Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)

2000-08-18 / 15-16. szám

2000. augusztus 18. ÚJPEST A Babits Mihály Gimnázium diákjainak tanulmányi verseny eredményei Bár az elkövetkezendő napok a 2000/2001-es tanév előké­születeivel telnek, nem felejtődnek a korábbi tanév esemé­nyei sem, hiszen a diákok és a szülők nyáron gyakorta feli­dézték a sikereket. Előző lapszámunkban a Bródy Gimnázium készített számvetést az eredményekről, melyet most a Babits Gim­názium követ. Az összeállítás akár a „diákok, tanárok a TOP-on" címet is kaphatta volna... Diákjaink közül az elmúlt tanévben is sokan vettek részt a tanulmányi versenyeken. Ezek nemcsak a sikerélményt bizto­síthatják diákjainknak, hanem jó felkészülést jelenthet az érettségi és a felvételi vizsgákra. Az alábbi eredmények eléré­séhez nemcsak a diákok végeztek nagyon kemény munkát, de a felkészítő tanárok is céltudatosan dolgoztak. - írták a szer­kesztőségünknek címzett levelük elején a „babitsosok”... Az alábbi táblázatunkban a helyezés és a diákok neve, osztálya mellett - ahol rendelkezésünkre állt - feltüntettük a felkészítő tanárok nevét. MAGYAR NYELV ES IRODALOM Simonyi Helyesírási Verseny Kerületi I. hely, Budapesti 3. hely, Országos 4. hely: Handbauer Rezső, 6.b dr. Ádám Anna Kerületi 3. hely: Fellner Zita, 5.b Balatoni Teréz Kerületi 3. helv Niv Anita 8h Balatoni Teréz Kerületi 6. hely: Lukoviczki Eszter, 7.b Kaposiné Bodó Anna Implom J. Helyesírási Verseny Kerületi 2. hely: Gervai Márton, lO.c dr. Adám Anna Kerületi 10. hely: Kántor Anita, 9.a Balatoni Teréz Szabó Lőrinc Országos Versmondó Verseny 3. hely: Rossú Renáta. 5.b Balatoni Teréz 7. hely: Mészáros Bence, 5.b Balatoni Teréz Dicsérő Oklevél: Gönczi Nóra, 12.c Kárpátiné Kovács Edit Dicsérő Oklevél: Kiss Melinda, 12.c Kárpátiné Kovács Edit Dicsérő Oklevél: Széplaki Tünde, 12.c Kárpátiné Kovács Edit Babits Mihály Nyelvhasználati Verseny - Pécs 3. hely: Kiss Melinda, 12.c Kárpátiné Kovács Edit 3. hely: Reiber Gabriella, 12.a Nagyné Ács Mária Országos Őze Lajos Vers-, és Prózamondó Verseny i. hely: Reiber Gabriella, 12.a Nagyné Ács Mária Móricz Zsigmond Országos Prózamondó Verseny 8 .hely: Reiber Gabriella, 12.a Nagyné Ács Mária Édes Anyanyelvűnk Magyar Nyelvhasználati Verseny Fővárosi 1-9. hely és az Országos Döntőbe jutott: Sági Petra, 1 l.c Nagyné Ács Mária Kerületi Vers-, és Prózamondó Verseny 1. hely: Major Éva, 8.b Balatoni Teréz 1. hely: Reiber Gabriella, 12.a Nagyné Ács Mária 2. hely: Kiss Zsófia, 5.a Kárpátiné Kovács Edit Kazinczy Verseny Kerületi 1. hely: Lauf Kinga, 8.a Honti Mária „Kultúrával a Nyugat kapujában” Kerületi 2. hely: Reiber Gabriella, 12.a Nagyné Ács Mária Dicsérő Oklevél: Kiss Melinda, 12.c Kárpátiné Kovács Edit Dicsérő Oklevél: Széplaki Tünde, 12.c Kárpátiné Kovács Edit Dicsérő Oklevél: Varga Levente, lO.d Kárpátiné Kovács Edit Nádas József Szavaló Verseny Dicsérő Oklevél: Dyssou Nanda, 9.c Kárpátiné Kovács Edit Dicsérő Oklevél: Gott Nikolett, lO.d Kárpátiné Kovács Edit Dicsérő Oklevél: Szabó Judit, 9.c Kárpátiné Kovács Edit Dicsérő Oklevél: Varga Levente, lO.d Kárpátiné Kovács Edit flUHNü 1. hely: Csernai Judit, lO.c dr. Ádám Anna Döntőbe jutott: Rozgonyi Anna, 9.a Balatoni Teréz TIT Országos Levelező Versenyében Magyar nyelv 5. hely: Handbauer Rezső, 6.b dr. Ádám Anna 9. hely: Tormási Zsuzsa 11. 10. hely: Gregorits Réka, 9.b Nagy Zoltán 16. hely: Szabó Nóra 9. Diákszínpadaink ebben az évben négy darabot mutat­tak be. A 9.a „Osztályszínpada” Heltai Jenő: A néma levente című darabját, mellyel bejutott a „Kultúrával a Nyugat ka­pujában” fővárosi döntőjébe (ft.:Balatoni Teréz). A Fátyol Színjátszókor a IX. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Ta­lálkozón bronz minősítést kapott (ft.: Kaposiné Bodó An­na). A Babits Napon a 9.b osztály diákjai nagy sikerrel mu­tatták be Illyés Gyula: Tűvétevők című komédiáját (ft.: Marton Sándor és Nagy Zoltán). A 8.a osztály Honti Mária tanárnő vezetésével karácsonykor mutatta be Dickens: Ka­rácsonyi énekének színpadi feldolgozását. A Babits Irodalmi Kör az 56-os Országos Szövetség meghívására „1956 Újpesten" című műsorával szerepelt. AIV. kerületi Szabó Ervin Könyvtár és az Újpest Újság „Gyakornok kerestetik" sajtópályázatán dicsérő oklevelet kapott a Babits Firkák című diákújságunk. TÖRTÉNELEM Történelem Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Döntőjében 18. hely: Gellért Ádám, ll.b Győri Attila Horváth Mihály Történelem Verseny 5. hely: Gregorits Réka, 9.b Nagy Zoltán [ Könyves Gimnázium Jubileumi Vetélkedője az államalapításról Csapatban 1. hely: Ráczkevy Ádám, 9.a Balázs Gábor Tóth Krisztina, 9.a Balázs Gábor Vocskó Máté, 9.a Balázs Gábor Kerületi komplex tanulmányi versenyen Csapatban 1. hely: Baranyai Attila, 8.a Honti Mária Buday Bence, 8.a Bányai Alfonz Karczub Andrea, 8.a dr. Ádám Anna Szent László Komplex Tanulmányi Verseny Csapatban 3. hely: Dörnyei Kinga. 6.a Kovács Barbara, 6.a Vargha Viola, 6.a Milleneumi TIT Országos Versenyen 3. hely: Mihajlov Viktor, lO.c Zoboki Mihályné ■HMMMMHHHHBi TIT Országos Levelező Versenyében 8. hely: Birgány Viktória, 9.a Balázs Gábor 12. hely: Bakos Adrienn, 8. dr. Ádám Anna 14. hely: Putz Katalin, 11. 16. hely: Buday Bence, 8.a dr. Ádám Anna 16. hely: Béni Zsuzsanna, 8.a dr. Ádám Anna 19. hely: Barkóczi Erzsébet, 9.b Nagy Zoltán 20. hely: Major Éva, 8.b dr. Ádám Anna MATEMATIKA "íi Varga Tamás Matematika Verseny Országos 10. hely: Szládek Zoltán 8.a Sóstói Gábomé Zrínyi Ilona Matematika Verseny ;* f| Országos 2. hely: Kis Gergely, 6.b Lunczer Ildikó Területi 1. hely: Handbauer Rezső 6,b Lunczer Ildikó Területi 2. hely: Kis Gergely, 6.b Lunczer Ildikó Területi 2. hely: Mester Tamás, 5.b Földiné Veress Zsuzsanna Területi 3. hely: Töri Csaba, 6.b Lunczer Ildikó Területi 4. hely: Bálint Tibor, 6.b Lunczer Ildikó Területi 5. hely: Markó Róbert, 7.b Lunczer Ildikó Területi 6. hely: Rossu Renáta, 5.b Földiné Veress Zsuzsanna területi /. hely: Fellner Zita, 5.b Földiné Veress Zsuzsanna Területi 10. hely: Knotz Anikó, 5.b Földiné Veress Zsuzsanna Barina Johanna Lunczer Ildikó Területi 10. hely: Kovács Tamás, 6.a Területi 10. hely: Lukács Márta, 7.b Csapatban Területi 1. hely: Handbauer Rezső, 6.b Kis Gergely, 6.b Töri Csaba, 6.b Csapatban Területi 1. hely: Fellner Zita, 5.b Mester Tamás, 5.b Rossu Renáta, 5.b Csapatban Területi 2. hely: Lukács Márton, 7.b Markó Róbert, 7.b Tóth Andrea, 5.b Csapatban Területi 3. hely: Bakos Adrienn, 8.b Borovszky József, 8.a Szládek Zoltán, 8.a Gordiusz Matematika Verseny Országos 18. hely: Csanádi Péter, lO.b Bürgermeistern Barina Johanna Országos 33. hely: Gyarmati László, 9.b Marton Sándor Területi 1. hely: Csanádi Péter, lO.b Bürgermeistern Barina Johanna Területi 1. hely: Gyarmati László, 9.b Marton Sándor Területi 2. hely: Erős Péter, lO.a Lőrincz Margit Területi 2. hely: Kupeczki Norbert, 9.b Marton Sándor Területi 4. hely: Zergi Csaba, 9.b Marton Sándor Területi 5. hely: Harangozó Richárd, 9.b Marton Sándor Területi 6. hely: Udvary Gergely, 9.b Marton Sándor Területi 9. hely: Repaczky Viktor, 9.b Marton Sándor Csapatban Területi l.hely: Gyarmati László, 9.b Kupeczki Norbert, 9.b Zergi Csaba, 9.b (Folytatás a 16. oldalon) 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom