Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)
2000-12-20 / 25. szám
A környéken élők gyakran látják, ahogy az idős úr két botjával a Deák Ferenc utca környékén sétál. Csak kevesen tudják róla, hogy alig két éve még a Cyrano öreg poétáját játszotta a Vígszínházban. Szabó Imre - az egykori Romeo -, az idén ünnepelte 92-dik születésnapját. Diplomáját Ódry Árpád írta alá 1930-ban, éppen 70 esztendeje. Ebből az alkalomból a Színház- és Filmművészeti Főiskola gyémántdiplomát adományozott az idős színművésznek. Szabó Imre ma is őrzi szellemi frissességét, s ahogy pályája kezdetén egy kritikusa írta róla: “Beszéde klasszikusan szép, magyar beszéd”. A felvételi Édesapám a_ Somogy megyei Babócsán volt orvos, és nem kívánta, hogy a fiából színész legyen, ezért érettségi után Ausztriába küldött a grazi Kereskedelmi Akadémiára. Történt, hogy kosztos diák lettem báró Tintinél, a nyugdíjas tiroli kormányzónál, akinek a lánya titokban színésznő szeretett volna lenni, így korábbi vágyam újabb megerősítést kapott. 1927-ben otthagytam a tanulmányaimat és jelentkeztem a Színházművészeti Akadémiára. A felvételi napján, vadidegenként kerültem Pestre. Már a lépcsőházába is szorult szívvel léptem be. A várakozó helyiségben meglepett több, felvételre váró társam nyugalma. A legnagyobb meglepetésem azonban az volt, hogy még senkit sem szólítottak a bizottság elé, amikor megjelent Füstös bácsi, a Nemzeti Színház szereposztó könyvével és már két társamnak szerepet osztott. Akkor még nem értettem, de azóta tudom, hogy a színész sorsa attól függ, van-e olyan ismeretségi köre, amelyik ezen a pályán elindítja és előmenetelét segíti. Bár egészen más verssel készültem, egyszerre arra gondoltam, hogy a szívemet adom: Tompa Mihály: A madár fiaihoz című versét mondtam el. A felvételi végén Szentessy Lajos titkár út közölte velem, hogy a bizottság egyhangú döntéssel felvett. Az akadémia nagy egyéniségei Két tanáromnak szakmai és emberi szempontból egyaránt sokat köszönhetek. Az egyik Császár Imre, aki az első évben versmondást tanított. Tanításában mindaz bennfoglaltatott, amit később a keleti és nyugati színészpedagógusok munkáiban megismerhettem. Tőle tanultam, hogy amikor az ember szavalni, előadni készül, addig nem szólalhat meg, amíg nem hallja, érzi és látja a költő gondolatait. Csak így lehet megérezni a verset. Másik mesterem Horváth Jenő, a Nemzeti Színház színésze, abban az időben főrendezője. O készített fel minket több vizsgadarabunkra, és ő volt az is, aki alkalmat adott arra, hogy bárki jelentkezhet a próbált darabok bármelyik szerepére, ha úgy érzi, hogy az általa választott szerep inkább megfelel az egyéniségének. így játszhattam el próba nélkül Calderon: Az élet álom című darabjában Sigis- mundot, a királyfit. Kivívtam vele a tanárom elismerését, de egyúttal a társaim elidegenedését is. E két tanáregyéniség mellett Ódry Árpádra is szívesen emlékszem, akinek különleges véleménye volt az előadó-művészetről. Úgy vélte, a verset egy évig érlelni kell és addig el sem szabad mondani. Színdarabokat a második évtől tanultunk, tanárunk Hetyei Aranka, a Nemzeti Színház művésznője volt. Az Akadémián az a hír járta, hogy amelyik növendéknek Hetyei megborzolja a haját, az lesz a szerelemes színész. Rövidesen kiderült: a hír igaz. Választása osztálytársamra: Perényi Lászlóra esett, én jellemszerepeket kaptam. A távollévő Perényi helyett, egyszer rám is sor került Hetyeinél, kollégám azonban hamarosan előkerült és végül ő kapta a szerepet. Az osztálytársak Major Tamás, Apáthy Imre, Juhász József, az Erdélyből érkezett Perényi László, Tóth Jenő - aki később a pozsonyi Magyar Színház műkedvelőtársulatát vezette - és élete végéig a legjobb barátom: Kallós Emil voltak az osztálytársaim. Szárnypróbálgatások Mint frissen végzett színészt, Lengyel Menyhért igazgató őszi kezdéssel leszerződtetett a Belvárosi Színházhoz, ám mire elindult a szezon, megvonták a koncesszióját. Szerencsémre a Réthi-féle színházi ügynökség a debreceni színházához „szerelmes ' színészt” keresett. Akkoriban a szerepkörös színészet volt divatban, és csak hosszú idő után lehetett egyik szerepkörből a másikba átkerülni. Az igazgató két éves szerződést ajánlott; a második szezonban már az állt a nevem mellett: hős- és jellemszínész. Egyéniségemnek később is ez a szerepkör felelt meg a legjobban. Már az első évben bedobtak a mélyvízbe, zokszó nélkül játszani kellett prózát, vígjátékot, drámát, operettet. Egy-egy darabot mindössze három próba után mutattunk be: az első a rendelkező-, a második az emlék-, a harmadik a főpróba volt. A harmadik próbán hibátlanul kellett tudni a táncot is. A színházban havonta összeült a színpadi törvényszék, és fizetésmegvonással büntette azokat, akik vétettek az akkori szigorú szabályok ellen. Ma már hihetetlen, de az első évben 38 szerepet, a következő szezonban pedig újabb 27-et játszottam el, köztük Lucifert is. Karácsonykor Kardoss Géza igazgató megemlítette, hogy készüljek fel a Rómeóra, mert játszani fogom. Akkoriban a színész maga oldotta meg a feladatát, nem támaszkodott a rendező utasításaira, mint napjainkban. Rómeót az ösztöneim alapján kellett eljátszanom. Tudtam, hogy szívet facsaró jelenet, amikor szerepem szerint a kriptában holtan látom meg Júliát. Hogy ilyen érzések megszülessenek bennem, egyik éjszaka elindultam a Nagyerdő felé és miközben magamban mondtam a szöveget, eljutottam egészen a temetőig. Nehezen, de végül sikerült magamban megteremteni azt a hangulatot, amely a pillanat megalkotásához kellett. Ebben a szerepben láttak először a szüleim, mert az igazgatóm titokban elhozatta őket So- mogyból. A darab végén apám azt mondta:„ha tehetsége van, hadd csinálja!” Soha többet nem láttak színpadon. Bohémvilág Debrecenben A Heidelbergi diákélet álomszerepét: a Herceget, jutalmul kaptam Kardoss Géza igazgatómtól. Ezt a szerepet fiatal korában ő játszotta a Vígszínházban és addig még senkinek sem osztotta ki. A kihívás épp olyan nagy volt, mint a siker. Ezután meghívott magához és megismertetett a családjával. Az ebédet tömény-alkoholos beszélgetés követte, majd felaSzabő Imre, akinek diplomáját Ódry Árpád, gyémántdiplomáját Huszti Péter írta alá (Fotó: Zalka 1.) jánlotta a tegeződést. Velem is úgy tett, mint a ked- vemceivel: felírta a noteszébe védence születésnapját. Amikor a naptár ehhez a laphoz ért, előadás után összehívott bennünket és a csapat a „Hullaház”-nak becézett kiskocsmában gyűlt össze. A vidám és néha szomorkás hangulatot Kardoss nótázása teremtette meg. Az együttlét reggelig tartott, akkor az ünnepeltet határra ültették, a többiek pedig fiákeren kísérték a színházig, ahol nemsokára a próbák kezdődtek. E debreceni két esztendő egy jól szervezett, szerepkörös társulathoz kötött, ahol rivalizálás nélkül, mint egy család, szeretetben éltünk. Az álomkorszak Ezt követően a Belvárosi Színházhoz szerződtem az írja hadnagy egyik szerepére. A darab szinte egész évben telt házzal ment. A következő szezonban az újonnan alakult, Paulay Ede utcai Kamara Színház társulatában játszottam, ahol Zalay Szalai László ugyancsak nagysikerű darabjában szerepeltem, majd a háromszáz előadást megért 120-as tempóban kaptam feladatot. Néhány saroknyira állt az Andrássy úti színpad, ahol könnyű darabok futottak. Két vígjátékban is játszottam, olyan csodálatos kollégákkal mint Rátkay Márton, Dely Ferenc, Gombaszögi Frida és Bilicsi Tivadar. Az egész társulat csupa szeretet és vidámság volt. 1935-ben a Vígszínházban Az én lányom nem olyan című vígjátékban kaptam szerepet. Ebben az időben pályázta meg Horváth Árpád, a Nemzeti Színház rendezője, a debreceni társulat igazgatói posztját. A neves rendező növendék koromban már szerepet adott a Nemzeti Liliomos királyfi című előadásában. Mivel Debrecent nagyon szerettem, felkerestem az új direktort, hogy szívesen szerződnék hozzá. így lettem 1936-tól ismét a Csokonai Színház tagja. Ettől az évtől már nem csak színészként, hanem rendezőként is dolgoztam. Első rendezésem Az én lányom nem olyan című vígjáték volt, a második a Néma Levente, amelynek főszerepét Neményi Lili játszotta. Ez volt a szezon legnagyobb sikere. Ettől kezdve szinte valamennyi magyar szerző munkáját én ál- ut ÚJPEST 2000. december 20. Újpesti polgárok A gyémántdiplomás színművész H*SM
