49-ben. (Az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény archívumából) Újpesten a CitibankI „Ahol a pénz egy percig sem pihen' A hazai pénzügyi szektorban és egy település életében egyaránt figyelemre méltó, ha a Citibank - a világ vezető pénzügyi szervezetének, az amerikai Citigroup csoportnak tagja - megnyitja ügyfélszolgálati irodáját. A bank szakemberei úgy vélik, az adott városban, városrészben élénk a gazdasági. élet, és a lakosság igényli az exluzív banki szolgáltatásokat. Néhány héttel ezelőtt Újpesten is megjelent a Citibank, amelynek munkatársai a város szivében,, centrumában az Újpesti Áruház földszinti irodahelyiségében várják ügyfeleiket. A pénzintézet különleges szolgáltatásairól Veress Adrienn ügyfélszolgálati irodavezetővel beszélgettünk. • Mikor jelent meg Magyarországon a világ egyik legismertebb bankcso­portját képviselő Citibank7- A Citigroup csoport megalakulása óta, 1812-től folyamatosan fejlődik az Amerikai Egyesült Államok pénzpiacán; ma már több mint száz országban nyújt magas szintű pénzügyi szolgáltatásokat. Magyarországon 1986-ban je­lent meg a Citibank. Ügyfélkörünket kezdetben a hazai vállalati piacon alakí­tottuk ki, ahol sikerült vezető pozíciót elérnünk. Az 1990-es évek közepén for­dultunk a lakosság felé. • A sokszínű bankpalettán mely szolgáltatásokkal kívánnak részt venni az egyéni ügyfelekért folytatott versenyben?-A Citibank Személyi Kölcsönt említem az első helyen, mely egy kezes és fe­dezet nélkül igénybe vehető hitelkonstrukció. Előnye a 24 órás, előzetes elbí­rálás, amelynek során az ügyfélnek elegendő csupán bediktálnia az adatait, és legkésőbb másnapra tájékoztatjuk a számára elérhető kölcsön összegéről. A felvehető kölcsön összege 200 000-től 3 000 000 forintig terjed, a futamidőt- 6 és 60 hónap között - az ügyfél választja ki. A Személyi Kölcsönt azoknak ajánljuk, akik szeretnék közép- és hosszú távú terveiket minél előbb megvaló­sítani és igazolni tudják munkahelyüket és onnan származó jövedelmüket. Másik népszerű termékünk a Citibank hitelkártya, amely már Visa és Eurocard- Mastercard lógóval is igényelhető, sőt a Westel aranykártyás ügyfeleinek könnyí­tett feltételekkel Westel - Citibank hitelkártyát is tudunk ajánlani. Ezek a kártyák teljesen másképp műkődnek, mint a Magyarországon kibocsátott bankkártyák. A Citibank hitelkártyákhoz nem kell számlát nyitni vagy betétet elhelyezni. A kártyabirtokos személyre szabott hitelkeretből költ. A kártya óriási rugal­masságot biztosít a visszafizetésnél. A felhasznált hitelkeret csupán 5%-át kell visszafizetni a számlakivonat megérkezése után, a fennmaradó összeg tovább­vihető a következő hónapokra. A kártyahasználat vásárlás esetében ingyenes. Ügyfeleink számára 24 órás telefonos ügyfélszolgálatot biztosítunk. Mindezek mellett természetesen számlevezetéssel, befektetésekkel is foglalkozunk. • Milyen tervekkel várják ügyfeleiket?- Folyamatos akciókkal és szolgáltatásaink minőségével minél több ügyfelet sze­retnénk megnyerni magunknak. Fiókunk értékesítési központként működik, ahol nincs ugyan közvetlen készpénzforgalom, de bármely termékünk hozzáférhető. Munkatársaim nevében mondhatom, hogy Újpestet dinamikusan fejlő­dő városrésznek tartjuk, ahol a lakosság széles rétege igényt tarthat a Citi­bank szolgáltatásaira. Korrekt és gyors kiszolgálással szeretnénk ügyfeleink­kel személyes kapcsolatot kialakítani. Az áruházzal azonos nyitvatartási idő­ben, tehát hétköznap 9-től 19 óráig, szombaton 9-től 14 óráig várjuk az érdeklődőket. (x) HUHN! ■ 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom